Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindent tudunk VIII. Henrikről: a leghíresebb angol királyról számos olyan információt hallhattunk, amely mindenkit megdöbbentett.
Tudjuk, hogy hat alkalommal nősült, ezen felül három házasságon kívüli gyermeke is született és két feleségét kivégeztette. Mindemellett szakított a katolikus egyházzal, s szinte ő volt az első, aki propagandát alkalmazott népe befolyásolására. Azonban még mindig rejlik néhány olyan információ személye mögött, amelyek eddig nem láttak napvilágot.
– VIII. Henriktraumatikus gyermekkora befolyásolta a személyiségét, bátyja halálától imádott anyja korai haláláig.
– VIII. Henrik édesapjával csak testvérbátyja halála után alakult ki kapcsolata – kényszerből. VIII. Henriket szinte sosem engedték ki a palotából, illetve lakosztályából is alig. Ha viszont mégis, akkor csak akkor szólalt meg, ha kérdezték. Azonban VII. Henrikkel sokszor heves viták alakultak ki közöttük, egy követ jelentése szerint a király egyszer kishíján megölte fiát egy szóváltás következtében.
– VIII. Henrik komoly üldözési mániával küzdött: egy teljes biztonsági szolgálat vette körül a mindennapokban is. Evés előtt minden ételét megkóstoltatta, lefekvés előtt átvizsgálták takaróit, hogy nem rejtett-e valaki kést közéjük.
– kevés saját kezével írott levelet láthatunk, hiszen fárasztotta az írás és inkább írnokokra bízta a feladatot. Azonban a Vatikáni Apostoli Könyvtár és Levéltár (ahol a műsor készítői először forgathattak) számos saját kézzel írt levelet rejtenek, amelyeket Boleyn Annának – aki hét éven át tartotta a királlyal szemben a három lépés távolságot – fogalmazott szerelme jeléül, olykor buja megfogalmazásokkal.
– VIII. Henrik hírhedt kapcsolata Boleyn Annával a belehabarodásból halálos gyűlöletbe fordul, miközben megszállottsága, hogy elvegye Annát kataklizmatikus szakításhoz vezet a római katolikus egyházzal.
– VIII. Henrik nagy hangsúlyt fektetett a nyilvánosságra és a kezdetektől fogva élvezte a közszereplést. Mindent megtett annak érdekében, hogy úgy nézzen ki, mint egy igazi uralkodó. Szenvedélyesen érdekelte a divat és volt olyan év, amikor 175 pár cipőt vetetett magának.
– Henriknek kínzó fekélye alakul ki a lábán, aminek borzalmas hatása van a mentális egészségére és a hangulatára; valaha atletikus alkatát is elveszíti, és túlsúlyos és elhízott lesz.
– az 1530-as években súlyos sérülést szenvedett és egészsége súlyosan romlani kezdett, amelyről magánszámlái is tanúskodtak: tolókocsit vettek neki, korabeli lifteket építettek lakosztálya szintjei közé és egy szolga hívó sípja is volt
VIII. Henrik úgy gondolta, hogy a gyógyászathoz is jobban ért: lábszárfekélyének gyógyításához saját maga által kevert „gyógyszereket”, amelyből 32 receptje fent is maradt az utókornak. Egyik gyógyírje például – amelyet semmiképp ne próbáljunk meg összeállítani otthon! – gyökereket, virágbimbókat, kerti férgeket, elefántcsont-reszeléket, porított gyöngyöt, sőt még egy halálos mérget, vörös ólomoxidot is tartalmazott.
A Viasat History legújabb a VIII. Henrik: Férfi, uralkodó, szörnyeteg című sorozatában eddig nem látott aspektusból, Tudor-szakértők elemzésével és most először a Vatikáni Apostoli Könyvtár és Levéltárból származó információkkal enged még mélyebb betekintést az anglikán egyház alapítójának életébe 2020. június 7. vasárnap 21 órától.
