Májusi eső aranyat ér, de a pünkösdi eső ritkán hoz jót. Tartja a hiedelem. A húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását, azaz pünkösd napját.
Pünkösd a karácsony és a húsvét után a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. Az ószövetségi zsidó népnél eredetileg aratási hálaadó ünnep vagy az első zsenge ünnepe volt, majd a mózesi törvény emléknapja lett. Ezen a napon ülték meg annak emlékét, hogy az Isten szövetségre lépett népével, Mózes törvényt hirdetett, s nevezték „hetek ünnepének” is (hétszer hét pészah után).
Amikor Mátyással ismét kitelt az apostolok száma, és eljött pünkösd napja, Jézus ígérete szerint „megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken…” (ApCsel 2,3–4). Ez az a „történelmi pillanat”, amikor az idegen népek közé téríteni induló apostolok lépteivel a keresztény vallás világhódító útjára indult.
A keresztény egyház születésnapját jelentő pünkösd történéseit megörökítő Újszövetség részletesen leírja, miként szállt le azon a napon a Jézus Krisztus által mennybemenetele előtt megígért Szentlélek a tanítványokra. A Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós parancsának teljesítésére, s ők különféle nyelveken kezdtek beszélni. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet, a jeruzsálemi ősegyház.
A püspöki szinódus 305-ben rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt Szentlélek eljövetelének megünneplését. A katolikus egyházban a II. Vatikáni Zsinat liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése. Bár pünkösdhétfő a zsinati liturgiareform bevezetése óta már nem külön egyházi ünnep, számos országban – 1993 óta Magyarországon is – ünnep.
Mítoszok és hagyományok
A néphit szerint ha pünkösdkor szép az idő, jó lesz a bortermés. Pünkösd a fény ünnepe, mágikus célzatú nász, termékenységet szimbolizáló, tavaszt köszöntő ünnep, mely a római Floráliákra vezethető vissza. A Floráliák olyan tavaszt köszöntő ünnepi alkalmak voltak, amikor Flora istennőt, a növényvilág és a virágok (tágabb értelemben a termékenység) istennőjét köszöntötték. Az istennő görög nevén Khlóris (zöldellő, viruló), aki Zephyrosnak, a virágzást segítő langyos szélnek volt a hitvese.
Egyes vidékeken ma is él a pünkösdi királyválasztás szokása: ilyenkor a falu legényei különböző ügyességi próbákon (lóverseny, bikahajsza, bothúzás, rönkhúzás, kakaslövés, kaszálás stb.) mérték össze ügyességüket. A győztes egy évig ingyen ihatott a kocsmában, neki tartoztak engedelmességgel a többiek, s viselhette a pünkösdi koronát. Uralkodásának rövid idejére utal a „pünkösdi királyság” kifejezés. Jellegzetes pünkösdi szokás a pünkösdi király vagy királyné körmenete: a legkisebb lányt pünkösdi rózsával, zöld ágakkal királynőnek öltöztetik és rózsaszirmot hullatva házról házra járnak köszönteni.
Balassi Bálint: Borivóknak való
(Részlet)
„Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele”
Pünkösd megünneplésének kiemelkedő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségeinek egyike, amely a rendszerváltozás óta a világ magyarságának rendszeresen ismétlődő tömegrendezvénye is lett.
1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem a határőr katolikus székelységet fegyverrel akarta az unitárius vallásra áttéríteni, az összegyűlt székelyek azonban Nagyerdőnél győzelmet arattak, megvédték ősi katolikus hitüket. Erre emlékezve minden pünkösd szombatján ünnepi szentmisét és nagy búcsút tartanak, ahová több százezer ember érkezik az egész Kárpát-medencéből és a világ minden más tájáról is.
