Vasco da Gama, Magellán, 28-as villamos, Bairro Alto. Európa nyugati szélén, „ahol a Föld véget ér és a tenger kezdődik” találjuk Portugáliát. Kalandozzunk el egy kicsit a luzitánok fővárosába, Lisszabonba, ahova az év bármely időszakában érdemes ellátogatni.
Portugália messze van, persze mihez képest. Valamiért mindig elakadunk szomszédjánál, az Ibér-félsziget nagy részét elfoglaló Spanyolországnál, pedig érdemes egy kicsit továbbutaznunk. Egy legenda szerint miután Kalüpszót elhagyta szerelme, a nimfa bánatában kígyóvá változott és összetekeredett, s ebből a tekervényből született az a hét domb, amelyen most Lisszabon terül el. Kicsit mérgesek lehetünk az elhagyott nimfára, mert a várost mindenképp gyalogosan érdemes felfedezni, a magasság miatt viszont helyenként kimondott alpinista mutatványt igényel egy-egy látványosság elérése. A dombokat letudva az ún. miradourók, amelyek pompás kilátást nyújtanak a város számos pontján, kárpótolnak mindenért.
1755-ben Lisszabont földrengés sújtotta, aminek következtében két kerület kivételével az egész várost újra kellett építeni. Ez egyik „túlélő” Belém volt, az a hely, ahonnan a híres portugál felfedezők nekivágtak a világ meghódításának. Tiszteletükre épült a Padrão dos Descobrimentos, a felfedezők emlékműve, valamint itt található a Szent Jeromos-kolostor is, amely Vasco de Gama síremlékét rejti. A hangulat könnyen visszarepít a 15. század legvégének, a 16. század elejének kikötői nyüzsgésébe. Valahol errefelé fogadhatta Mánuel király az India felfedezéséből hazatérő Vasco da Gama-t, akit lovagi címmel, busás évi kegydíjjal és birtokokkal jutalmazott meg.
És ha már Belém, az édesszájúak mindenképpen térjenek be a Pastelaria de Belém-be. Az 1837 óta működő cukrászdában először kezdték el sütni a páratlan pastel de nata elnevezésű, tojásos alapú finomságot, fahéjjal és porcukorral a tetején. Ha tehetném, minden nap ott kezdeném a reggelem egy pastel és egy kávé társaságában.
Lisszabonról a galéria itt megtekinthető
A belvárost, a Baxiat négyzethálós utcák a rendje alkotja. Üzletek, éttermek, ügyvédi irodák otthona, afféle igazi nagyvárosi központ. Ennek ellenére ez a kerület sem rideg, köszönhetően az utcazenészeknek, árusoknak és persze a befogadó portugáloknak. Itt, a Tejo folyó mentén állt egykor a királyi palota, amit szintén a földrengés semmisített meg. Ma már a Praça do Comércio helyettesíti, alkalmanként helyszínt adva koncerteknek, jelesebb ünnepeknek. Kis séta után az elegáns Chiado kerületébe tévedhetünk, ahol érdemes megállni a Brasileira kávézóban, amely a 20. századi portugál értelmiségi kör törzshelyéül szolgált.
Közel a kávézóhoz felszállhatunk a város egyik szimbólumává vált 28-as villamosra. Ha igazi kalandra vágyunk, akkor pattanjunk fel rá, és dombról le, dombra fel, számunkra elképzelhetetlen szűk utcákat átszelve megérkezünk a város keleti felébe. Egy újabb különleges élmény helyszíne vár ránk itt, a Feira da Ladra, azaz a tolvajok piaca. Keddenként és vasárnaponként igazi gyöngyszemekre bukkanhatunk, és ahogy a bolhapiacokon szokás, az alkudozás itt is elmaradhatatlan. S ha már feljutottunk ide, a város legmagasabb dombjára, akkor sétáljunk át a Castelo de São Jorge-ba, avagy a Szent György várba, amely a város szinte bármely pontjáról látható. A vár robosztus bástyafokairól nyílik az egyik legszebb kilátás a városra.
Ha lefelé haladunk a várból két újabb miradouróba ütközünk. Az egyik a Miradouro de Santa Lucia, ahol Szent Lúcia templomának külső falát azujelo díszítés borítja. Az azujelo, a festett csempe művészete hozzátartozik egész Portugália építészeti örökségéhez. Mindenhol megtaláljuk a templomok, piacok, lakóházak falain, többnyire kék színben pompáznak a falakon. Miközben Lisszabon utcáin járunk olyan érzésünk támadhat, mintha egy nagymama különleges ízlésessel csempézett konyhájában járnánk. Az azujeloknak már saját múzeuma is fellelhető, hisz a 15. századtól egészen a napjainkig fejlődött, alakult a festészete.
Lisszabonról a galéria itt megtekinthető
Visszatérve a helyszínekre, a várhoz közeli másik kilátóhely a Largo das Portas do Sol, azaz a Napkapu. Innen nyílik az egyik bejárata a nagy földrengés másik túlélőjének, Alfamanak, amely eredeti valójában várja az eltévedni vágyókat. Minden szeglete saját kis történettel rendelkezik. Nincs az a térkép, amely Alfama rövid, kacskaringós utcáit átlátható rendszerbe tudná szedni. Ami nem is baj.
Lisszabon kultúra+
– Az árak alacsonyabbak, mint Spanyolországban, vagy a legtöbb nyugat-európai országban. Az éttermi árak, az ennivalók, s sok minden a magyarországi árszint körül van.
– Mindaz, amit Lisszabonban látni kell, de a városportréba nem fért be: Jeromosok kolostora, a Vasco da Gama-híd (17 kilométerével a leghosszabb Európában), Sé (katedrális), Szent György vár, Gulbenkian múzeum, Elevador (neogótikus torony), a halpiac stb.
– Fontosabb látnivalók a főváros tág környezetében: A még ma is elegáns Estoril (Horthy száműzetésének helye), a fővárostól egyórányira Sintra, a régi főváros (a Világörökség része), Cabo da Roca (a kontinens legnyugatibb pontja).
– Portugália monumentális múltját jól szemlélteti az a tény, hogy a világon összesen 230 millióan beszélnek portugálul. Ez a hivatalos nyelv Portugálián kívül még nyolc másik országban is, s köztük van Brazília.
Érdemes késő délután nekivágni a kóválygásnak, amikor a fado dallamai felcsendülnek. Az elmúlt szerelmeket, és a múlt dicsőségeit felidéző dalok nem pusztán vacsorakísérő énekek, hanem egy erős előadói művészet társul hozzájuk, amely teljes figyelmet igényel.
Az éjszakai élet kerülete a Bairro Alto, a felsőváros rész, ahol a szoba méretű kiskocsmák, szórakozóhelyek váltják egymást. Ahogy az éjszaka leszáll a Bairro Alto keskeny utcáin helyiek, értelmetlen, ámde annál színesebb fröccsöntött kütyük utcai árusai és turisták kavalkádja jelenik meg. A csendrendelet viszont szigorúan komolyan veszik. Hétköznap hajnal 2-kor, hétvégén hajnal 3-kor az ajtók bezárulnak. Ilyen késői időpontra egészen biztos nem maradunk társaság nélkül. Érdemes egy-egy helyi szórakozni vágyó csapathoz csatlakozni, akik majd megmutatják, hogy milyen lehetőségek akadnak még az éjszaka folytatására.
Ha Portugáliába látogatunk, érezni lehet, hogy az itt élők eltérnek mediterrán társaiktól. Nincsenek hangos viták, temperamentumos megnyilatkozások, és bár befogadó nép, mindig megtartják a két lépés távolságot. Ez talán a Salazar-rendszer öröksége, aki negyven éven keresztül zárta el a külvilágtól az országot. De mélyen ott ül mindegyik portugál tudatában, hogy valamelyik felfedező, világhódító leszármazottja lehet. Ez a nemzeti öntudat arra biztatja a portugálokat, hogy gondjuk, bajuk orvoslására valahol egy másik országba találják meg a gyógyírt.
Mi pedig a portugál példa alapján látogassunk el, és fedezzük fel ezt a lüktető, szemet gyönyörködtető várost, hogy utána maradjon bennünk egy kis saudade, azaz a jó emlékek felett érzett keserű hiányérzet.
Zsemlye Flóra
