Ismét látható a Mária kútja Názáretben című festmény Pécsett. Ez a híres Csontváry festmény a kút mindennapjainak egy pillanatát jelenít meg, vízért jövő, korsót töltő és korsót vivő asszonyok, leányok, mosó alakok, állatok itatása, – a mindennapi figurák között azonban Márián és a kisded mellett még egy figura válik hangsúlyossá.
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a meg nem értett festők egyike, aki korának divatját feledve új, merőben idegen perspektíva alapján festette műveit. Vízionárius festészetét expresszionista hatás, ragyogó színvilág és szimbólumteremtő erő jellemzi.
Csontváry képeit nem lehet egyszerűen nézni, kötelező mögé látni, mert akkor értjük meg az amúgy is lenyűgöző képek értelmét.
A híres cédrusképek után még néhány fontos művet alkotott, mint stíluskeresésének összefoglalóját, 1908-ban megfestette a Mária kútja Názáretben c. művét. A festmény teátrális jelenetében látható Mária a kisdeddel és a hangsúlyozottan eltérő Máriát adoráló alakok.
A korsót vivő lányok mozgása, vonulata kultikus táncra utal, az életforrás körüli örök körforgást jelzi. A boltív alatti figurák között félreérthetetlenül szimbolikus értelmű alakok találhatók, mint a Mária mögötti élet és halál kontrasztot képviselő kékruhás fiatalasszony és a feketekendős öregasszony alakja vagy a vályúba vizet öntő figura – Csontváry -, aki az életet adó vizet tovább adja.
Érdekesség, hogy a Názáret szélén található és Máriáról elnevezett kút, ma is létezik, bár eléggé átalakítottan és környéke is megváltozott.
Hogy miért Csontváry a főszereplője a képnek? Ha egy Csontváry kiállításon járunk szemmértékkel, de ha felnagyított festményeit nézegetjük az interneten, klikkelj rá a képekre, majd ezüstpapírból egy egybefüggő darabot ragasszunk fel egy henger alakú dobozra. Próbálunk a képeken félköríveket keresni, s ha sikerül, helyezzük oda a tükrös dobozt. Ha belenézünk, megértjük Csontváry festészetét. Ezek után már nem csodálkozik majd senki, ha pécsi, budapesti vagy miskolci galériákban furcsa tükrökkel babráló emberek járkálnak Csontváry képei előtt.
