Gyönyörű szivárvánnyal lepett meg meg bennünket a „természet”.
A Magyar Néprajzi Lexikonban olvasható, hogy a magyar néphitben a szivárványokkal kapcsolatos elképzelések három fő csoportban különböztethetők meg európai és magyar viszonylatban egyaránt.
„Ezek közül a 20. századi magyar néphitben legelterjedtebbek a feltehetően paraszti megfigyelésen alapuló előjelek: a szivárvány színeiből, az egyes szín-sávok szélességéből, egymáshoz való arányából következtettek a bekövetkező eseményekre: a széles zöld csík pl. jó búzatermést vagy általában jó termést jelenthet, a vörös háborút vagy jó bortermést, a sárga halált.
Ismert az a bibliai eredetű elképzelés is, amely szerint a szivárvány a béke, az áldás jelképe.
Az ide sorolandó adatokból nem következtethető ki egy összefüggő szivárvánnyal kapcsolatos hiedelemkör; mégis, összeurópai viszonylatban úgy tűnik, hogy e töredékes hit-elemek táptalaja eredetileg egy olyan elképzelés volt, amely szerint a szivárvány az emberi életet befolyásoló természetfeletti erő, esetleg természetfeletti lények lakhelye. E képzetek nagy elterjedtségű köréből (bizonyos elemek – pl. az ujjal mutatás tilalma – nemcsak egész Európában, hanem K-Ázsiáig nyomonkövethetők) a magyar nyelvterületen a következők lelhetők fel: a szivárvány eget és földet összekötő híd, amelyen az angyalok vagy más lények közlekednek.
Egyik végénél a világ vége van. Mindkét vége kútba vagy tóba ér, ahonnan a vizet és a víziállatokat felszívja, a felszívott vízből lesz az eső, amellyel együtt a felszívott állatok – pl. halak – is eshetnek az égből. Embert is szívhat fel magához, így pl. a holdban látható tüskét vágó ember (holdfoltok) így jutott a holdra. Aki átjut alatta, fiúból lánnyá, lányból fiúvá változik. Aki ujjal mutat a szivárványra, baja történik, pl. ujja leszárad.” (Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
