A vándormadarak világnapjának elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a vándormadarak védelmének fontosságára.
Május második hétvégéjén (idén május 14-15.) tartják szerte a világban az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) által meghirdetett vándormadarak világnapját, amelyet 2006-ban rendeztek meg először. A világnap elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a vándormadarak védelmének fontosságára. A klímaváltozás végzetes folyamatokat indított el, gyökeresen megváltoztatja-megváltoztatta a vándormadarak életterét.
A környezetszennyezés kísérte klímaváltozás megváltoztatja a vándormadarak élőhelyeit, befolyásolja a vándorlás ritmusát, útvonalát, élesebbé teszi az élelemért folytatott versenyt. Útra kelni önmagában is veszedelmes, de a természetes ellenfeleknél veszedelmesebb a saját életterét meggondolatlanul növelő ember, a mezőgazdasági és ipari termelés szennyezése, a közlekedési és városi infrastruktúra terjeszkedése. A magasfeszültségű vezetékek és a szélerőművek újabb veszélyforrást jelentenek. Számos országban a vadászat is tizedeli a vándormadarak állományát.
A világnap szorosan kapcsolódik a vándorló vadon élő állatfajok védelméről szóló bonni egyezményhez, valamint az ennek keretében elfogadott, az afrikai és eurázsiai vonuló vízimadarak védelméről szóló megállapodáshoz (AEWA).
Világszerte számtalan rendezvény hívja fel a figyelmet a vándormadarak helyzetének sérülékeny voltára és a védelmüket biztosító nemzetközi összefogás fontosságára.
A vándorló madarak megtanulják az útjukba eső országok „nyelvét”, azaz felismerik az ott élő társaik vészjelzéseit, még akkor is, ha az eltér az általuk használttól. Egy kanadai kutató, Joseph Nocera a közép-amerikai Belizében sajátos kísérleteket folytatott: madaraknak lejátszotta két különböző verébfajta (egy Belizében tenyésző, s egy Észak-Amerikában honos) vészjelző kiáltásait. S a kísérleti alanyok közül a vándormadarak mindkét verébtípus kiáltásaira reagáltak, míg az egész életüket a közép-amerikai országban töltő madárfajok egyedei csak a belizei verebek nyelvét értették.
Az énekes madarak főleg amolyan belső óra szerint élnek: velük született „idősémával” rendelkeznek. Ez a belső óra közli velük például, hogy mennyit kell táplálkozniuk ahhoz, hogy elegendő zsírtartalékot gyűjtsenek a vándorútra. A zsírpárnának ugyanis energiaforrásként ki kell tartania a legközelebbi megállóhelyig. Ugyanakkor viszont a madár nem lehet túl kövér sem, mert a zsírpárna súlyos, lassítja a repülést, és a költöző madár ragadozó madarak áldozatául eshet. Az olyan madarak, amelyeknek rosszul jár az belső órája, nem érnek célba.
Külső tényezők is befolyásolják azonban a madarak vándorlását, és az állatok reagálhatnak bizonyos időjárási helyzetekre. Így például vándormadár soha nem indul útnak ellenszélben, csak hátszéllel repül. Vannak vándormadarak, amelyek nem érnének célba, ha szélcsendes időben repülnének. Rá vannak utalva a szél támogatására ahhoz, hogy képesek legyenek nagy távolságokat megtenni a nyílt tenger fölött.
Egy dán tanító száz évvel ezelőtt feltalálta a tudományos célokra szolgáló meggyűrűzést, hogy lehetővé váljék a költöző madarak megfigyelése. Helgoland szigetén biológusok 1909 óta számmal ellátott fémgyűrűvel jelölik meg a vándormadarakat. A korábbi szokásokkal ellentétben azonban jelenleg csak azokat a madarakat gyűrűzik meg, amelyek egy adott időben egy adott helyen megjelentek, hogy pihenjenek, fészket rakjanak, eledelt keressenek vagy vadásszanak. Így azután Helgoland szigetén évtizedek óta napjában hétszer, mindig ugyanabban az időben elfognak és megvizsgálnak költöző madarakat.
Vándormadarak útvonala
A gólyák útvonala és madarak, melyek március–áprilisban kezdik meg vándorútjukat: daru, darázsölyv, kakukk, sarlós fecske, füsti fecske, póling, bíbic, énekes rigó, nádiposzáta, tengelice, mezei pacsirta, füzike, fülemüle, rozsdafarkú.
