„A megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát!” – vallotta Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása.
Hosszú kort megélt, és több ezer kilométert tett meg autón, vonaton és repülőgépen, hogy meglátogassa és megerősítse hazáját a magyarságon keresztül. Megtehette volna, de nem bujdokolt kolostorokban, de nem is kérkedett a rámért igazságtalansággal és ítélkelettel.
A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja, Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása százhúsz éve, 1892. március 29-én született a Vas megyei Csehimindszenten.
Mindszenty földműves családból származott, Pehm családnevét 1941-ben magyarította. 1915. június 12-én szentelték pappá, ezután a Vas megyei Felsőpatyon volt káplán, majd a zalaegerszegi gimnázium hittantanára lett. Az 1918-19-es forradalmak idején ellenzéki magatartása miatt szülőfalujába internálták. 1919-től Zalaegerszeg plébánosa volt, 1924-ben címzetes pornói apát lett, 1937-ben XI. Pius pápai prelátussá nevezte ki.
Gyakran mondogatta: „A gazdagok feleslege: a szegények öröksége!” Mindszenty József a harmincas években szembeszállt Gömbös Gyula miniszterelnök diktatórikus törekvéseivel és a nyilaskeresztes mozgalommal is. XII. Pius pápa 1944-ben veszprémi püspöknek nevezte ki, az év nyarán püspöktársaival együtt tiltakozott a zsidóüldözés ellen. 1944 novemberében a nyilasok letartóztatták, a sopronkőhidai fegyházba vitték, majd Sopronban tartották házi őrizetben, csak a szovjet csapatok bevonulásakor szabadult ki.
„A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el; nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk.”
1945 szeptemberében az év tavaszán elhunyt Serédi Jusztinián utódaként XII. Pius pápa őt nevezte ki esztergomi érsekké, hercegprímássá, majd 1946 februárjában bíborossá. Mindszenty személyében elveihez ragaszkodó, megalkuvásra képtelen vezető került a magyar katolikus egyház élére, aki a nem egyházi, hanem politikai címet és rangot jelentő hercegprímásként igényt tartott a közéleti szerepvállalásra, önmagát tekintette a legitimitás forrásának, a királyt helyettesítő személynek.
Mindszenty ellenezte a földosztást, a nemzeti bizottságok működését, a kommunisták vezette politikai rendőrség tevékenységét, a németek kitelepítését, a katolikus sajtó korlátozását, tiltakozott a köztársasági államforma bevezetése, a hitoktatás fokozatos felszámolása, az egyházi iskolák és a katolikus intézmények államosítása elle
A népi demokráciával szemben kereszténydemokráciát, keresztény erkölcsi törvényeken alapuló társadalmat hirdetett, s ennek elérésére igyekezett egyházát mozgósítani. Fokozatosan az antikommunista politika vezéralakja lett, így Rákosiék különös gondossággal készültek a leszámolásra az „egyházi reakciót” megtestesítő főpappal. A politikai rendőrségen és a szovjet parancsnokság kémelhárító osztályán külön csoport foglalkozott „a Mindszenty személye és a köréje gyűlt reakciós kör” tevékenysége elleni harccal.
Mindszentyt 1948. december 26-án tartóztatták le hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával. Az államvédelmi hatóság hírhedt Andrássy út 60. alatti székházában heteken keresztül kínozták, hogy beismerő vallomást csikarjanak ki belőle. A koncepciós perben a budapesti Népbíróság 1949. február 8-án életfogytiglani börtönre ítélte, amit másodfokon július 6-án a nemzetközi felháborodás ellenére is megerősítettek. Az érsek büntetését 1955 júniusában egészségi okokból felfüggesztették, ezután a Baranya megyei Püspökszentlászlón, majd a nógrádi Felsőpetényben volt házi őrizetben.
„Igen gyakori mostanában annak a hangsúlyozása, hogy a nyilatkozó a múlttal szakítva őszintén beszél. Én ezt így nem mondhatom: nem kell szakítanom múltammal. Isten irgalmából ugyanaz vagyok, mint aki voltam bebörtönzésem előtt.”
Az 1956-os forradalom kitörése után egy héttel, október 30-án este innen szabadították ki a Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy vezette katonák, s másnap diadalmenetben vitték Budára, a romos Prímási Palotába. Mindszenty november 3-án este elhangzott rádiószózatában kifejtette: „demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni”. Az eseményeket szabadságharcnak minősítve felhívott a munka felvételére, helyeselte a semlegességet, elítélte a magánbosszút, állást foglalt az egyház szabad működésének biztosítása mellett.
A másnapi szovjet intervenció elől az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol 15 éven át volt „félfogságban”. Hosszú belső emigrációjának a megváltozott világpolitika és a Vatikán ezzel együtt változó keleti politikája vetett véget. A Szentszék, Washington és a magyar kormány megegyezése nyomán 1971. szeptember 28-án Rómába utazhatott, október 23-án Bécsbe, az esztergomi érsek egyházi joghatósága alá tartozó Pázmáneumba költözött, ahonnan a külföldön élő magyarok lelki gondozását végezte. VI. Pál pápa – egyházpolitikai megfontolásból – 1973. december 18-án üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, őt pedig nyugállományba helyezte. A döntést Mindszenty tudomásul vette, de nyilvánosan bírálta a Vatikán kompromisszumot kereső politikáját. 1975. május 6-án hunyt el a bécsi Irgalmasok kórházában.
A rendszerváltozás után, 1990. március 14-én az Országgyűlés sorstársaival együtt Mindszentyt is koncepciós per áldozatává nyilvánította. 1990. május 18-án a Legfelső Bíróság kinyilvánította, hogy Mindszenty József teljesen ártatlan, a Legfelsőbb Ügyészség a napokban nyilvánította ki Mindszenty teljes körű jogi, erkölcsi és politikai rehabilitációját. Mariazellből hazahozott hamvait 1991. május 4-én helyezték végső nyugalomra az esztergomi bazilika prímási sírkápolnájában, sírján ez olvasható: Devictus vincit, azaz legyőzetve győz. 1994. március 19-én megkezdődött az egyházi eljárás boldoggá avatása érdekében.
Máté István
