November 11-én ünnepeljük Szent Márton napját, melyhez sok népszokás és hagyomány kötődik hazánkban és Európa más országaiban egyaránt. A hagyomány szerint ezen a napon libát kell enni, hogy egész esztendőben bőven ehessen, ihasson mindenki.
Tours-i Szent Márton 316-ban Pannóniában született. A középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, kultusza hazánkban is virágzott, emlékét helynevek, oltárképek őrzik. A 14. századi krónikákban a tisztújítás, fizetés, jobbágytartozás lerovásának napja volt.
November 11-én ünnepeljük Szent Márton napját, melyhez sok népszokás és hagyomány kötődik hazánkban és Európa más országaiban egyaránt. A keresztény valláshoz kötődően az adventi böjtöt megelőző utolsó nagyobb ünnep Márton napja. Ezen a napon még megengedett a híveknek a lakomázás, mulatozás.
A mondák szerint amikor Szent Mártont hívei meg akarták választani püspöknek, ő ezt elutasította, és hogy ne találják meg, elbújt a ludak óljában. A madarak azonban gágogásukkal nagy zajt csaptak, ezzel elárulták Márton rejtekhelyét, így a hívek megtalálták és végül 371-ben püspökké szentelték. A hagyomány szerint ezen a napon libát kell enni, hogy egész esztendőben bőven ehessen, ihasson mindenki.
Szent Márton napján a pásztorok vesszőt ajándékba a gazdáknak. Ez volt a Szent Márton vesszeje, úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. Tátrai Zsuzsa gyűjtése szerint köszöntőt is mondtak, pl. Gyöngyösfalun (Vas vm.) a kanász megko- pogtatta az ablakot a következő szavakkal: „Jó estét kívánok! Elhoztuk Szent Márton püspök vesszeit. Úgy szaporodjanak a sertések, mint ennek ahány ága boga van!”
Ezután a gazda bélesadót vagy rétespénzt fizetett. A bősi és pozsonyi gazdák dögvész ellen a disznóól tetejébe szúrták a vesszőt, tavasszal pedig ezzel hajtották ki az állatokat.
Szent Márton lúdja kifejezés – főként a Dunántúlon – utal a nap jellegzetes ételére és az egykori földesúri járandóságra. Ilyenkor már le lehet vágni a tömött libát. „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartották. Ez a hagyomány részben az e napon tartott római ünnepi étkezési szokásra vezethető vissza.
Másrészt – a legenda szerint – Szent Márton a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen, de a ludak gágogása elárulta rejtekhelyét.
Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál erősebbek, egészségesebbek lesznek. Márton napjára általában megforr az újbor. A bornak szent Márton a bírája – tartja a mondás, azaz ilyenkor már iható az újbor.
A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Baranyában azt tartják, hogy a Márton napi idő a márciusi időt mutatja meg
