XIV. Lajos kedvenc főépítésze a 17. századi francia művészet nagyszerűségét próbálta bemutatni. A 370 éve született Jules Hardouin-Mansart építésznek döntő szerepe volt a lenyűgöző hatású Versailles kialakításában.
Jules Hardouin-Mansart udvari építész még XIV. Lajos uralkodásának ideje alatt tervezte a versailles-i kastély több más épületét is: az ő nevéhez fűződik Versailles-ban a Nagy Trianon, az Orangerie (üvegház), a Chateau de Marly, Párizsban pedig az Invalidusok épülete, a Pont-Royal, a Place de Victoires és a Place Vendome építése is és az 1700 négyzetméteres déli szárnyat a gazdasági felügyelet számára.
Aki megtervezte XIV. Lajos nagy szerelmét, a versailles-i kastélyt
Jules Hardouin néven jött a világra 1646. április 16-án született. Az építészetet nagybátyja, a francia barokk építészet klasszikus irányvonalát megszabó Francois Mansart mellett tanulta ki, akinek halála után terveit és vázlatait is örökölte, sőt 1668-ban a jól csengő Mansart nevet is felvette.
Fiatal kora ellenére már több magánpalotát tervezett, mielőtt 1674-ben XIV. Lajos megbízta, hogy a királyi szerető, Madame de Montespan számára építse újjá Clagny kastélyát. (Az épületet 1769-ben lerombolták, csak a királyi ingatlanok archívumának metszetei engednek következtetni szépségére.)
Hardouin-Mansart-t 1675-ben a francia építészeti akadémia tagjává választották, 1681-ben királyi főépítésznek, 1685-ben a királyi ingatlanok felügyelőjének, 1691-ben főfelügyelőjének nevezték ki. 1699-től a Napkirály teljes körű bizalmát élvezte, az ő irányítása alá tartoztak a nagyszabású udvari ingatlanfejlesztési munkálatok.
Ezek közé tartozott a versailles-i kastély átépítésének és bővítésének felügyelete is, amely élete végéig elfoglaltságot biztosított számára. Az ő tervei alapján építették meg az északi és a déli épületszárnyat, a királyi lakosztályhoz kapcsolódó kastélykápolnát, a királyi és királynői lakosztály közötti híres Tükörgalériát, a palota parkjában a Narancskertet (Orangerie) és a fényűző Nagy Trianon-kastélyt. Ő tervezte az udvar zajától elvonulni szándékozó Napkirály számára a Marly-kastélyt, amelyet a francia forradalom után leromboltak, s az ő elképzelései alapján korszerűsítették a király szülőhelyét, a Saint-Germain-en-Laye-i kastélyt is.
A Napkirály első festője, Le Brun nagyon szerette az élénk színeket és a legdrágább anyagokat használta például a Tökörteremben található ég kékjének reprodukálásához. A szakértők egyik legmeglepőbb felfedezése az volt, hogy a Boileau és Racine fogalmazta egyszerű francia képmagyarázatok alatt latin nyelvű feliratok rejtőznek. Ezeket még XIV. Lajos cseréltette le azért, hogy a nép gyorsabban tudja elolvasni és megérteni, hogy mit ábrázolnak a képek. A szakértők szerint a Napkirály a kastély építkezése alatt már beköltözött palotájába, és személyesen rendelt meg bizonyos változtatásokat.
Az építész közreműködött az idős katonákat és hadirokkantakat befogadó, Libéral Bruant által tervezett Invalidusok háza (kórház, királyi udvar és templom) épületegyüttes munkálataiban, 1676 márciusában őt bízták meg a királyi templomegyüttes megépítésével. A majdnem 30 éven át épülő, 1706 augusztusában befejezett, 107 méter magas, aranykupolás dóm a kilencosztású terek legjelentősebb 17. századi emléke, a térszervezés remekműve, a klasszikus és barokk stíluselemek mesteri ötvözésének példája. Az Invalidusok temploma Mansart életének egyik fő alkotása. Itt nyugszik Napóleon, az épület a világörökség része. Várostervezői tehetségét a párizsi Vendome és a Victoire terek kialakítása is bizonyítja.
Mansarték nevéből ered a manzárd, a speciális alakú, úgynevezett törött tető elnevezése. A takarékos megoldást – amely lehetővé tette az alatta levő belső tér ablakos lakóhelyiséggé változtatását – Pierre Lescot, a Louvre építésze már jóval korábban alkalmazta, de a technikát Jules és nagybátyja, Francois tették igazán népszerűvé. Jules többek között manzárd tetőt tervezett a Jean-Baptiste Colbert pénzügyminiszter vejének épített, közepes méretű Dampierre-en-Yvelines-i barokk kastélyra is.
A 17. századi európai építészet egyik meghatározó mestere hatvankét éves korában, 1708. május 11-én a Versailles-hoz közeli Marly-le-Roy-ban halt meg. Épületei a francia barokk építészet legszebb, a Napkirály hatalmát és nagyságát leghívebben szimbolizáló alkotásai. Tervezőjüknek – a francia késő barokkot klasszicizáló elemekkel „megzabolázó” – stílusa Szentpétervár építészeit is megihlette.
