„Az a három év például egyáltalán nem telt el, hanem van…” 105 éve született Ottlik Géza, az Iskola a határon című regény alkotója, akinek alakja és neve szinte elválaszthatatlanul összeforrt Kőszeggel.
Ottlikot egész életműve, nemcsak az Iskola a határon című regénye, hanem elbeszélései a XX. század legnagyobb magyar írói közé emelik. Ottlik Géza – aki egyszerre európai és magyar gondolkodású is volt – hihetetlenül nagy gondot fordított a magyar nyelvre, kevés hozzá hasonló precíz fogalmazású író volt – méltatta néhány éve az 1990-ben elhunyt Ottlik Gézát a Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas Kalász Márton.
” A három év például egyáltalán nem telt el, hanem van; minden pillanata áll egy helyben, kivetítve a mindenség ernyőjére, szélesen, mint egy divergens sugárnyaláb metszőpontjai szferikus felületen.” (Ottlik Géza: Iskola a határon)
Írók otthona – Ottlik Géza Kőszegen
105 éve, 1912. május 9-én született Budapesten Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, az Iskola a határon című regény alkotója. Régi nemesi családból, a felsőozorai és kohanóczi Ottlik-nemzetségből származott. Belügyminisztériumi titkár, császári és királyi kamarás apját másfél éves korában veszítette el. A családi hagyományokhoz híven a fiút katonatisztnek szánták, s 1923 és 1926 között a kőszegi katonai alreáliskola, majd 1926-tól 1929-ig a budai katonai főreáliskola növendéke volt. Ottlik egyéniségének, művészetének kialakulásában meghatározó volt az éles ellentét az angolos-franciás műveltségű család nagypolgári-humanista szellemű nevelése és a katonai iskola poroszos szelleme között.
Ottlik Géza főműve, a XX. század legjelentősebb magyar regényei közé sorolt Iskola a határon 1959-ben jelent meg. A több szálon és idősíkban játszódó, önéletrajzi ihletésű történetben – amelynek középpontjában egy határmenti kadétiskola növendékeinek élete áll – a szereplőket a közösen megélt élmények, és az együttes felismerések kötik össze a nyelvnél is szorosabb kapoccsal.
Ottlik Géza alakja és neve szinte szétválaszthatatlanul összeforrt Kőszeggel, az egykori kőszegi Hunyadi Mátyás Alreáliskolával. „Az a három év például egyáltalán nem telt el, hanem van…” – olvashatjuk Ottlik halhatatlan regényében, az 1959-ben megjelent Iskola a határonban, s olvashatjuk Kőszegen, a regény helyszínén, a mai Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézet bejáratánál elhelyezett emléktáblán. Az a három év, 1923-tól 1926-ig, amit az író katonaiskolai kisdiákként – ahogy Kőszegen mondják, cőgerként – e falak közt töltött. Az iskola hatalmas parkjában szinte megállt az idő, »minden megvan«. A kadétiskola komor, baljós épülete a huszas évek ellenforradalmi Magyarországának szimbóluma – és a regény ennek a szimbólumnak társadalmi és erkölcsi tartalmát, valóságát mutatja be, ítéletet mondva fölötte. A kórházépület, ahol Medve a megnyugvást találta, a futballpályák, ahol Merényiék esténként játszottak, a futópálya, a mindennapos edzés-boldogság helyszíne; a fák, a patak – minden itt van, az is, ami fizikai valóságban esetleg nincs is már jelen. Tulp tanár úr anatómiáját akkor is látjuk a lépcsőfordulóban, ah az már rég nincs a falon, a Koller-kapu, bár lebontották, helye még mindig felkereshető” – az iskola és környéke kedves ismerősként várja az idelátogatókat.
„M.-nek ilyesmi eszébe sem jutott volna, olyan idegennek és ideiglenesnek érzett itt mindent, főképp a rajta levő egyenruhát. De a sokféle ismeretlen dologban sok érdekességet is látott, ellentétben Czakóval. Észrevette például a főlépcsőház faburkolatos falán kiakasztott képeket, a beüvegezett, színes olajnyomatokat, amikkel a folyosók is tele voltak. Az egyiket meg is jegyezte magának, mert furcsa volt. A földszint és az első emelet között, a jobb oldali lépcsőszárny fordulójában lógott; elolvasta a címét: »Tulp tanár anatómiája.«” (Ottlik Géza: Iskola a határon)
„Non est volentis neque currentis, sed miserentis Dei”
„Ezzel az idézettel kezdődik Medve Gábor kézirata, melyet nem sokkal a halála után kaptam meg. „NON EST VOLENTIS, NEQUE CURRENTIS, SED MISERENTIS DEI.” Egy régi ház felirata volt ez a határszéli kisvárosban, ahol ezerkilencszázhuszonhárom őszén hetedmagammal felvettek a katonai reáliskola második évfolyamába.
Ha jól emlékszem, szeptember harmadika volt. Délelőtt átestünk egy hevenyészett jellegű felvételi vizsgán; a főbejárat előtti sétányon, a szökőkútnál elbúcsúztunk szüleinktől vagy kísérőinktől; egyenruhát kaptunk a padláson, egy polgári ruhás borbély nullásgéppel kopaszra nyírta szőke-barna fejünket, s ebédutántól kezdve tétlenül tengtünk-lengtünk az egyik hálóteremben. Sütött a nap.
A nagy épület még kongott az ürességtől. Innét a második emeletről látni lehetett némelyik ablakból, ahol a gesztenyefák lombja nem ért össze, a nagyobbik gyakorlóteret. Néhány pótvizsgás és szabadságról visszamaradt negyedéves rúgta lent a labdát, messziről pedig, az egyik oldalsó fasor felől, hamis és akadozó trombitaszó hallatszott. „Aki nem lép egyszerre – nem kap rétest estére” – ezt próbálgatta a kürtös, nem sok sikerrel, de emberfeletti türelemmel, s nyilván sétálgatva, mert hol közeledett a hang, hol távolodott, hol egészen elhalt.” (Ottlik Géza: Iskola a határon)
És itt van még egy emléktábla is a kőszegi Jurisics tér 7-es szám alatt: a város egyik legpatinásabb, reneszánsz eredetű épületének nevét a homlokzaton látható díszítésről kapta. Az épületet 1560 körül építették emeletessé, ekkor kaparták ki jellegzetes díszítéseit. Emeleti helyiségének mennyezeti freskóján Szegény Lázár és a gazdag ember lakomája bibliai történet látható. A Sgraffitós-ház homlokzatán latin nyelvű mondat olvasható Szent Páltól: „Non est volentis neque currentis, sed miserentis Dei” („Sem azé, aki akarja, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”) – a mondat, amely az Iskola a határon két fejezetcímét is adja. A jelenleg a felújítás alatt álló épület leglátványosabb eleme az 1560 körül épült reneszánsz épület fő homlokzatán található egyedi díszítés, a sgraffitó restaurálása lesz. Az Itáliából származó díszítésmód lényege, hogy a falra két vagy több különböző színű vakolatréteget raknak, majd a felső, világosabb réteget a kívánt minta szerint eltávolítják. Pár száz méterre a Jurisics tértől található az Arany Strucc szálloda, ahol a regénybeli Medve Gábor édesanyja megszállt.
Az érettségit követően Ottlik a budapesti egyetem matematika-fizika szakára járt, 1934-ben Fejér Lipót tanítványaként szerzett abszolutóriumot. Már egyetemistaként írásai jelentek meg a Napkeletben és az Új Nemzedékben, 1933-tól pedig a Budapesti Hírlap bridzsrovatának szerkesztője volt.
Az Iskola a határon első változata már 1949-re elkészült, de túl vázlatosnak találta, s ezért még tíz évig csiszolgatta, mígnem 1959-ben az olvasók elé került. Az Iskola első megjelenésekor átütő sikert nem aratott, csak a hetvenes években induló új írónemzedék, az ún. Péterek nemzedéke (Esterházy, Lengyel, Nádas, Hajnóczy) ismerte fel igazi értékeit. Ottlik Géza 1990. október 9-én hunyt el.
