Február 18-20. között rendezik a XI. Miskolci Kocsonyafesztivál. Az idei rendezvényen a Vizsolyi Biblia nyomtatásának 425. évfordulójáról is megemlékeznek.
A Miskolci Kocsonyafesztivál programsorozat célja, hogy bemutassák a Kárpát-medence sokszínű kultúráját és értékeit. A borsodi megyeszékhelyen tavaly százezernél is több vendéget vonzott a Kocsonyafesztivál, illetve a látogatók találkozhatnak a mohácsi busókkal is.
Nagy kuriózumnak számít, hogy 425 évvel a Vizsolyi Biblia nyomtatása után ez az esemény újjáéled Miskolcon. Az évforduló napján egy nyomdagép áll munkába, amellyel megmutatják, hogyan történt akkoriban a bibliák nyomtatása. „A vendégek örökbefogadhatják a Vizsolyi Biblia betűit, amelyeket kézzel faragnak ki a mesterek, sőt bárki elkészítheti magának a biblia kicsinyített változatát i”s – mondta a Független Hírügynökségnek Rózsa Edit, a Miskolci Kocsonyafesztivál alapító-igazgatója.
A 2011-es fesztiválon a miskolci szervezők együttműködnek a mohácsi önkormányzattal. Ennek köszönhetően a hagyományos, márciusi busójárás előtt- amely a Szellemi Kulturális Örökség része – február közepén Miskolcon adnak ízelítőt a busók a tradícionális, télűző farsangi hangulatból. A két város célja, hogy hatékonyabban népszerűsítsék a programjaikat, élénkítsék a hazai turizmust és hozzájáruljanak az országimázs építéséhez. A Kocsonyafesztiválon vendégeskedik Hajdúböszörmény is, amely szintén reménykedik abban, hogy Európában egyedülálló településszerkezetével felkerül az ENSZ Szellemi Kulturális Örökségek listájára- tette hozzá Rózsa Edit.
A népzenei, klasszikus és könnyűzenei programok között lesznek visszatérő és új előadók is. A korábbi évekhez hasonlóan lesz Old Boys koncert, de fellép például a Ladánybene 27, a Bëlga, a Ghymes, a Carbonfools és a Mystery Gang is.
A Miskolci Kocsonyafesztiválon tavaly százezernél is több vendég volt, és idén is hasonlóan nagyszámú látogatóra számítanak a szervezők.
Részletek: Miskolci Kocsonyafesztivál
(Függetlenhír)