Az iráni Ramsar városában 1971. február 2-án fogadták el az ún. ramsari egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért.
Február 2. – A vizes élőhelyek világnapja
A Ramsar egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen, mint a vízimadarak élőhelyeiről a természetvédelmi államközi megállapodások legrégebbike. Az egyezmény állandó bizottsága 1996 októberében megtartott 19. találkozóján hivatalosan is elfogadta, hogy minden év február 2-a a ramsari egyezmény aláírásának emlékére a Vizes élőhelyek világnapja legyen, ami lehetőséget nyújt mind az aláíró kormányoknak, mind a társadalmi szervezeteknek, illetve az állampolgároknak, hogy kisebb-nagyobb akciókkal hívják fel környezetük figyelmét a vizes élőhelyek értékeire, védelmére, az erőforrások bölcs használatára.
A hivatalos nevén „Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen a vízimadarak élőhelyeiről” a legrégibb a természetvédelmi államközi megállapodások közül. Az egyezmény célja a vizes élőhelyek megőrzésnek elősegítése és ehhez megfelelő jogi, intézményi, együttműködési keretek biztosítása.
A vizes területek erőforrásainak hasznosítását olyan módon támogatja, hogy azok ökológiai jellegét ne befolyásolják, tehát a rövid távú kizsákmányolás helyett a hosszabb távú, fenntartható hasznosítás a célja.
A vizes területek osztályozása nemzetközi szinten:
• tengeri élőhelyek (partvidéki vizes területek tengerparti lagúnákkal, továbbá sziklás partok és korallszirtek);
• deltákhoz kapcsolódó élőhelyek (delták, árapály mocsarak, és mangrove mocsarak);
• tavi élőhelyek (tavakhoz kapcsolódó vizes területek);
• folyómenti élőhelyek (vízfolyások mentén);
• mocsári élőhelyek (mocsarak, lápok és náddal borított fertők).
A XX. század második felében a vizes területek átalakításának, pusztulásának felgyorsuló üteme eredményezte a szerződés létrejöttéhez vezető nemzetközi összefogást. Hosszas előkészítő munkálatot követően a vízimadarak pusztulásáért aggódó 18 ország képviselői az iráni Ramsar városában, a Kaszpi-tenger partján írták alá az egyezményt, amely 1975-ben lépett hatályba. Az egyezmény értelmében „vizes területnek tekintendők azok az akár természetes, akár mesterséges, állandó vagy ideiglenes mocsaras, ingoványos, tőzeglápos vagy vízi területek, amelyeknek vize álló, áramló, édes, félédes, sós, ideértve azokat a tengervíz-területeket is, amelyek mélysége apálykor nem haladja meg a hat métert.”
Az egyezmény legfőbb kormányzó testülete a szerződő felek konferenciája, mely háromévente tartja üléseit, és határozatokat, ajánlásokat fogad el. A konferenciák közötti időszakban az állandó bizottság tölti be az irányítói szerepet.
Az egyezményhez csatlakozó államoknak alapkötelezettségeket kell teljesíteniük, amelyek közül az első és legfontosabb, hogy legalább egy vizes élőhelyet jelöljenek a Nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékére, más néven a ramsari jegyzékre. Jelenleg a 168 tagállam több mint 2100 vizes élőhelye szerepel ezen a listán, a legtöbb helyszínnel az Egyesült Királyság, a legnagyobb területű vizes élőhellyel pedig Kanada rendelkezik.
Magyarország 1979-ben írta alá a dokumentumot, azóta huszonnyolc különösen védett területet jelöltek ki (köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a Velencei Madárrezervátumot, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit, a tatai Öreg-tavat). A magyarországi ramsari területek a Kárpát-medence szinte valamennyi jellemző vizes területtípusát magukba foglalják: tavakat, folyószakaszokat, holtágakat, szikes tavakat, mocsarakat, lápokat, nedves réteket, valamint ember alkotta halastavakat, víztározókat.
Magyarország csatlakozásának kezdetétől nemcsak belföldön játszott tevékeny szerepet az egyezmény végrehajtásában, hanem nemzetközi téren is. 1991-ben a szerződő felek konferenciái közötti időben működő állandó bizottság elnökévé választották hazánk képviselőjét, Lakos Lujzát, aki ezt a tisztet 1999-ig, két cikluson keresztül töltötte be. Ebben az időszakban egyúttal a Tudományos Technikai Tanácsadó Testületben hazánk képviselte a kelet-európai régiót.
Az egyezmény titkársága Glandban (Svájc) működik, jogi személyiséggel rendelkező háttérszerve a nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN).
