Az új esztendő első napja az óévbúcsúztatáshoz hasonlóan ősidők óta jeles esemény minden nép és minden vallás számára. Az I. Szent Szilveszterről elnevezett napon elűzzük az ártó szellemeket, démonokat és köszöntjük az eljövendő szerencsét.
Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. Nevét 813-ban vették fel az egyházi naptárba. Az év első napját január elsején ünneplik, de csak 1691 óta, amikor XII. Ince pápa ezt elrendelte. Korábban az év kezdetét hol december 25-én, hol pedig három királyok napján, január 6-án ülték meg.
Táncol a Szilveszter
A nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott ez az ünnep. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.
Mint minden ünnephez, szilveszterhez is szokások, hagyományok és hiedelmek sora kötődik, amelyek közös célja egészséget és bőséget varázsolni az új évre, és elűzni a balszerencsét, az ártó szellemeket.
Németországban szilveszter napjához évszázadok óta szokások és babonák fűződnek. Régmúlt időkben például fénnyel és lármával űzték el a gonosz szellemeket és a démonokat. Napjainkban milliók ünnepelnek egyre látványosabb tűzijátékokkal. Tavaly kereken száz millió eurót költöttek szilveszteri petárdákra és tűzijátékokra.
A szokások közt eleső helyen a mákos vagy diós bejgli sütése áll. Számos vallás hívei különböző időpontokban ünneplik az új esztendő beköszöntését. A zsidók és a muzulmánok például a Hold, az irániak a pedig a Nap állása szerint. A kínaiak számára pedig január vége és február vége között kezdődik az új esztendő.
Kolomppal az ártó szellemek ellen
Az év utolsó éjszakáján ősi idők óta megtartott színes-zajos felvonulások, korábban ostorpattogtatással, dobveréssel és trombitálással – ezekből mára csak a trombita maradt, viszont megjelent az igazán színes és igencsak zajos tűzijáték.
Az óévtől való búcsúzást az ó- és újvilág sok népe lármázással, zajkeltéssel ejti meg. A zajkeltés oka sokféle lehet, pl. a gonosz, a régi kiűzése, eltávolítása, vagy más mágikus ok, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. Az óévtől való búcsúzásnak lármás szokása még hazánk fővárosában is él a mai napig. A népszokások költészete című kötetben Demeter Tekla hazánk egyes területeinek szilveszteri lármázását a törökökkel hozza kapcsolatba: „Szoboszlón a gyerekek, suhancok és legények pergőkkel, kolompokkal, csengőkkel, dudákkal, ostorokkal s mindenféle más eszközökkel felszerelve összegyűltek a piacon s itt, valamint az utcákon járkálva rettenetes zajt csaptak. Közben lövöldöztek is. Ezekhez járult még a torony, az ablakok kivilágítása, csillagszórók, világító rakéták lövöldözése.
A szájhagyomány szerint a szokás a törökvilág eseményével függ össze. Nevezetesen 1660. december 31-én török martalócok támadták meg a várost. A szoboszlói hajdúk nemcsak visszaverték a támadást, hanem még űzőbe is vették a rablókat. Közben beesteledett s sűrű köd ereszkedett. Az otthonmaradtak féltek, hogy a vitézek a sötétben nem találnak haza, ezért csaptak nagy lármát, harangoztak, kivilágították a tornyot s az ablakokat. Más változat szerint a török támadás elől a város határában levő nádasban elbújtatott asszonyok és gyerekek sikoltozása és kongatása azt a hitet keltette a támadókban, hogy a Szoboszlót védők nagyon sokan vannak s a megrémült törököket a várost védelmező néhány vitéz visszaverte, sőt elkergette Kaba felé. Hogy aztán ezek visszataláljanak, ezért a toronyba lámpát tettek. A szokás a kántálással együtt ma is megvan.”
Újévi fogadalmak
Szilveszterkor sokan fogadalmakat is tesznek (amelyeket rendszerint igen ritkán tartanak be), és még véletlenül sem takarítanak, mert ez a foglalatosság a hiedelem szerint nem hoz szerencsét.
A legfontosabb újévi hagyomány szerint úgy telik majd az év, ahogyan az ember eltölti január első napját. Így például semmit sem szabad kiadni (például kölcsön adni, elajándékozni) a házból, mert akkor az év során minden kimegy onnan, és a legveszekedősebb házastársak is igyekeznek békében maradni egymással, nehogy viszálykodással teljen az egész év.
Az ételválasztásnak is különös jelentősége van: nem szabad például malacot vagy szárnyast enni, nehogy elfusson vagy elszálljon a szerencse, lencsét és mákot viszont annál inkább, mert az azt jelzi előre, hogy sok pénz és szerencse áll a házhoz.
