Április 11. nem csak a magyar kultúra nevezetes napja. Egy történelmi tragédia, a tatárjárás idején a magyar seregek döntő veresége is e dátumhoz fűzhető. A Muhi csata évfordulóján foglaljuk össze: mi is kezdődött 780 évvel ezelőtt a csatavesztéssel?
A történelem folyamán kevés olyan pusztítás érte Magyarországot, mint a tatárjárás idején. A tatár sereg fő ága 1241. március 12-én tört be Magyarországra, ahol egykorú visszaemlékezések szerint kíméletlenül „égettek, raboltak, levágtak és prédáltak”. Április 11-én a Muhi pusztán pedig a mongol hadak döntő vereséget mértek IV. Béla seregére és a magyar népre. A mongol invázió, a tatárdúlás következtében az ország lakosságának 15-25 százaléka elpusztult.
Mongol vagy tatár? Az eredetileg belső-ázsiai népről Spalatói Tamás korabeli krónikájából megtudjuk: „A tatárok országa a földkerekségnek azon a részén fekszik, ahol a Kelet érintkezik az Északkal, az itt lakó népeket pedig tulajdon nyelvük szerint mongoloknak hívják. [ ] Ez a név azonban, hogy tatár, nem a nemzet saját neve, hanem [ ] némelyek szerint a tatar (tartar) annyit jelent, mint sokaság.”
Kik is voltak e mongol-tatár pusztítók? „Vadak és embertelenek, inkább szörnyeknek, mint embereknek lehetne mondani őket, akik vérre szomjaznak és vért is isznak, kutya- és emberhúst marcangolnak és falnak, bivalybőrbe öltöznek, vaskardokkal fegyverkeznek – olvasható Matthaeus Paris leírásában. – Alkatuk kurta és zömök, testük vaskos, erejük hatalmas, harcban legyőzhetetlenek ” Egy másik, korabeli jellemzés szerint „Az tatár olyan nemzetség, hogy télben sátort nem kéván, lova is abrakot nem kéván.”
Seregük, az Arany Horda 1241-ben Batu kán vezetésével három irányból tört Magyarországra. A 140-150 ezer főre becsült tatár sereg ellen a döntő csata 1241. április 11-én, a Tisza-Sajó torkolatához közeli Muhinál zajlott le. Itt a magyarok megsemmisítő vereséget és hatalmas emberveszteséget szenvedtek. A csapás helyszíne ma nemzeti emlékhely, ahol Vadász György építész és Kiss Sándor szobrász emlékműve (1991) a 780 éve történtek mementója.
A mongolok a következő év tavaszán kivonultak az országból. Mi maradt a tatárjárás után? Lakatlan falvak, temetetlen holttestek, járványok. Az Alföld szinte pusztasággá vált. Orosháza környékén 43 településből 31 nem épült újjá. Debrecen körül félszáznál is több falu vált pusztává. A kereskedelmi rendszer összeomlásának következtében a korábbi virágzó piachelyek (Bács, Keve stb.) jelentéktelen porfészekké süllyedtek.
Az életben maradt otthontalanok nem tudtak vetni, mert a jószágot az ellenség leöldöste vagy elhajtotta. Ennélfogva 1243-ban olyan éhínség dühöngött, hogy – egy osztrák kortárs szerint – „többen pusztultak el tőle, mint előbb a pogányoktól”. A helyszíni tudósítás hitelével szolgál Rogerius váradi főesperes 1244 körül íródott siralmas éneke (Carmen miserabile) is: ” az utak és ösvények el voltak törölve, fű meg tüskés bozót lepte be őket. Hagyma, porcsin, répa és fokhagyma, ami a parasztok kertjében magmaradt, ha néhol rájuk bukkantam, nyalánkságszámba mentek számomra; a többiek mályvával, tökkel és bürökgyökérrel táplálkoztak.”
Miért kerget a tatár?
A „kutyafejű tatár” rémképzete sokáig fennmaradt a magyar nyelvben. (A tatárok kutyafejűségének hiedelmét egyébként egyes magyar antropológusok néhány tatár törzs torzított koponyájával magyarázták.) Volt, ami ébren tarthatta a vérszomjas tatárokról élő képet, illetve a tatárok elől való menekülés, bujdoklás mondáit, hiszen az 1241-1242-es hadjáratot az úgynevezett második tatárjárás (1285) és még számos további (1345, 1594, 1596 stb.) követte. A népi emlékezet termékenységét kiváltképp gazdagon szemléltetik a zoborvidéki, kalotaszegi és gyimesi népmondák.
A „tatár” szóra hasonlít hangzásában tartár, tatárka és tátorján szavunk. A tartármártás szóösszetétel előtagjában a tatár népnév francia megfelelőjéből lett sauce tartare (tartármártás) köszön vissza egy mustáros hideg mártás elnevezéseképpen. A tatárka a hajdinakása vagy tatárbúza ukrán eredetű elnevezése. A tátorján vagy tatárkenyér növénytani szakszó, a főzeléknövényt gyökere tette értékessé: megbecsült ínségnövénynek számított, nehéz időkben életet mentett.
Még ma is szoktuk mondogatni, hogy nem hajt vagy nem kerget a tatár, ha figyelmeztetni akarunk valakit, hogy ne siessen, mert nincs rá semmi komoly oka, vagy ha bennünket sürgetnek, de nem látjuk okát a sietésnek. Régebben azt hitték, hogy az efféle kifejezések a 13. századi tatárjárás emlékei. A magyar szólásmondások eredetének kitűnő kutatója, O. Nagy Gábor azonban rámutat, hogy a tatár szóval alakult kifejezésekre csak aránylag új adataink vannak, és ezek egyik változatában nem a tatár, hanem a török népnév fordul elő (például: Nincs török a hátunkon). „A török és a tatár népnév azért szerepelhet szólásunknak két, azonos jelentésű változatában – írja a nyelvtudós -, mert a tatárokon már eredetileg sem a IV. Béla király korában hazánkban betört népet, hanem a török hódoltság korában megismert és a törökök legrettegettebb csapatait alkotó tatár lovasokat értették. Ezeknek a tatároknak a kegyetlenségére jellemző, hogy maguk a törökök is gyakran fenyegetőztek azzal, hogy tatárokat hozatnak az országba.”
A tatárjárás okozta népességcsökkenés és a településpusztásodás mellett megemlítendő, hogy a pusztító had visszavonulását követő évekre esik a várépítés fellendülése. Az építkezésben maga a király járt elöl. Visegrádon az 1250-60-as években elkészült a fellegvárat a Dunával összekötő, tornyokkal erősített völgyzárófal-rendszer és a hatalmas hatszögletű, ötemeletes lakótorony, amely az itt áthaladó utat ellenőrizte. Az ország újjáépítésében is jelentős részt vállaló IV. Béla királyt méltán nevezték második honalapítónak.
