Az almabor története éppolyan zavaros, mint egy rossz, homályos üveg. A normannok készítették el az első almabort? Sokak szerint inkább a baszkok. Mások viszont a bretonokra esküsznek…
Hagyományos italfajták a gasztronómia egyik őshazájában – Bretagne-i kontyalávaló
Bretagne egyike azoknak a ritka franciaországi régióknak, amelyek szőlőből egyáltalán nem készítenek bort. Ellenben több hagyományos italfajta, mint a cider (cidre) vagy a mézbor mellett lassan harminc éve a házi készítésű sör is elválaszthatatlanul kötődik az Európa legnyugatibb csücskében található óceánparti vidékhez. A gasztronómia egyik őshazájában a minőségi regionális termékekre épülő francia szakértelem és a folyamatosan fejlődő konyhaművészet jegyében újul meg az italipar is, és szerez egyre nagyobb és nemzetközi hírnevet.
Az Atlanti-óceán partján és a közeli szigeteken a párás, sós levegőn tárolt méhkasokban termelt 71 fajta mézből állítják elő a bretonul susennek nevezett hagyományos édes mézbort, amelyet a helyiek aperitifként ajánlanak, például liba- vagy kacsamájhoz.
A Bretagne-ra leginkább jellemző nedű a Magyarországon sokáig szinte ismeretlennek számító cider, amelyet az evésre alkalmatlan, apró vadalmából a IV. század óta készítenek a helyiek. Az almát ledarálják és kipréselik, majd viszonylag alacsony hőfokon (5-10 Celsius-fokon) erjesztik. Mielőtt a cukor egészen megerjedne, hordókba vagy üvegpalackokba fejtik, és légmentesen lezárják. Nem igazi almabor a cider, mert többnyire enyhén szénsavas, akár a tradicionális angol sör. Alkoholtartalma viszont valamivel enyhébb, mint a söré (2-4 százalékos), és ízskálája – a borhoz hasonlóan – a száraztól az egészen édesig terjed.
Az almából pálinkát is készítenek a franciák: a normandiai calvadost Bretagne-ban lambignak nevezik. A cidert almapálinkával is szokták vegyíteni kétharmad-egyharmad arányban, majd hatalmas tölgyfahordókban legalább 30 hónapig érlelik. Az így nyert ital neve a pommeau, alkoholtartalma pedig 17-20 százalék.
A tradicionális házi termelés a második világháborút követően az iparosodással és az elvándorlással hanyatlásnak indult. A nyolcvanas években azonban az agrárturizmus elterjedésével – és néhány hobbitermelő, például a quimperi Seznec család elszántságának köszönhetően – a cidernek valóságos reneszánsza kezdődött Franciaországban, az almások területe alig húsz év alatt 27-ről 800 hektárra nőtt.
A 25 almafajtából készülő Cournouaille cider-márkanév országos elismertetése és az ahhoz kapcsolódó szigorú szabályozás bevezetése 1996-ban igazi lendületet adott a mára évi 185 millió eurós forgalmat lebonyolító ágazatnak. Jelenleg mintegy húsz cidertermelőt tartanak számon Bretagne-ban.
A cidert sokáig a breton palacsinta vagy a galette-nek nevezett édes kekszsütemény mellé ajánlották helyi specialitásként. Az igazán hozzáértők viszont ma már, a szőlőborokhoz hasonlóan, ételekhez is társítanak különböző cider fajtákat.
A Franciaországban termelt almatartalmú alkoholos italok kilencven százaléka hazai piacra készül, a francia családok évente átlagosan 4-5 liter cidert fogyasztanak. Az össztermelés tíz százalékát exportálják, ennek egyik legjelentősebb felvevő országa Japán.
A zeneimádó sörfőző
Az ázsiai ország a legfőbb importőre a francia biosörnek is, amelynek termelése szintén Bretagne-ban indult virágzásnak. A nyolcvanas évek óta sorozatosan nyílnak meg a házi sörfőzdék abban a régióban, ahol korábban soha nem volt sörgyártás. Ráadásul a helyi vállalkozók többsége kizárólag minőségi biosört állít elő, és azt tudatosan a breton identitáshoz próbálja kapcsolni.
A breton sörgyártás előfutára 1985-ben két egykori helyi bankár, Christian Blanchard és Jean-Francois Malgorn volt. A pasztörizálás nélkül készülő hagyományos angol sör, a Real Ale atyjánál, Peter Austinnál sajátították el a sörfőzés technikáját Angliában. Hazatérve létrehozták saját sörüket, a maláta ízű, enyhén szénsavas, nagyon könnyű Coreffet, amely bretonul egyébként sört jelent.
A régió sörgyártó hírnevét azonban az ökológiai fejlesztéseivel kitűnt Britt cég vívta ki, amely alig tíz év alatt Franciaország elsőszámú házi termelésű biosör-gyártója lett, megelőzve mintegy négyszáz konkurensét. A sikertörténet hátterében egy informatikai és egy marketingszakember, Hervé Corbel és Jean-Francois Istin barátsága és sörimádata áll. Amikor 2000-ben átvették Trégunc település serfőzdéjét, egyáltalán nem értettek még sem a sörkészítéshez, sem annak forgalmazásához.
A zeneimádó gyártulajdonos Istin, aki szenvedélyes gitáros is, a serfőzdében rendezett hagyományos breton zenei estékkel az első évben már duplájára növelte cége forgalmát. Közben fiatal sörkészítőket sikerült megnyernie pasztörizálás nélküli, újfajta biosörök gyártására, amelyekkel számos díjat nyertek.
