Ritkán látott madarak, csonttollúak szállták meg Magyarország északi részét. Hazánkban a csonttolú madarak csak a hideg teleken jelennek meg, amikor az otthonukban igen kevés táplálék áll rendelkezésükre.
„Azt mondják: szép testben szép lélek lakozik. Itt mintha ez a törvény sántikálna, mert ebben az esetben ez a pompás test egyebet sem tud, mint enni és újra csak enni!”
A muszka seregély, muszka veréb, borókapapagály, búbos csonttollú, selyemfarkú csonttollú madár, kontyos fenyőmadár; régi nyelvújításkori neve: selyemfarkú locska, azaz a csonttollú madár (Bombycilla garrulus) nagy számban telel idén Észak-Magyarországon.
„Szépsége és ártatlan volta parancsolja, hogy kíméljük és ne fogdossuk, ne lőjjük, mert pusztításával azt cselekesszük mi az északi népeknek, amit nekünk az olaszok tesznek, amikor énekes, hasznos madarainkat öldösik” – olvasható Brehm Az állatok világa című kötetében, és való igaz, ez a madár is sokkal inkább ad nekünk, mint elvesz, így nem irtani, hanem gondozni kell.
Ezek a madarak az úgynevezett inváziós fajok közé tartoznak. A csonttollú júniusban építi meg a fészkét, amelybe 4-6 tojást rak le. Ezekből 14 nap elteltével kelnek ki a fiókák, amelyeket elsősorban rovarokkal etetnek a szüleik.
A csonttollú természetes elterjedési területe Észak-Skandináviától az egész tajgaövezeten keresztül Kanada; északi részéig tart, ahol mindenekelőtt aljnövényzetben gazdag tűlevelű erdőkben él. Előfordulhat, hogy évekig nem figyelhetők meg nagyobb számban a Kárpát-medencében, utána viszont akár több százas csapatok is felbukkannak a számukra alkalmas élőhelyeken, mint idén Magyarországon.
Felhasznált irodalom: Brehm: Az állatok világa
