„Égi úton fúj szél, / hulldogál a hó. / Nem bánja azt, útra kél / Mikulás apó.” Szinte minden nép kultúrájában feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagy csizmájú alakja, amelyet egyes források szerint csak a 19. században nyert el.
ZELK ZOLTÁN: MIKULÁS
(részlet)
Égi úton fúj szél,
hulldogál a hó.
Nem bánja azt, útra kél
Mikulás apó.
Vállán meleg köpönyeg,
Fújhat már a szél,
Nem fagy meg a jó öreg,
míg a földre ér.
Lent a földön dalba fog
száz és száz harang,
Jó hogy itt vagy Mikulás,
gilingi-galang.
Szent Miklós (Nikolaosz) 270 körül született a kis-ázsiai Patarában. Szüleit korán elvesztette, vagyonukat megkeresztelkedése után szétosztotta. A hívők égi jelre választották meg Müra (a mai törökországi Demre) püspökévé. A keresztényüldözés idején börtönbe vetették, kiszabadulva részt vett a 325-ben tartott niceai zsinaton. A jótékonykodásáról ismert Miklós, akit már életében szentnek tartottak, 343. december 6-án halt meg.
Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a szeldzsuk törökök, tetemét az itáliai Bariba vitték, ahol bazilikát emeltek tiszteletére, ereklyéit a főoltáron helyezték el. Csodatettei között említik, hogy viharban megmentette egy vízbe esett tengerész életét.
Más alkalommal leleplezte azt a hentest, aki a várost sújtó éhínség idején három kisgyermeket ölt meg, hogy kimérje húsukat, sőt fel is támasztotta a fiúkat. Leghíresebb legendája szerint élt Mürában egy szegény ember, aki hozomány híján nem tudta férjhez adni három leányát. A püspöknek fülébe jutott a dolog, de túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Éjszaka dobott be három erszényt az apának, így a lányok megmenekültek attól, hogy örömlánynak adják el őket.
Miklós az utazók, a zarándokok, a tengerészek és a révkalauzok, a gyermekek, a hajadonok és az aggszüzek, valamint a zálogházak tulajdonosainak védőszentje, oltalmazója továbbá a házasságnak és az anyaságnak, védőszentje Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Puglia (Apulia) tartománynak.
Magyarországon mintegy hatvan községet neveztek el róla, mint például Dunaszentmiklós, Tarnaszentmiklós. Ünnepe, hagyományai összemosódtak a karácsonyi ünnepkörrel. A nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz. Szinte minden nép kultúrájában feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagy csizmájú alakja, amelyet egyes források szerint csak a 19. században nyert el.
A magyar Mikulás szó cseh eredetű, a 19. században terjedt el. Az ajándékozásnak a Kárpát-medencei magyarság körében is gazdag paraszti hagyományai vannak. Számos helyen ismeretes volt a Mikulás-járás. A maskarába öltözött „Miklós püspök” kíséretével együtt olyan házakba tért be, ahol gyerekek vannak, és ott vizsgáztatta, imádkoztatta, tudásuk és viselkedésük szerint jutalmazta vagy virgáccsal fenyítette őket. Ez utóbbi gyakran a kíséretében lévő krampusznak jutott feladatul. A Felső-Csallóközben házról házra járó Mikulások december 5-én este – miután megbizonyosodtak arról, hogy a gyerekek jól viselkedtek, puttonyból ajándékozták meg őket. Az ajándékozás szokása is csak a 19. század második felétől terjedt el a Kárpát-medencében. A 20. századi szokás szerint – a gyerekek örömére – a Mikulás éjszaka, titokban teszi ajándékait az ablakba helyezett csizmákba.
A püspök neve mindenütt más és más: Szent Miklós, Heiliger Nikolaus, Mikulás, Finnországban Joulupukki, az Amerikában ismert Santa Claus a holland Sinterklaas torzult változata. A Szovjetunióban a vallásos vonatkozásoktól megtisztított Gyed Moroz (Fagy apó) a jóságos Sznyegurocskával (Hópelyhecske) hozta a fenyőfát az ajándékokkal, de szilveszterkor.
