„Akarok jó Pásztor lenni, aki, ha kell, életét adja juhaiért, Egyházáért, hazájáért. Akarok lenni népem lelkiismerete.” 70 éve, 1945. október 7-én iktatták be esztergomi érseki tisztségébe Mindszenty Józsefet, az utolsó magyarországi hercegprímást.
Pehm József néven 1892. március 29-én született a Vas vármegyei Csehimindszenten, földműves családban, családnevét 1941-ben magyarosította. 1915. június 12-én szentelték pappá, ezután a Vas vármegyei Felsőpatyon volt káplán, majd a zalaegerszegi gimnázium hittantanára lett.
„Akarok jó Pásztor lenni, aki, ha kell, életét adja juhaiért, Egyházáért, hazájáért. Akarok lenni népem lelkiismerete. Ébresztgetem nemzetünk megszentelt hagyományait, amelyek nélkül egyesek talán igen, de a nemzet nem élhet.” (Mindszenty József: Emlékirataim)
Mindszenty József beiktatása
Az 1918-19-es forradalmak idején ellenzéki magatartása miatt szülőfalujába internálták. 1919-től Zalaegerszeg plébánosa volt, 1924-ben címzetes pornói apát lett, 1937-ben XI. Pius pápai prelátussá nevezte ki. A harmincas években szembeszállt Gömbös Gyula miniszterelnök diktatorikus törekvéseivel és a nyilaskeresztes mozgalommal is. XII. Pius pápa 1944-ben kinevezte veszprémi püspöknek, az év nyarán püspöktársaival együtt tiltakozott a zsidóüldözés ellen. 1944 novemberében a nyilasok letartóztatták, a sopronkőhidai fegyházba vitték, majd Sopronban tartották házi őrizetben, csak a szovjet csapatok bevonulásakor szabadult ki.
1945 szeptemberében Serédi Jusztinián utódaként XII. Pius pápa őt nevezte ki esztergomi érsekké, hercegprímássá, tisztségébe október 7-én iktatták be. 1946 februárjában kapott a pápától bíborosi címet. Személyében elveihez ragaszkodó, megalkuvásra képtelen vezető került a magyar katolikus egyház élére, aki a nem egyházi, hanem politikai címet és rangot jelentő hercegprímásként igényt tartott a közéleti szerepvállalásra, önmagát tekintette a legitimitás forrásának, a királyt helyettesítő személynek. Ellenezte a földosztást, a nemzeti bizottságok működését, a kommunisták vezette politikai rendőrség tevékenységét, a németek kitelepítését, a katolikus sajtó korlátozását, tiltakozott a köztársasági államforma bevezetése, a hitoktatás fokozatos felszámolása, az egyházi iskolák és a katolikus intézmények államosítása ellen. A népi demokráciával szemben kereszténydemokráciát, keresztény erkölcsi törvényeken alapuló társadalmat hirdetett, s ennek elérésére igyekezett egyházát mozgósítani.
Emlékirataiban is olvasható gyakori mondása: „Küzdjünk a demokráciáért, de közben ne feledjük el magát az embert!” Fokozatosan az antikommunista politika vezéralakja lett, így Rákosiék különös gondossággal készültek a leszámolásra az „egyházi reakciót” megtestesítő főpappal. 1948. december 26-án tartóztatták le hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával. Az államvédelmi hatóság hírhedt Andrássy út 60. alatti székházában heteken keresztül kínozták, hogy beismerő vallomást csikarjanak ki belőle. Az eljárás során a püspököt kínvallatásnak vetették alá:
„Éjjel 11 óra. Megint kihallgatásra visznek, 72 órás nem alvás és az állandóan megismételt gumibotozások után. A vallatás tárgya egész éjjel az összeesküvés és kémkedés. Most már teljesen magamra maradtam, kimerülten és elcsigázottan. Egyedül kell érvelnem, amikor újra és újra elém rakják aláírásra a hegymagasságúvá nőtt jegyzőkönyvkötegeket. Amíg az aláírást megtagadom Décsi alezredes éjjelenként 2-3 ízben is átad a kínzómnak, aki felugrik, visz a cellámba, levetkőztet, leteper, és kéjes gyönyörűséggel záporozza rám az ütéseket. Fizikai megtörésemre szolgál egy másik kegyetlen módszer is, nem engednek aludni.” (Mindszenty József: Legyen meg a Te akaratod)
A koncepciós perben a budapesti Népbíróság 1949. február 8-án életfogytiglani börtönre ítélte, amit másodfokon július 6-án a nemzetközi felháborodás ellenére is megerősítettek.
Büntetését 1955 júniusában egészségi okokból felfüggesztették, ezután a Baranya megyei Püspökszentlászlón, majd a nógrádi Felsőpetényben volt házi őrizetben. Az 1956-os forradalom kitörése után egy héttel, október 30-án este itt szabadították ki. Bár a köztudat Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagyot úgy őrizte meg, mint Mindszenty József hercegprímás kiszabadítóját, a valóságban az egyházi vezető és a katona csak a későbbi napokban, a nógrádi bázison találkozott először.
Mindszenty november 3-án este elhangzott rádiószózatában kifejtette: „demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni”. Az eseményeket szabadságharcnak minősítve felhívott a munka felvételére, helyeselte a semlegességet, elítélte a magánbosszút, és állást foglalt az egyház szabad működésének biztosítása mellett.
A másnapi szovjet intervenció elől az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol tizenöt éven át volt „félfogságban”. Hosszú belső emigrációjának a megváltozott világpolitika és a Vatikán ezzel együtt változó keleti politikája vetett véget. A Szentszék, Washington és a magyar kormány megegyezése nyomán 1971. szeptember 28-án Rómába utazhatott, október 23-án Bécsbe, az esztergomi érsek egyházi joghatósága alá tartozó Pázmáneumba költözött, ahonnan a külföldön élő magyarok lelki gondozását végezte. (1971. október 23-ig Mindszenty a Vatikánban, majd haláláig Bécsben, a Pázmáneum épületében lakott.)
VI. Pál pápa 1973. november 1-jén levélben kérte Mindszentyt a lemondásra, de lelkipásztori okokra hivatkozva Mindszenty nem teljesíthette azt. VI. Pál pápa – egyházpolitikai megfontolásból, s mivel Mindszenty nem volt hajlandó lemondani – 1973. december 18-án üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, őt pedig nyugállományba helyezte. A döntést Mindszenty tudomásul vette, többé nem használta érseki címét, de lelkipásztori útjait folytatta. 1975. május 6-án hunyt el a bécsi Irgalmasok kórházában.
A rendszerváltozás után sorstársaival együtt Mindszentyt is koncepciós per áldozatává nyilvánították és rehabilitálták, az ellene hozott népbírósági ítéleteket semmisnek nyilvánították. Mariazellből hazahozott hamvait 1991. május 4-én helyezték végső nyugalomra az esztergomi bazilika prímási sírkápolnájában. 1994. március 19-én megkezdődött az egyházi eljárás boldoggá avatása érdekében. 2000-ben Lakiteleken, 2012-ben Szentesen, 2015-ben Esztergomban szobrot avattak a tiszteletére.
