Eredeti formájában helyreállítják Karlovy Vary híres császári fürdőjét, amelynek homlokzata többek között a Casino Royale című James Bond-filmben is szerepelt.
A műemlékvédelem alatt álló, 1895-ből származó gyógyfürdő a felújítást követően „fel fogja kelteni a világ minden tájáról érkező turisták figyelmét” – mondta Andrej Babis cseh miniszterelnök hétfőn a Lidové noviny című lapban.
A császári fürdő Európa egyik legmodernebb és legdrágább eszközökkel felszerelt fürdője volt hosszú ideig. A vendégek minden szükséges kényelmet és korszerű műszaki felszerelés megkaphattak. A modern fürdőkabinok mellett saját öltözővel, szaniterekkel, zuhanyzókkal és fürdőkádakkal voltak felszerelve a tőzeg és ásványi fürdőzők számára. A kezelések többféle masszázst, gőz- és meleg levegőfürdőt, hidegvizes fürdőt, folyó lábfürdőt, ülőfürdőt, elektroterápiát, stb. tartalmaztak.
A tervek szerint a fürdő kap egy többfunkciós csarnokot, egy múzeumi kiállítást, egy kávézót és egy olvasótermet is. A császári fürdő neoreneszánsz stílusban emelt épülete a bécsi építésziroda, a Fellner und Hellmer munkája, mely tulajdonképpen színházak építésére specializálódott. Nevét első Ferenc József osztrák császár, magyar és cseh király tiszteletére kapta.
Sajnos a Császári Gyógyfürdő, amely 1918 óta Imperial Spa néven ismert gyönyörű helyiségei évek óta folyamatosan romlanak. Az épületet csak ritkán nyitják meg a nyilvánosság számára.
A munkálatokhoz a tervek szerint 3,5 évre lesz szükség és az építkezés átszámítva mintegy 32 millió euróra rúg. A projektet a Karlovy Vary közigazgatási régió, a város, valamint a cseh állam befektetőként finanszírozza.
A termeket gazdagon díszítik fali és mennyezetképek. A Prágától 110 kilométerre nyugatra fekvő Karlovy Varyt gyógyvize tette ismertté.
