Sikeres és sikerhajhászó volt, ajtaja és ágya előtt a politika és az üzleti élet hatalmasságai álltak sorban. 140 éve született Mata Hari buja, egzotikus táncosnő és minden idők egyik leghíresebb kémnője.
Mata Hari, eredeti nevén Margaretha Geertruida (Grietje) Zelle 1876. augusztus 7-én született a hollandiai Leeuwarden városában. Egy gazdag kalapos lánya volt, bár később azt terjesztette magáról, hogy indiai hercegnő volt az anyja, ő maga pedig hindu templomokban tanulta a táncot. Valójában Margarethe Gertrude Zellerként anyakönyvezték, és a kispolgári névhez illő kispolgári nevelést kapott. Tizennégy éves korában meghalt apja. Nagybátyja vette magához, a tüzes természetű lány egy év múlva viszonyt kezdett iskolaigazgatójával, ezért rövid úton kirúgták a tanintézményből.
Mivel menekülni akart a szűk levegőjű városkából, apróhirdetésre válaszolva férjhez ment a gyarmati hadsereg egy skót származású tisztjéhez, akivel 1899-ben Indonéziába került. A házasságot beható ismerkedés előzte meg, hiszen megkötése után fél évvel már egy fiú, nem sokkal később egy lány örvendeztette meg a szülőket. Akik nem sokáig örvendezhettek: a gyerekek kiskorukban rejtélyes mérgezést kaptak (valószínűleg anyjuk hibájából), a nagyobbik meg is halt. A házaspár kapcsolata azonban nem csak ezért romlott meg: Margarethe minden útjába kerülő férfival flörtölt, a részeges és goromba férj pedig verte nejét, aki ennek ellenére végzetes hatással volt rá: a legenda szerint szerelmi hevületében még egyik mellbimbóját is leharapta. (A kivégzés előtt azonban – mivel az asszony a rabruhát nem szerette, s ezért inkább meztelenül járt cellájában – az ügyész megállapíthatta, hogy kebleinek semmi hibája.)
A házasság 1902-ben válással ért véget, Margarethe pedig egy huszártiszt szeretőjeként álmai városába, Párizsba került. 1905-ben lépett fel először a Trocaderóban, immár Mata Hariként (a név a Hajnal Szemét jelenti). Sikere minden elképzelhetőt felülmúlt, nemcsak egzotikus szépsége miatt, hanem mert a hétfátyoltáncot rendre teljesen meztelenül fejezte be. Hamarosan általa is táplált legenda szövődött köré, ő maga csillagászati gázsikat követelt és kapott, ajtaja és ágya előtt a politika és az üzleti élet hatalmasságai álltak sorban.
Az egyenruhák iránt végzetes vonzalmat tápláló táncosnőt feltételezések szerint 1908-ban, egy berlini fellépésén szervezte be a német titkosszolgálat. Mata Hari inkább kalandvágyból, semmint az anyagi haszon reményében állt kötélnek, hiszen fizetsége egy titkárnő keresetét sem érte el. Kiképzését egy állítólagos indiai útja alatt kapta, fedőneve H-21 lett. Kapcsolatai folytán sok értékes adatot szállított a németeknek, ám felhívta magára az angol titkosszolgálat figyelmét is. Arról megoszlanak a vélemények, hogy továbbított információi mennyire voltak jelentősek, az viszont biztos, hogy 1916-ban, talán mert érezte, hogy szorul a hurok körülötte, váratlanul felajánlotta szolgálatait a francia hírszerzésnek is. Az angolok és a Deuxieme Bureau ennek ellenére tovább figyeltették, a sors iróniája, hogy éppen egy francia megbízatást teljesített, amikor 1917. február 13-án letartóztatták.
A legenda él
Mata Hari csak annyit ismert el, hogy néhány értéktelen információt átadott egy német tisztnek. A vádlott azt állította, hogy a németektől csak szerelmi szolgáltatásaiért kapott pénzt. Amikor szajhának nevezték, állítólag így vágott vissza:
– Szajha? Igen. De áruló? Soha!
A hadbíróság az ellene felhozott mind a hét vádpontban bűnösnek találta és halálra ítélte. A szigorú ítéletben szerepet játszhatott, hogy a háború ezen szakaszában a hátország morálja épp a mélypontra süllyedt, így a mindenki által ismert holland nő kiváló bűnbakul szolgált. A negyvenegy éves Mata Hari 1917. október 15-én a vincennes-i erődben állt a kivégzőosztag elé.
A legenda szerint a sortűz eldördülése előtt zsebkendőt dugott fűzője alá – a vérrel átitatott kendőt soros szeretőjének, egyben ügyvédjének szánta búcsúajándékul. Egy másik legenda szerint csókot dobott kivégzőinek, megint másik szerint az utolsó pillanatban széttárta kabátját – ami alatt természetesen semmit nem viselt -, hogy megzavarja a rá célzó katonákat. Forgalomban van egy olyan elmélet is, hogy azért volt feltűnően nyugodt és azért nem engedte szemeit beköttetni, mert biztos volt benne, hogy álkivégzésre kerül sor, a lefizetett katonák vaktölténnyel tüzelnek majd. (Jóllehet ez már gyanúsan hasonlít Puccini Tosca című operájára.) Holttestét senki nem kérte ki, így az anatómiai múzeumba került, ahonnan az 1950-es években eltűnt.
Halála után legendája tovább nőtt, a köztudatban ő lett „a” kémnő. Életéről több film készült, a legjobb Greta Garbóval, de megszemélyesítette Jeanne Moreau is, valamint egy pikáns változatban Sylvia Kristel, az Emmanuelle-filmek főszereplője, s a Casino Royal című James Bond-filmben szerepel a 007-es ügynöktől született lánya, Mata Bond. A valóság iránt érdeklődők 1997 óta kereshetik fel a szülővárosában, Hollandia legészakibb és legősibb csücskében, Frízföld fővárosában az emlékére nyílt kiállítást.
