Egy ötvenezer éves szerszámon maradt, nyírfakátrányból készült ősi ragasztó nyomai bizonyítják, milyen összetetten gondolkodott a Neander-völgyi ember.
Az eljárás több lépésből állt és gondos tervezést igényelt – olvasható az BBC amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányban. Csak néhány Neander-völgyi eszközön találhatók ragasztónyomok, de a szakértők szerint elterjedt lehetett.
A Hollandiában talált szerszám ötvenezer éve feküdt az Északi-tenger alatt, talán a speciális viszonyok segítettek, hogy a ragasztó maradványai fennmaradjanak.
Marcel Niekus, a groningeni kőkorszakkutató alapítvány (Stichting STONE/Foundation for Stone Age Research) tudósa, a tanulmány társszerzője szerint az egyszerű kőpengét valószínűleg növényi rostok vágására vagy állatbőr kaparására használták.
Noha a fűzfaszurkot a Neander-völgyi ember arra használhatta, hogy a fanyelekhez kőeszközöket erősítsen, a szóban forgó szerszámnak csak a markolatát készítették belőle. Niekus szerint sem fa-, sem csontnyél nyoma nem látható a ragasztón.
A markolat segítségével az ember nagyobb erőt fejthetett ki a kőszilánkkal, anélkül, hogy megvágta volna a kezét. A szilánk ezzel precíz vágóeszközzé vált. A szerszámot az élőhelyük jeges határvidékén élő Neander-völgyiek készítették – írták a kutatók.
Akkoriban a terület az úgynevezett Dogger-föld része volt, amely a legutóbbi eljegesedés idején a Brit-szigetek és a kontinens között képzett összefüggő földtömeget, ma az Északi-tenger borítja. A kis vadászó hordák a jeges, fákkal gyéren borított tundrán éltek.
„Gondosan kellett tervezniük, mert az eljáráshoz legalább negyvenkilónyi fára volt szükség, ami a tundrán nem egyszerű feladat, mivel csak törpenyírrel találkozhattak. Idő és energia kellett a tűzrakáshoz is, hogy a szurkot kinyerjék a fából” – magyarázta Niekus.
A szakértők korábban úgy vélték, a rég kihalt Neander-völgyi ember, a homo sapiens oldalági rokona csak bizonyos speciális szerszámokhoz, szúróhegyekhez, kaparókhoz illesztett nyelet. A holland lelet – néhány más európai kövülettel együtt – azt támasztja alá, hogy „nagyon egyszerű, csúnya kőszilánkokhoz is készítettek markolatot” – mondta Niekus.
Hollandiában több száz Neander-völgyi lelőhelyet ismernek, de ez az első alkalom, hogy nyírfakátránnyal találkoztak a kutatók, sőt Európában is alig fordult elő ilyesmi. A tudós szerint azért nem, mert átlagos körülmények között a nyírfaszurok nem marad fenn ennyi ideig.
Az Északi-tenger alatt azonban ideálisak a viszonyok a nyírfakátrány konzerválásához, ezzel „bepillantást nyerhetünk a Neander-völgyi hétköznapokba” – tette hozzá a kutató.
A kőszerszámot Hága közelében, Zandmotor strandjának vize alatt, a homokos tengerfenékben találták meg, ahol egy Neander-völgyi koponyatöredékre is bukkantak. A nyírfaszurok a szénizotópos kormeghatározás szerint ötvenezer éves lehet.
