„Nagy esemény volt a delizsánsz megérkezése. Az egész falu apraja-nagyja ott sereglett ilyenkor a boltíves ispánlakás és a beszálló vendégfogadó körül.” Diligence. Már a szó is izgalmakat rejtő, jövőbe tekintő – és gyors hatású, hiszen a magyar delizsánsz, azaz a gyorspostakocsi szavunk is ebből a francia szóból ered.
260 éve, 1752. szeptember 18-án indult meg Magyarországon a rendszeres postakocsi-forgalom, az első járat Bécs és Buda között közlekedett.
A személyszállítás szervezett formában csak a 18. században alakult ki. Magyarországon – jóllehet az uralkodók már az Árpádkorban kiterjedt futárszolgálatot működtettek -, az első rendszeres posta a Habsburgok idején, 1559-ben indult Bécstől Esztergomig, majd Lőcséig és Kassáig. A legelterjedtebb közlekedési eszköz sokáig a szekér volt, amit egy, illetve két ló húzott. A gazdagabbak, előkelő nemesek azonban elsősorban lóháton jártak, majd egyre jobban elterjedt a díszes hintók használata. A 17. századtól ezek már egyre jobban elterjedtek. Kialakításuk, díszítésük egyben tulajdonosuk gazdagságát is jelezte. A járműveket a lehető legnagyobb kényelemmel szerelték fel, ellensúlyozva az út és a jármű szerkezeti fogyatékosságait.
„Szeretve tisztelt uram, üdvözlöm a Kárpátok peremén. Már igen várom. Aludjon jól az éjszaka. Holnap háromkor indul a delizsánsz Bukovinába. Helyet foglaltattam rajta. A Borgói-szorosban kocsim várni fogja és elhozza énhozzám. Remélem, jól utazott Londonból, és kellemesen tölti majd napjait az én kies vidékemen.
Szolgája, Drakula” (Bram Stoker: Drakula)
A posta III. Károly uralkodása alatt, 1722-ben a bécsi legfőbb udvari postahivatal megszervezése után lett állami monopólium. Bécs és Budapest között 1750 október 15-én indult meg a személyszállító postakocsi – a közbeszédben elterjedt nevén: delizsánsz – forgalom. 1752 szeptember 18-tól már menetrendszerűen közlekedett.
Az éjszaka is közlekedő delizsánszt gyorskocsinak nevezték. Az országos hálózat csomópontja Budán, a mai Batthyány téri vásárcsarnok helyén álló postaház volt. A menetrend szerinti járatok innen indultak Bécsbe eleinte hetente, majd naponta, később pedig az ország különböző pontjai felé. A vasúti közlekedés csak a XIX. század végén tette fölöslegessé a delizsánszt – 1888-ban állították le. Ma már csak az I. kerületi Gyorskocsi utca neve emlékeztet rá.
A magyarországi közúti forgalom a török kiűzése után megélénkült, de még 1791-ben is csak 700 kilométernyi kiépített úthálózat volt az egész országban – ez nem jelentett többet, mint hogy a járművek által kitaposott útra kavicsot terítettek, amit a forgalom bedöngölt a földbe. Az utak építését, karbantartását a vármegyék jobbágyokkal, ingyenes közmunka során végeztették, sejthető eredménnyel. Állandó híd alig létezett, Budát és Pestet is csak hajóhíd kötötte össze. Az Alföldön ősztől tavaszig az eső és a hó miatt szinte lehetetlen volt a közlekedés, szerencsés esetben télen a megfagyott sár tette lehetetővé, hogy az emberek kimozduljanak.
E viszonyok miatt az utazók csak lassan haladhattak, nem egyszer nagy kerülőkre is kényszerültek. A személyszállításra valóban alkalmas kocsikat Mátyás király idején, a Komárom megyei Kocsban fejlesztették ki, innen az elnevezés, amely a legtöbb európai nyelvbe átkerült. A zárt, jó rugózású kocsikkal kezdetben inkább a nők közlekedtek, a férfiak illetlennek, illetve testet elpuhítónak tartották azt.
Gergely Ágnes: A delizsánsz
(részlet)
Dali kuruc a lovasa,
rogyadoz a csataló.
Hivogat a, csalogat a
falubeli fogadó.
Hejehuja, kevi tánc!
Közeleg a delizsánsz!
– Kifolyatod a boromat,
odasül a vacsorám!
– Szereted a kobakodat?
Utilapu, szaporán!
Hejehuja, kevi tánc!
Trombitál a delizsánsz!
A 18. század közepéig az utazni vágyók az úgynevezett extrapostát vették igénybe, ekkor a postamester a Posta tulajdonát képező lovat, előfogatot vagy teljes kocsit bocsátott rendelkezésükre. Mivel azonban az ilyen bevételek az állam helyett a postamestert gazdagították, Mária Terézia 1749-ben elrendelte a postajáratok bevezetését. Ezeknek három fajtájuk volt: a gyorsposta (delizsánsz) az utasokat, leveleket és pénzküldeményeket vitte, a lassabb postaszekér utasokat és árukat szállított, míg a postai társzekér kizárólag árut fuvarozott.
A delizsánsz (diligence) menetrend szerint, meghatározott útvonalon közlekedett, a Habsburg Birodalomban előbb Bécs és Brünn, majd Bécs és Prága, illetve Bécs és Linz között, a Bécs és Buda között közlekedő első társaskocsi 1752. szeptember 18-án indult a budai postaházból. A fekete-sárgára festett négylovas kocsik eleinte hetente egyszer érkeztek és indultak. Útjuk a császárvárosból Budáig 30 óráig tartott, egy társzekér ezt a távolságot 57 óra alatt tette meg. Ha valaki nagyon sietett, úgynevezett gyorsparasztokat is igénybe vehetett: a fontosabb útvonalakon az egyes városok szekeres gazdáinak társulása is fuvarozta az utasokat, akik a postakocsinál gyorsabban, ám jóval kényelmetlenebb körülmények között érték el céljukat.
„Nagy esemény volt a delizsánsz megérkezése. Az egész falu apraja-nagyja ott sereglett ilyenkor a boltíves ispánlakás és a beszálló vendégfogadó körül. Az oldalajtós hágcsós csukott batárban négy utas üldögélt, ötödik a bakon, az egyenruhás postakocsis mellett, aki vidám ostorpattogással a postakürt elnyújtott, dallamos szavával messziről tudtára adta mindenkinek, hogy megérkezett a postakocsi.” (Móricz Béla: Panoráma)
A postakocsin a kocsis az egyik lovon ült, a bakon helyet foglaló kalauz az utasokkal foglalkozott és őrizte a küldeményeket. A borsos áru menetjegyben benne foglaltatott a háromszori étkezés és az éjszakai szállás ára is. A szigorú menetrend miatt az utasok reggel és este fél, napközben egy órát kaptak étkezésre, az éjszakai pihenő pedig hét órát tartott. Az utazás egyébként sem volt kényelmes, hiszen a kocsiban kapaszkodó nem volt, az alkalmatosság rázott, az utasok olykor egymásnak estek és a csomagok is ölükben kötöttek ki.
A delizsánszokat 1824-ben váltotta fel az éjjel-nappal közlekedő, könnyebb szerkezetű gyorskocsi. A postakocsik uralmának a vonatok elterjedése vetett véget, hiszen a vasparipa kényelmesebb, gyorsabb és megbízhatóbb volt, ráadásul több embert, csomagot is tudott szállítani.
Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000, Budapest Lexikon
