Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Virágzó újév című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Aktuális

Virágzó újév

Szerző: / 2018. január 6. szombat / Aktuális, Programok   

Januárban virágzik a repce a tavaszias időben Zalában (MTI Fotó: Varga György)

Megéri a jobbnál jobb programokra ellátogatni, hiszen a 2018-as év első hétvégéjén is folytatódik a szokatlanul enyhe téli idő, a Zalában már a repce is virágzik. – Programok hétvégére

TÉVÉ – DUNA Televízió
Mária Terézia

2018. január 06. 20:30
(Maria Theresia) osztrák-cseh-magyar-szlovák életrajzi minisorozat, 2. rész, 2017 (12)
Nagy gondban van a Habsburg-ház, mivel III. Károly királynak (német-római császárként VI. Károly) és feleségének Erzsébetnek nincs fiú trónörököse, aki majd, ha eljön az ideje, erős kézzel vehetné át a Birodalom vezetését. Idősebbik lányuk, a fiatal és lázadó lelkű Mária Terézia beleszeret a Lotaringiai-házból származó Ferenc Istvánba, de apja és a politika először közéjük áll. A háttérből Savoyai Jenő, az uralkodó egyik tanácsadója keveri a kártyákat, a történelem alakulására pedig a porosz Grumbkow marsall is próbál hatást gyakorolni. Mária Terézia azonban nem hagyja magát, és úgy dönt, hogy a kezébe veszi a sorsát.

 

BUDAPEST – SZÍNHÁZ
Hűség 

Robert Merle Mesterségem a halál c. regénye nyomán a  k2 Színház előadása a MÚ Színházban.
Hogyan válhat egy átlagos kisfiúból felnőtt korára a Harmadik Birodalom egyik legnagyobb tömeggyilkosa? Hogyan képes deformálódni egy ember személyisége az őt ért társadalmi hatások által? Mit jelenet egy ember életében az erkölcs, a család, a hit vagy éppen a hűség fogalma? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ Robert Merle regényét és Rudolf Höss emlékiratait.
Szereplők: Boros Anna, Domokos Zsolt, Horváth Szabolcs
Alkotók: rendező: Benkó Bence; dramaturg: Sándor Júlia; rendezőasszisztens: Kovács Zsuzsi

 

BUDAPEST – KONCERT
Vikidál70 & Zeffer60 & Mobilmánia10

2018. január 06.
Vikidál Gyula és Zeffer András kétrészes előadással ajándékozza meg a közönséget 2018. január 6-án a Budapest Arénában.

 

PÉCS – FESZTIVÁL
III. Made in Pécs Fesztivál

Január első hétvégéjén újra megrendezik a Made in Pécs Fesztivált, a pécsi zenekarok fesztiválját. A fesztivál célja, hogy műfajtól függetlenül, professzionális körülmények között bemutatkozási lehetőséget biztosítson Pécs összes zenekarának. 
A koncertek a város 6 klubjában (Made in Pécs Café, Nappali, Pécsi Est, Szabadkikötő, Ti-Ti-Tá, Trafik) zajlanak párhuzamosan délelőtt 10 órától, a zenekarok 20 perces műsorral állnak a közönség elé.

 

MOZI
Elit játszma 

(Molly’s Game) magyarul beszélő, amerikai krimi, 140 perc, 2017 (16)
Tegyél fel mindent egy lapra! 
Molly Bloom (Jessica Chastain) tehetséges profi síelő, aki az olimpiai aranyra hajt, ám egy baleset következtében fel kell adnia egész addigi sportolói karrierjét. A belevaló lány új álmok után néz: Los Angelesbe költözik, ahol személyi asszisztensként kezd el dolgozni, másodállásban pedig főnöke pókerklubja vezetésébe is besegít. Molly hirtelen a hollywoodi elit legbelsőbb köreiben találja magát, vendégei menő üzletemberek, híres sportolók, mozisztárok, rendezők. 
Egy kis lelemény és kitartás árán Molly a legnívósabb klub élére küzdi fel magát, ahol percenként dollármilliók cserélnek gazdát. A sikeres vállalkozásra az orosz maffia is felfigyel, csakúgy, mint az FBI. A diszkréciót mindennél fontosabbnak tartó lány nehéz helyzetbe kerül: ha nem akar rács mögé kerülni, ki kell szolgáltatnia exkluzív ügyfeleit a kormány embereinek. Az egyetlen szövetségese, ügyvédje, Charlie Jaffey (Idris Elba), próbálja kihúzni őt a csávából: meg akarja mutatni a világnak, hogy az elveihez végsőkig ragaszkodó pókerhercegnő korrektebb játékot űz, mint ahogy azt elsőre bárki gondolná. 
Forgalmazó: Freeman Film

 

MISKOLC – KONCERT
Boban Marković Orkestar

2018. január 07. 19:00
A Boban Markovic Orkestar mindent elért, amit zenekar elérhet a világ ezen szegletében: díjak sokasága, több százezer eladott lemez, klub- és fesztiválkoncertek százai, rajongók tízezrei követik örömzenélésüket, bárhol is játszanak Európa országaiban? Boban már vagy két évtizede Szerbia legjobb trombitásának számít, a Songlines zenei magazin szerint a világ legjobbja is. A pécsi, újévi nagykoncert apropóján is önfeledt, szabad örömzenélésre számíthat a közönség. A balkáni, az európai zenei hagyományok keverednek Boban és zenekarának muzsikájában.

 

BUDAPEST – FESZTIVÁL
DBW Tribute Fesztivál

2018. január 05-06.
2018 első tribute buliján a mainstream rock legnagyobb mesterei előtt tisztelgünk egy háromtermes bulival. A nagyban az ország egyetlen aktív Foo Fighters tribute bandája indítja a programot, Dave Grohl-ék legjobb dalaival. Utánuk jön a Blue Cold Jalapenos, akik az ország talán legfiatalabb RHCP tribute bandája, de a funk rettenetesen a vérükben van. A nagyterem zárását a Link Park tribute, 1StepKloser adja, akik egy különlegesen hosszú program keretében érintenek minden LP korszakot.
A 041-be érkezik Szegedről a Sonic Temple kódnéven futó, The Cult tribute. Utánuk következik szintén dél felől, egyenesen Szerbiából a The Gift, akik Közép-Európa egyik legjobb Depeche Mode tribute bandája. Excentrikus show-juk minden alkalommal mély nyomot hagy a nézőkben. A záró aktust, stílszerűen a Late Night Sex adja, akik az amerikai rock díva, Taylor Momsen vezette The Pretty Reckless, melankolikus hard rock himnuszaival fognak minket elvarázsolni. A 2 csaj, 2 fiú felállású banda egy különleges koncertet ígér aznap estére! 
A kisterem is tartogat azonban különlegességeket. Kezdünk Dánia büszkeségéval, a Volbeattel, a Volband tolmácsolásában. Majd mutatkozik be a Small Things, blink-182 tribute, és zárja a koncerteket a táncos – punkos Rancid tribute, Timebomb.

 

TÉVÉ – TV2
Terminátor – A halálosztó 

2018. január 07. 21:55
(The Terminator) magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 108 perc, 1984 (16)
2029: a mindentudó Skynet computer az emberi ellenállás utolsó bázisait akarja megtörni, miután szinte az egész emberiséget felszámolta. Skynet megtalálta a módját, hogy néhány harcosát, a tökéletes cyborgokat, azaz a Terminátorokat visszaküldje az időben, hogy megváltoztassa a történelem menetét. A történet arról a Terminátorról (Arnold Schwarzenegger) szól, akinek missziója a lázadók vezérének az anyját megölni 1984-ben, még fia születése előtt. Az ellenállók is visszaküldik az időben saját harcosukat, Kyle Reese-t (Michael Biehn), hogy védje meg az anyát, Sarah Connort (Linda Hamilton). A két fémakarat kegyetlenül összecsap.

 

BUDAPEST – KONCERT
MozART Group a Budapest Kongresszusi Központban

2018. január 07. 11:00, 16:00, 20:00
„Szentségtörő, de zseniális!” Így fogalmaztak egy blog bejegyzésben a komolyzenét komolytalanul játszó MozART Groupról, akiknek az a küldetése, hogy a komolyzenét a humorral ötvözve hozza közelebb a zenét azokhoz akik amúgy nem látogatják a koncerttermek. Előadásaikon a legismertebb komolyzenei slágereket és jól ismert pop slágereket szólaltatják meg s közben egy színpadi szórakoztató showt is láthat a közönség. A koncerteken a közönség úgy lehet részese egy komoly zenei élménynek, hogy közben rengeteget nevet. Az 1995 óta együtt dolgozó lengyel csapat már bejárta az egész világot s koncertek százait adták már Ázsia, Amerika és Európa koncerttermeiben. Munkájukat a Lengyel Kulturális Miniszter is elismerte és díjazták is őket, de díjazták őket már Humor Fesztiválon is.

 

TÉVÉ – VIASAT3
A Bourne-rejtély

2018. január 06. 16:00
(The Bourne Identity) magyarul beszélő, amerikai-német-cseh thriller, 119 perc, 2002 (16)
Egy olasz halászhajó legénysége félhalott férfit ment ki a tengerből. Az idegen amnéziában szenved, és a hátában lévő golyókon és egy csípőjébe ültetett svájci bankszámlaszámon kívül semmije sincs. Nem tudja, ki ő és honnan jött, de hamarosan kivételes tehetséget árul el az önvédelem, a keleti harcművészetek és a nyelvek terén. Mindez pedig sokatmondóan veszélyes múltat sejtet. Hősünk összezavarodottan és kimerülten hozzálát, hogy kiderítse, ki is ő valójában, és hogyan sodródott ilyen veszélybe. A zürichi széffiók tartalma, ha lehet, még az előzményeknél is zavarba ejtőbb: néhány útlevél, egy duzzadó bankjegyköteg, automata pisztoly valamint egy név: Jason Bourne és mellette egy párizsi cím. Hogy mindez mit jelent, az Bourne számára is rejtély. Senkit nem ismer, őt azonban rendre felismerik, de úgy tűnik, hogy nem a jóakaróiba botlik úton-útfélen. Fokozódó paranoiája teljesen indokolt, valóban üldözik őt, sőt, az életére törnek. 
Forgalmazó: UIP-Duna Film