Háromnapos programsorozattal és életmű-kiállítással emlékezik a 100 éve született legendás színészre, rendezőre, színházigazgatóra és tanárra, Várkonyi Zoltánra a Vígszínház, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem.
A Várkonyi Napoknak és a Várkonyi100 kiállításnak Várkonyi Zoltán életének két fontos helyszíne – a Vígszínház és az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE). – ad otthont. A Várkonyi Napok május 11-től 13-ig tartanak.
2012. május 11.
Pénteken délután 6 órakor a Várkonyi-napok és a Várkonyi100 kiállítás ünnepélyes megnyitóját tartják a Vígszínház előcsarnokában.
Este 7 órakor Várkonyi100 címmel a Háziszínpadon dokumentumszínházi előadást mutatnak be Várkonyi Zoltán életéről. Börcsök Enikő, Járó Zsuzsa, Lengyel Tamás, Lukács Sándor, Molnár Áron és Varju Kálmán közreműködésével, Eszenyi Enikő rendezésében.
Este 10 órakor pedig A kőszívű ember fiai című filmet láthatja a közönség a Ditrói Mór utcában.
2012. május 12.
Szombaton délelőtt 10 órakor Várkonyi-konferencia címmel tudományos konferenciát rendeznek Várkonyi Zoltán életművéről a SZFE, Várkonyi termében, amely Ascher Tamás megnyitójával indul, majd György Péter, Ring Orsolya, Gelencsér Gábor, Nánay István, Jákfalvi Magdolna és Kovács Krisztina előadását hallhatják a érdeklődők, a rendezvényt Marton László zárja.
Az egyetem aulájában délután 3 órakor Hegedüs D. Géza megnyitja a Várkonyi100 kiállítást és a Beszélgetések Várkonyiról című interjú-filmsorozat vetítését.
Délután 3 óra 30 perckor a Várkonyi, a pedagógus. Játék és emlékezés című programra várják a közönséget az egyetemen Huszti Péter rendezésében. A beszélgetőpartnerek: Radnóti Zsuzsa, Marton László, Szakonyi Károly és Hegedüs D. Géza, közreműködnek az egyetem másodéves színészhallgatói.
A lovakat lelövik, ugye? című előadás előtt este a Vígszínházban átadják a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat és kihirdetik a Várkonyi-pályázat eredményét.
Este 10 órakor az Egy magyar nábob című filmet vetítik a Ditrói Mór utcában.
2012. május 13.
Vasárnap délelőtt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen konferencia keretében ismerhetik meg a résztvevők a Várkonyi-pályázat nyertes dolgozatait, majd kerekasztal-beszélgetést rendeznek a szerzőkkel. A konferencia elnöke Jákfalvi Magdolna.
Este 8 órakor a Vígszínház nagyszínpadán összeállítás látható Várkonyi Zoltán írásaiból Béres Ilona, Halász Judit, Kútvölgyi Erzsébet, Szegedi Erika, Venczel Vera, Voith Ágnes, Törőcsik Mari, Blaskó Péter, Bodrogi Gyula, Hegedűs D. Géza, Józsa Imre, Kern András, Lázár Egon, Lukács Sándor, Kovács István, Tahi Tóth László, Tordy Géza és Verebes István fellépésével, Marton László rendezésében. Este 10 órától a Kárpáthy Zoltán című filmet láthatja a közönség a Ditrói Mór utcában.
A részletes program a Vígszínház oldalán elolvasható.