„Rajzolni, színezni, gyurmázni mindenki tud, de minél kivételesebb ez a tehetség annál inkább genetikailag meghatározott” – vallotta Czeizel Endre, aki Festők-gének-szégyenek című kötetében számos magyar festőgéniuszról írt.
A tehetség öröksége – Czeizel Endre könyve a magyar festőgéniuszokról
A zeneszerző-, költő- és természettudós-géniuszok után 20 magyar festőzseni rendkívüli tehetségének eredetét kutatta és mutatta be a 2007-ben megjelent Festők-gének-szégyenek című könyvében Czeizel Endre, a 2015-ben elhunyt orvos-genetikus.
Czeizel Endre szerint már az ókori görögök is úgy vélték, négy olyan kivételes tehetség van, – a muzikalitás, a poétaság, a matematika és a vizualitás – amelyre születni kell. Egy genetikus számára ez azt jelenti, hogy ezek lehetnek azon speciális tehetségek megnyilvánulásai, ahol az öröklődésnek szerepe van
Czeizel Endre Festők – gének – szégyenek című kötete a magyar művészettörténet húsz meghatározó festőegyéniségének életét és családi hátterét dolgozta fel. Az orvos-genetikus korábbi kutatásaihoz hasonlóan ezúttal is arra kereste a választ, milyen szerepet játszhatott az öröklődés a kivételes művészi tehetség kialakulásában.
Az orvos-genetikus különleges kötete a magyar festészet kiemelkedő alakjainak tehetségét vizsgálta a genetika és a családtörténetek tükrében. A gazdagon illusztrált munka nemcsak tudományos igénnyel készült, hanem izgalmas kultúrtörténeti olvasmányként is közelebb hozta a magyar festőzsenik életét és örökségét az olvasókhoz.
A több mint ötszáz oldalas, gazdagon illusztrált könyvben olyan alkotók szerepeltek, mint Munkácsy Mihály, Csontváry Kosztka Tivadar, Rippl-Rónai József vagy Victor Vasarely. Czeizel nemcsak családfáikat és genetikai hátterüket elemezte, hanem bemutatta korukat, társadalmi környezetüket, emberi kapcsolataikat és sokszor különös életútjukat is.
A vizsgált kivételes festőművész-talentumokra az átlagost meghaladó általános értelmi képesség nem volt jellemző, speciális vizuális tehetségük döntötte el pályaválasztásukat, jelenlegi művészettörténeti értékelésüket elsősorban kreativitásuk mértéke határozza meg, és miután rátaláltak művészi küldetésükre, nagyon motiváltan, energiájuk teljes bevetésével törekedtek életművük kiteljesítésére.
„A vizsgált festőművészek többsége rossz tanuló volt, mindig belső indíttatásukból, általában apjuk ellenkezése mellett választották e pályát, és többségük fiatalon képes volt talentumukat igazolni. A képzőművész-talentum eredetének szellemi háromsága a speciális vizuális tehetség, a kreativitás és az ezeket színező általános értelmesség, amelyek leginkább a komplex vizuális tehetség sokgénes modelljével írhatók le.
A szerző kutatásai szerint a vizsgált festőművészek családjában ritkán fordult elő korábban hasonló művészi pálya, gyermekeik között azonban feltűnően gyakran jelent meg ismét a képzőművészi tehetség. Czeizel ugyanakkor hangsúlyozta: a gének mellett a családi minta, a neveltetés és a kulturális közeg is fontos szerepet játszott az alkotói pálya kibontakozásában.”
Gyermekeikben ugyanakkor a kivételes képzőművészi talentum halmozottan fordult elő: a 24 felnőttkort megélt gyermek közül 8 (33 százalék) ugyancsak képzőművész lett, a 11 fiúból pedig 6 (55 százalék). Így például Székely Bertalan fia Árpád, Ferenczy Károly fia Béni, Farkas István fiai Károly és Pál is, de Ferenczy Noémi és Szinyei Merse Erzsébet is a művészpályát választotta.
A kötet egyik legérdekesebb vonása az volt, hogy a tudományos megközelítést közérthető stílussal ötvözte. A genetikai elemzések mellett számos izgalmas életrajzi részletet is feltárt, így a könyv a művészetkedvelő olvasók számára is lebilincselő olvasmánnyá vált.
Czeizel Endre könyvében arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar festőgéniuszok nemzetközi ismertsége elmarad jelentőségüktől. A címben szereplő „szégyen” erre a kulturális adósságra utalt: arra, hogy a világ máig kevéssé ismeri a magyar művészet kiemelkedő alakjait.
