„Nől a dér, álom jár, / hó kering az ág közt. / Karácsonynak ünnepe / lépeget a fák közt.” Karácsony nem áll egymagában a téli ünnepek között, egész ünnepsor épült köré.
Ezeket az ünnepeket, amelyeknek egy része a kereszténység előtti időkből származik, az egyház által szabályozott ünnepi szakasz fogja össze.
WEÖRES SÁNDOR: NŐL A DÉR, ÁLOM JÁR
(részlet)
Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
Én is, ládd, én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.
Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.
Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.
Kis ágat öntöznék
fönn a messzi Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.
Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.
Az ünnepkör kezdete november végére, december elejére esik, neve advent, amely eljövetelt, az Úrra való várakozást jelent. Advent első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. A szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig kettős értelemben: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végezetével. Az adventi időszak a Krisztus utáni 4-5. századtól ismert, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: a keresztények már a karácsonyra, Jézus születésének ünnepére készültek az ünnepet megelőző hat héten keresztül. Ez rövidült le a négy vasárnapon átívelő adventre: Jeruzsálemben eleinte csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek a keresztények, a 7. században Nagy Szent Gergely pápa azonban már négyben állapította meg számukat. A 11. századtól kezdve az adventi liturgia jelentősége Rómán kívül is megnőtt, a négy vasárnapból álló adventi időszakot 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé az egész egyházban, rendelkezése ma is érvényben van.
Az advent ünnepkörébe négy ünnepi vasárnap s egyéb ünnepnapok, szentek névnapjai tartoznak bele, tudják és élvezik előnyeit az Andrások, Lucák, Miklósok, Istvánok és Jánosok is. Egyedüli kivétel a milánói egyházmegye, ahol az advent hat vasárnapból áll.
Örökzöldekből adventi koszorút szoktak készíteni, amelyet négy gyertya díszít. Ezeket egymás után, a négy adventi vasárnapon gyújtják meg. A hagyományos adventi koszorú – melyet három lila és egy rózsaszín gyertya díszít -, a közös karácsonyvárást segíti, melyet nemcsak a templomban, hanem a családokban és más közösségekben is elkészítenek. A gyertyák színe szimbolikus jelentőséggel bír: a lila a bűnbánatra, a rózsaszín az örömre utal.
Minden közbeeső ünnepnek saját ünnepi szokásai vannak. Ezek részben vallási eredetűek, részben ősi hiedelmeken alapulnak, s a jövőhöz, a jövő év terméséhez fűződnek.
Magyarországon ez az időszak sok szabályt, termékenységi varászlást is tartalmazott. Bizonyos munkákat – elsősorban az asszonyok számára – megtiltottak. Különböző jelmezes, alakoskodó népszokások is kapcsolódnak ehhez az ünnepi szakaszhoz. A nálunk legelterjedtebb hiedelmek egyike december 13-hoz, Luca napjához kapcsolódik. Ezen a napon elkezdenek egy széket készíteni, amelyet karácsony előestéjére fejeznek be, s aki a templomban az éjféli misén rááll, az meglátja, ki a boszorkány. A lányok ilyenkor szívesen jósoltatnak, vajon ki lesz a jövendőbelijük.
A karácsony előtti izgatott és örömteli várakozás ideje alatt sok tennivaló akad. Hiszen ajándékot nemcsak kapni, adni is jó. Karácsony éjszakáján egy újabb, tizenkét napos ünnepi szakasz, a „karácsonyi tizenketted” veszi kezdetét, amely egészen január 6-ig, vízkereszt napjáig tart. Az ünnepsor vége január 6-a, a vizek megszentelésének, de Jézus megkeresztelésének is az ünnepnapja. Európa más részein ezt a napot a háromkirályok napjának nevezik, gyakran nagyobb ünnep, mint maga a karácsony.
