Idén 15 éve, hogy az Aurul nevű ausztrál-román tulajdonú bányavállalat egyik tározójának átszakadását követően több mint 100 ezer köbméternyi ciánnal szennyezett zagy jutott a természetes vízrendszerbe, köztük a Tiszába. Ez a nap a Tisza élővilágának emléknapja.
Petőfi Sándor: A Tisza
(részlet)
Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
A folyó ökológiai katasztrófáját követően az Országgyűlés 2000. június 16-án február 1-jét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította. Az év január végén Romániában az aranymosással foglalkozó nagybányai (Baia Mare) Aurul bányaipari vállalat létesítményéből mintegy 100 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba. A szennyeződés február 1-jén megjelent a magyarországi szakaszon is, miután a Szamosba, majd a Tiszába került. Az eddigi legsúlyosabb magyarországi vízszennyezés mintegy két hét alatt vonult le a folyó hazai szakaszán, felmérhetetlen károkat okozva.
A Tisza élővilágának emléknapja
A román-ausztrál tulajdonú Aurul a környék fémbányáiban felhalmozott meddőhányókból nyerte ki az aranyat és ezüstöt – a fejlettebb országokban már nem alkalmazott – ciános kioldással. Mivel az eljárás vízigénye igen nagy, a mérgező mosóvizet ülepítés után újra felhasználták.
A Zazar község közelében lévő ülepítő gátja 2000. január 30-án éjszaka mintegy 25 méteres szakaszon átszakadt, a ciánt és nehézfémeket tartalmazó szennyvíz a Lápos folyóba ömlött, majd a Szamoson keresztül elérte a Tiszát. A vállalatnál nem létezett kárelhárítási terv, így nem történt kísérlet sem a szennyezés lokalizálására, sem enyhítésére.
A szennyezés súlyosságára jellemző, hogy a minden élőlényre halálos cián koncentrációja a magyar szabvány szerint megengedett határérték 180-szorosa volt, a Szamos-Tisza összefolyásánál 135-szörös, a kiskörei víztározónál – a duzzasztásnak és az áradásoknak köszönhetően – 34-szeres, Szeged alatt 15-szörös értéket mértek. Halpusztulást Belgrád alatt is észleltek, és még a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti volt a koncentráció.
A magyar vízügyi szervek mindent megtettek a szennyezés hatásainak mérséklésére, a Tisza menti települések ivóvízellátásának biztosítására, az élővilág megóvására, illetve a tömeges halpusztulás után a tetemek eltávolítására. Így sikerült elérni, hogy a Tisza-tó felületének 93 százaléka épen maradt, a kiskörei erőmű alatti szakaszon már mintegy negyedével csökkent a cián koncentrációja, a holtágak és az árterek csak minimális mértékben szennyeződtek.
A ciánfolt február 12-én hagyta el Magyarország területét, óriási pusztítást hagyva maga után. 2000. áprilisi becslés szerint az érintett folyókban 1241 tonna hal pusztult el. A folyó azonban a vártnál gyorsabban tért magához. Fürödni már a szennyezés levonulása után nem sokkal lehetett, 2002-re rendbe jött az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya, s három-négy év alatt a vízi élővilág 95 százaléka ismét megjelent a Szamosban és a Tiszában. A halászati vállalkozások vesztesége azonban óriási lett, mert csökkent a hozam, ma is magas a lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma.
