„Mindig lehetetlennek látszik egészen addig, amíg nem sikerül.” Nelson Mandela Nobel-békedíjas dél-afrikai politikus, az ország első fekete bőrű elnöke 95 éves korában hunyt el.
„Senki sem születik úgy, hogy gyűlöli a másik embert a bőrszíne, a származása vagy a vallása miatt. Az embereknek meg kell tanulniuk a gyűlöletet, és ha ezt megtanulhatják, akkor a szeretetre is meg lehet tanítani őket, mivel a szeretet sokkal természetesebben fakad az emberi szívből, mint az ellenkezője.”
Nelson Mandela Nobel-békedíjas dél-afrikai politikus, az ország első fekete bőrű elnöke kilencvenöt éves korában hunyt el csütörtökön johannesburgi otthonában. 27 évet töltött börtönben apartheid-ellenes tevékenysége miatt. A faji megkülönböztetés elleni harc jelképévé vált világszerte. A világon nagyon sokakra hatással volt Nelson Mandela küzdelme az emberi méltóságért, az egyenlőségért és a szabadságért.
Nelson Mandela, a bölcs
„A szabadsághoz nem elég, ha levetjük láncainkat: úgy kell élnünk, hogy ezáltal tiszteletben tartsuk és elősegítsük mások szabadságát.”
Rolihlahla („aki bajba sodorja magát”) Mandela az Umtatához közeli Mvezo faluban, a xhosza nép thembu törzsében, egy törzsfőnök fiaként látta meg a napvilágot, 1918. július 18-án született.
Nyugati típusú nevelésben részesült, az iskolában tanárnőjétől kapta a Nelson keresztnevet. Felsőfokú tanulmányait a kizárólag feketék számára fenntartott Fort Hare Egyetemen folytatta, itt kezdett politizálni, ami miatt eltanácsolták. A Witwatersrand Egyetemen 1949-ben szerzett jogi diplomát, s megnyitotta az ország első, feketék által irányított ügyvédi irodáját.
A szabadságjogokért törvényes keretek közötti küzdelemre nem látott esélyt, így létrehozta az ANC katonai szárnyát. 1952-től az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) alelnökeként szállt szembe a feketék és fehérek elkülönítését a végletekig vivő apartheid rendszerrel. 1955-ben hazaárulás vádjával perbe fogták, s bár végül felmentették, a tárgyalás öt évét börtönben töltötte. Frederik Willem de Klerk államfő pedig bejelentette, hogy legalizálják az ANC-t, és lépéseket tesznek az apartheid teljes megszüntetésére.
„Afrika egységének megvalósításáról álmodom; arról, hogy a vezetők egyesítik erőiket e kontinens problémáinak megoldása érdekében. Végtelen sivatagainkról és erdőinkről, az egész hatalmas vadonról álmodom.”
1962-ben Mandelát ismét letartóztatták, két év múlva életfogytiglani börtönre ítélték, s a hírhedt Robben-börtönszigeten tartották fogva. „Érdekes lesz, ha erőszakkal fognak szabadon bocsátani.”
„A börtönben minden napod tökéletes mása az előzőnek […] Az órák használata tilos volt, az időt csak az őrök kiáltásai, feszes vezényszavai, továbbá a munkát és a szüneteket jelző harangok hangjai strukturálták. Az ember időben létezik, ha elveszted az időérzéked, megtébolyodsz.”
A börtönből félévente egyszer írhatott levelet és fogadhatott látogatókat, apró kőcellában lakott, mindennap követ tört, ő mégis visszautasította a politikai megadás fejében többször felkínált amnesztiát. Az apartheidet szankciókkal sújtó nemzetközi közösség nem feledkezett el róla, a szabadon bocsátását követelő törekvések hatására 1986-ban – még fogolyként – titkos tárgyalásokat kezdett vele a dél-afrikai kormány.
Mandelát 27 évi raboskodás után, 1990. február 11-én szabadon bocsátották. Törekvéseiért őt és Frederik Willem de Klerk államfő 1993-ban Nobel-békedíjat kaptak.
„Hosszú utat tettem meg a szabadságig. Igyekeztem nem megtorpanni; egész úton meg-megbotlottam. De felfedeztem egy titkot: egy magas hegy megmászása után az ember csak arra jön rá, milyen sok más hegy várja még. Megálltam itt egy pillanatra, hogy megpihenjek, hogy titokban megszemléljem az engem körülvevő káprázatos kilátást, és hogy visszatekintsek a megtett távolságra. Ám csak egy pillanatig pihenhetek, mivel a szabadsággal felelősségek járnak, és nincs idő a késlekedésre, mivel a hosszú út még nem ért véget.”
„Dél-Afrika elveszítette atyját, a világ pedig egy hőst veszített”
Politikusok, sportemberek és neves művészek sokasága méltatta Nelson Mandelát, kiemelve az igazságosságért és egyenlőségért folytatott fáradhatatlan harcát, illetve példamutató emberségét és alázatosságát.
Számos volt nyugati államférfi is méltatta Nelson Mandelát, így három korábbi amerikai elnök – Jimmy Carter, Bill Clinton és George W. Bush – is gyászközleményt tett közzé, a legnagyobb tisztelet hangján ismerve el az elhunyt politikus érdemeit.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az „igazság pillérének” nevezte Nelson Mandelát, s úgy fogalmazott, hogy a csütörtökön az elhunyt dél-afrikai politikus az ihlet forrása volt az egész emberiség számára. „Tanulnunk kell a bölcsességéből, az eltökéltségéből és a jobb világ megteremtése iránti elkötelezettségéből” – hangoztatta az ENSZ-főtitkár New Yorkban.
Az Egyesült Államok első fekete bőrű elnöke, Barack Obama szerint Nelson Mandela élete példaként fog szolgálni számtalan politikusi generációinak és egyszerű embernek, akik számára fontos a demokrácia és a szabadság eszményképe. „Egyike vagyok az emberek megszámlálhatatlan millióinak, akik ihletet merítettek Nelson Mandela életéből. Mint sokan szerte a világban, én sem tudom elképzelni saját életemet a Nelson Mandela által mutatott példa nélkül” – fogalmazott Barack Obama, és elrendelte, hogy a kormányintézmények hétfőig félárbocra eresszék a nemzeti lobogókat.
Nelson Mandela halálával a Dél-afrikai köztársaság elveszítette „atyját”, a világ pedig egy hős nélkül maradt – fogalmazott péntekre virradóra kiadott közleményében Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. „Lerovom tiszteletemet a jelenkor egyik legnagyobb embere előtt” – írta Schulz, aki szerint Nelson Mandela hagyatéka örökké élni fog. „Nelson Mandela egy harcos és egy vezető, illetve az ihlet forrása volt számos embernek szerte Afrikában, Európában és világon” – fogalmazott az EP elnöke, és részvétét nyilvánította az elhunyt Nobel-békedíjas politikus családtagjainak és barátainak.
A brit miniszterelnök szerint a csütörtökön elhunyt Nelson Mandela korunk kiemelkedő alakja volt, aki már életében legendává vált, halálával pedig a világ igaz hőse lett. David Cameron úgy fogalmazott közleményében, hogy a Nobel-békedíjas dél-afrikai politikus halálával „kihunyt egy erős fény a világban”. A brit miniszterelnök szerint Nelson Mandela a jóindulat megtestesítője volt. Mint mondta: számára élete egyik legmegtisztelőbb pillanata volt az, amikor találkozhatott vele.
Hasonlóképpen neves művészek, sportolók és sportemberek is részvéttáviratokba nyilvánították együttérzésüket a politikus halála miatt, köztük Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke és Pelé, minden idők egyik legsikeresebb labdarúgója is. Blatter emlékeztetett arra, hogy Mandela rajongott a futballért, megvalósult álma volt a dél-afrikai futball világbajnokság megrendezése.
Megszólaltak olyan hírességek is, mint Bono, a ír U2 rockegyüttes frontembere, Aretha Franklin soulénekes, és a dél-afrikai születésű Charlize Theron is, aki a következőt írta a twitterre: „Nyugodj békében, Madiba…Hiányozni fogsz, de a világra tett hatásod örökké megmarad”. Mandela törzsi neve Madiba volt, sokan, főként dél-afrikaiak, így említik megemlékező soraikban. Venezuelában háromnapos gyászt hirdetett Nicolás Maduro államfő az elhunyt dél-afrikai politikus emlékére.
