Az Egyesült Államokban ma tartják a hálaadás napját (Thanksgiving Day), amely a karácsony mellett a legnagyobb amerikai családi ünnep. A hagyomány egészen az 1620-ban a Mayfloweren érkező puritán kivándorlókig vezethető vissza.
Majdnem minden kultúra, nemzet történetében fellelhető olyan ünnep, amikor az emberek kinyilvánítják a bőséges termés felett érzett örömüket, hálájukat. Az Egyesült Államokban ilyen a hálaadás napja, amelyet minden év novemberének negyedik csütörtökén tartanak, és amelynek eredete a 17. századra nyúlik vissza. 1620. szeptember 16-án indult az angliai Plymouth kikötőjéből az Újvilágba a Mayflower nevű hajó, fedélzetén az első angol puritán kivándorlókkal. A Mayflower december 21-én kötött ki a mai Massachusetts állam területén, a „zarándok atyáknak” nevezett első telepesek kolóniájukat kiinduló állomásuk után Plymouth-nak nevezték el.
Az Egyesült Államokban a hálaadás a karácsony mellett a második legnagyobb családi ünnep, amelyet az emberek munkaszünettel, a rokonok és a hagyományos pulykasült „társaságában” töltenek el. Hálaadás napján nem hiányozhat az ünnepi asztalról a pulykához felszolgált töltelék, az áfonyaszósz, a krumplipüré, a zöldbab, kukorica vagy a sütőtöktorta. Az ünnepre szánt pulykák közül egy (vagy néha két) szerencsés kiválasztott madár elnöki kegyelmet kap, és megmenekül a kés alól. Az elnöki kegyelem gyakorlása érdekes fehér házi tradíció, és egyre inkább az amerikai közvélemény figyelmének középpontjába kerül az utóbbi években. Hagyománya egészen Abraham Lincolnig vezethető vissza, akinek elnöki háztartásába már egy évvel korábban megérkezett a nevezetes madár. Az ünnepi asztalra szánt pulyka azonban szerencsésen megúszta a hálaadást, sőt a karácsonyi ünnepeket is Lincoln fiának, Tadnek köszönhetően, aki hathatós szószólónak bizonyult.
Amerikából jöttünk – az Újvilág ízei
Amerika felfedezése nemcsak egy új kontinens feltérképezését, a hajózás, a kereskedelem fellendülését jelentette, hanem évtizedek alatt gyökeresen megváltoztatta az európai étkezési kultúrát.
Az új ízek, az új alapanyagok hatással voltak a magyar mezőgazdaságra, a magyar konyhára is. Ezek a növények és állatok az elmúlt évszázadok alatt honossá váltak az öreg kontinensen, így sokan már nem is tudják, hogy eredetileg honnan származnak.
Közép-Amerika az őshazája a hazai konyha olyan népszerű fűszerének is, mint például a paprika. Ez a kontinens adta a nagyvilággnak napraforgót és az étkezési tököt. A belőlük sajtolt étolaj pedig egyre fontosabb szerepet játszik az egészséges táplálkozásban világszerte. A füstölgés illatos alapanyaga: a dohánylevél, valamint a kakaó is Amerikából származik. Ez utóbbi Európába hozatala után elsősorban a főúri szalonokban hódított. A kakaóbabból készült csokoládé csak Mária Terézia uralkodása alatt honosodott meg Magyarországon. Legnagyobb területen termesztett gobonanövényünk, a kukorica már a XV-XVI. századtól ismert Európában.
Az eredetileg az Andok-hegység országaiban termelt burgonya ma már egyik legalapvetőbb táplálkozási növényünk. A világgazdaságilag jelentős haszonnövényt a spanyol hódítók hozták be Európába, ahol elsőként Itáliában terjedt el, és onnan került Közép-Európába, és igen korán Angliába. Dél- és Közép-Amerika, Peru ősi kultúrnövénye a burgonyafélék családjába tartozó paradicsom. Hazai források először 1649-ben Pozsonyban említik, hozzánk is valószínűleg párhuzamosan olasz–német, illetve balkáni közvetítéssel került.
Amerika felfedezése előtt a dohányt sem ismerték Európában, ahol a XVII.század elején terjedt el rohamosan gyorsan. Cigarettát elsőként Belgiumban a XIX. század elején készítettek, legkésőbb pedig Törökországban bukkant fel a múlt század hatvanas éveiben. A nikotin alkaloid és a vele rokon vegyületek pl. a narkotin, amelyet a dohány szintén tartalmaz tiszta állapotban rendkívül erős mérgek. A dohányipar ma majdnem kizárólag virginiai dohányt hasznosít.
A kukorica őshazája Mexikó és Közép-Amerika. A radiokarbon kormeghatározás szerint az ősi kukoricamaradványok kb. 3000-3,500 évesek. Európába Kolumbusz közvetítésével került. A kukorica hasznosítása sokféle, mind emberi táplálkozásra, mind a állatok takarmányozása szempontjából igen nagy jelentőségű. Mexikóban mai napig a lakosság fő tápláléka
A napraforgó Észak-Amerikában egész Mexikóig, iletve az Andok északi részéig őshonos. Ez az egyik legnagyobb világgazdasági jelentőségű olajnövény. Az indiánok már 3000 éve termesztették és fogyasztották. Európába 1569-ben spanyol hódítók hozták be, ám jó ideig csak dísz-, illetve szegélynövénynek termesztették, haszonnövén azután lett belőle, miután Bunyan 1716-ban Angliában szabadalmaztatta a napraforgóolaj sajtolásának módszerét.
Az azték és inka birodalom ősi kenyérnövénye, az amaránt kevésbé ismert előttünk, pedig Peruban a kukorica mellett ez volt az egyik fő táplálékforrás. 1974-ben kezdett „ébredezni” a növény iránt a figyelem, hazánkban csak 1985 körül kezdtek az amaránt honosításával foglalkozni, bár eleinte nem sok sikerrel.
Erdeink közkedvelt fái, cserjéi közül a tengeren túlról érkezett az akác, a kanadai nyár, a vörös tölgy és számos fenyőfaj.
Az állatvilág amerikai újdonságai között találjuk többek között az indiai tikot, közismertebb nevén a pulykát, a szivárványos pisztrángont, a szúnyogírtó fogaspontyot. Ez utóbbi halfajta kiválóan alkalmazkodott a hévízi és miskolc-tapolcai hőforrások táplálta tavacskák életfeltételeihez, s egyes példányai ma is fellelhetők ezekben a vizekben.
