„Királyok és kormányok tévedhetnek, de Baedeker úr soha!” – hangzott valaha a mondás. Nem alaptalanul: a 210 éve, 1801. november 3-án született Karl Baedeker, az útikönyv műfajának létrehozója olyan alapossággal készítette kiadványait, hogy azokban kevés hibát talált olvasója.
Karl Baedeker jómódú, rendkívül alapos irodalmi műveltséggel rendelkező esseni nyomdász-könyvkereskedő polgárcsalád sarja volt. Tizenhat évesen kezdte a könyvszakmát kitanulni, 1819-től a híres Heidelbergi Egyetem diákja volt. Még nincs huszonhat éves, amikor nyomdát alapított Koblenzben 1827-ben, és itt jelentette meg koblenzi útikalauzát, s ezzel ő lett az útikönyv műfajának megteremtője. 1828-ban rajnai útikönyvével sorozatot indított el azzal a céllal, hogy az utazókat praktikus információkkal lássa el, s ne kelljen igénybe venniük egy kísérő drága kalauzolását.
Rövidesen kiterjedt kapcsolatrendszert épített ki a kiadókkal, az irodalmi és a politikai élet befolyásos képviselővel. Az olvasóközönség igényeit kezdetben a legszélesebb körben próbálta kielégíteni, az ügyesen összeválogatott kínálat nagy forgalmat redményezett. Inkognitóban tett utazásai során győződött meg – később róla elnevezett – könyvei megbízhatóságáról.
1832-ben megvásárolta azt a kiadót, amely néhány évvel korábban már kinyomtatott egy útikönyvet Utazás a Rajnán Mainztól Kölnig címmel – ez lett a későbbi Baedeker-útikönyvek alapja.
Az útikönyv műfaja akkoriban már nem volt újdonság, maga Baedeker az angol John Murry útikönyveinek mintáját követte, de előtte senki nem szentelt olyan odaadó figyelmet a részleteknek, a pontosságnak és a szórakoztatásnak.
A védjegyévé vált aranyozott betűs, piros kötésű könyvek tartalmazták a legmegbízhatóbb adatokat a műemlékekről, szálláshelyekről és aktuális áraikról. 1844 után csillaggal rangsorolta a legfontosabb látnivalókat is.
Baedeker sokat utazott, és mindig bőséges jegyzetanyaggal tért haza. Legendás volt alapossága, amikor például a milánói dómot látogatta meg, húsz lépésenként egy borsószemet dobott az épület tetejéhez vezető lépcsőkre, hogy pontosan tájékoztatni tudja olvasóit azok számáról. A leghitelesebb forrásokat tanulmányozta, s a legjobb szakemberek segítségét vette igénybe.
Könyveinek használhatóságát megkönnyítette azzal is, hogy csillaggal jelölte meg a fontos tudni- és látnivalókat, s így emelte ki a legmegbízhatóbb szálláshelyeket is. Útikönyveit szárnyra kapta a hírnév, a kereslet időnként akkora volt, hogy el kellett adja a korábbi kiadásokat is, holott kényesen ügyelt az információk frissességére.
Neve egyet jelentett az útikönyv műfajával, a bedekkereket 1846-ban franciául, majd 1861-ben angolul is kiadták, a 19. század utolsó évtizedeiben pedig már Európa-szerte az ő útmutatásaiból tájékozódtak az utazók.
Halálakor (1859. október 4., Koblenz) már Európa legtöbb vidékéről megjelent útikönyve. Bedekkereit 1846-ban franciául, majd 1861-ben angolul is kiadták, a XIX. század utolsó évtizedeiben pedig már Európa-szerte az ő útmutatásaiból tájékozódtak az utazók.
Fiai továbbfejlesztették a vállalkozást, amely 1872-ben Lipcsébe, 1948-ban Hamburgba, majd a breisgaui Freiburgba költözött.
Életében számtalan legenda terjedt róla, az egyik legjellemzőbb 1859. október 4-én bekövetkezett halála után keletkezett: a szertartás befejeződése után a résztvevők egy turistát pillantottak meg a temetőben sétálgatva, kezében a jól ismert piros útikönyvvel…
A II. világháború idején, amikor a németek sorra hajtottak végre légitámadásokat stratégiailag jelentéktelen angol célpontok ellen, a britek „bedekker villámháborút” emlegettek – meg voltak ugyanis győződve arról, hogy a németek azokat a városokat támadták, amelyeknek nevezetességei mellett három csillag szerepelt az útikönyvekben.
A nevet és a céget fiai vitték tovább, harmadik fia a vállalat székhelyét Lipcsébe helyezte át. A vállalat 1997 óta a Mairs Geographiscer Verlag tulajdonában van, amely 2005-ben úgy döntött: a teljes Baedeker-sorozatot új kiadásban adják a turisták kezébe.
