Sándor Móric gróf a 19. századi Magyarországon őrült vakmerőségéről és lovastudományáról volt híres, no meg arról, hogy Metternich lányát vette feleségül. Budavári palotája ma az államelnök hivatala.
Bolondságok kiötlője
Anekdota született arról, hogy Sándor Móric gróf, a híres-hírhedt „ördöglovas” megkérte Metternich osztrák kancellártól a lánya kezét. A kérésre a herceg így válaszolt:
– Jól van, Móric, odaadom a lányomat, de aztán több bolondságot ne csinálj!
– Nem is tehetném, kedves apámuram – válaszolt a gróf. – A legnagyobb bolondságot most csinálom, amikor elveszem kedves lányát!
Nem ez volt az egyetlen kerge ötlete a 213 éve, 1805. május 23-án született és 140 éve, 1878. februrá 23-án elhunyt Sándor Móricnak, hiszen lélegzetellátó, bravúros lovasmutatványaival kora ifjúságától félelemben tartotta környezetét. Ha feltűnt vágtató paripáján, a járókelők a kapualjakba menekültek, a kocsisok pedig megvadult lovaikat próbálták megfékezni. Az „ördöglovas” állítólag saját palotájának termeiben is lóháton közlekedett, sőt, egyszer így ügetett be az egyik budai szálló báltermébe.
Az „ördöglovas”-nak nevezett gróf családja építtette a Sándor-palotát, amelynek első lakója Sándor Vince gróf és felesége, Szapáry Anna volt. Fiúk, Sándor Móric legendás lovas bravúrjaival, különcnek nevezhető viselkedésével szerzett kétes hírnevet. A gróf – aki előszeretettel vágtatott be különféle szalonokba is lóháton – eladta a palotát az őrgróf Pallavicini családnak.
Egy történész szerint Sándor Móric nem csak lovaglással foglalkozott. Szorgalmazta például az állandó Duna-híd építését; 1828-ban félévi jövedelmét kínálta fel egy állóhíd létrehozására, mi több, egy mérnököt is megbízott a híd tervezésével. De a hatóságok attól tartottak, hogy a hídpillérek növelik majd az áradások és jégzajlások veszélyét. Ráadásul Széchenyi István és Wesselényi Miklós mellett fontos szerepet vállalt a hazai sportélet fejlesztésében is, hiszen lovas- és fogathajtórekordjaival világhírre tett szert.
Lánya feljegyzései szerint Sándor Móric háromszor szenvedett lábtörést, hétszer tört el a karja, az egyéb csonttörésekről, ficamokról, rándulásokról nem is beszélve. Sorsa is az egyik bravúros vállalkozása során pecsételődött meg: negyvenöt éves korában kizuhant vágtató fogatából, megütötte a fejét és agyrázkódást szenvedett. Még huszonnyolc évig kínlódott agykárosodással. Az osztrák döblingi elmegyógyintézetben hunyt el 1878-ban.
