„Ha szeretni nehéz, nem szeretni még nehezebb, mert ki az, akit szerelem nélkül kielégít a gyönyör, a hírnév, a gazdagság, a jó illatok avagy a drága ékességek?” Száz éve, 1916. november 15-én hunyt el Henryk Sienkiewicz Nobel-díjas lengyel író.
„Aki nem akarja, hogy az ár elsodorja, annak tudnia kell úszni, aki pedig úttalan erdőben jár, annak gyakran meg kell állnia, hogy meggondolja, merre menjen…” (Henryk Sienkiewicz: Özönvíz)
Wola Okrzejskában született 1846. május 5-én jómódú földbirtokos nemesi családban. Szülei nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a családi és nemzeti hagyományok szellemében nevelkedjék. 1861-ben a fokozatosan szegényedő család Varsóba költözött, s Sienkiewicz itt végezte az elemi és a középiskolát is. Sokat olvasott már kamasz fejjel is, legfőképpen a lengyel lovagkor emlékét idéző történetek érdekelték. E történelmi érdeklődés ellenére a Varsói Főiskola orvosi karára iratkozott be, egy ideig medikusnak készült. Hamar rájött azonban, hogy nem ez a neki megfelelő pálya, s átiratkozott a bölcsészetre, végül a varsói orosz egyetemen végzett, ahol történelmet hallgatott.
Már egyetemi éveiben novellákat írogatott, s tanulmányai végeztével újságíró lett. Kezdetben a radikális hangvételű Przeglad Tygodniowy című lap munkatársa volt, ám a családi hagyományok, a neveltetés és mély katolicizmusa a konzervatívabb irányba sodorta. Előbb a Prus szerkesztette Niwa című lapnak dolgozott, majd 1872-ben a Gazeta Polska munkatársa lett, itt tudósításain, cikkein kívül novellái is megjelentek, s ebben az időben adta közre első regényét Na marne (Hiába) címmel.
„Úgy lelkesedtek érte, hogy közben folyton a fogyatékosságait emlegették. De úgy ócsárolták, hogy közben egyre azt emlegették, milyen kitűnő író.” (Hegedűs Géza)
Újságírói jövedelme lehetővé tette számára, hogy nagyobb külföldi utakra induljon, bebarangolta Belgiumot és Franciaországot is, majd 1876-ban az Egyesült Államokba, Kaliforniába utazott. Az itt töltött csaknem három év alatt bejárta egész Észak-Amerikát, s tapasztalatairól a lapjának küldött leveleiben számolt be. Lelkes hangon írt a civilizáció és technikai haladás csodáiról, ugyanakkor a társadalmi ellentmondásokról szóló véleményét sem hallgatta el.
1879-ben hazaindult, útja Olaszországon keresztül vezetett. Velencében megismerte Maria Szetkiewiczet, akit hamarosan feleségül is vett. Házasságuk, amelyből két gyermekük született, nem tartott sokáig, 1885-ben Maria tuberkolózisban meghalt.
Hazatérése után nem sokkal a konzervatív Slowo című laphoz szegődött, s megkezdődött írói pályájának talán legtermékenyebb időszaka. Megjelent A muzsikus Jankó című elbeszélése, A világítótorony őre című kisregénye, s belekezdett történelmi regénytrilógiájába. Ennek első kötete, az 1884-ben megjelent Tűzzel-vassal, amely az ukrán-lengyel háború, a Hmelnyickij felkelés eseményeit örökítette meg. Természetesen a mozgalmas csatajelenetek és az izgalmas párviadalok mellett fellelhető benne szerelmi szál is, ám a kritika nem ezért támadta. A nacionalizmust, a főnemesség felmagasztalását, a hamis történelemszemléletet kérték számon, elfeledkezve arról, hogy a romantikus történelmi regénynek a valósághoz viszonylag kevés köze van. A második kötet, az 1886-os Özönvíz fogadtatása kedvezőbb volt, a svédek elleni háború leírását, a korrajzot hitelesebbnek ítélték bírálói. A harmadik kötet, az 1888-ban megjelent A kislovag pedig a személyes sorsokra, emberi kapcsolatokra fókuszáló kalandregény, a belőle készült sorozat álunk is nagy sikert aratott, a hetvenes években felnövők minden szünidei matinéban élvezhették a kalandokat.
„Ha szeretni nehéz, nem szeretni még nehezebb, mert ki az, akit szerelem nélkül kielégít a gyönyör, a hírnév, a gazdagság, a jó illatok avagy a drága ékességek? Ki az, aki a szerelmesének azt ne mondaná: „Kedvesebb vagy nékem, mint egy egész királyság, mint a jogar, mint az egészségem, mint a hosszú élet!” Minekutána pedig mindenki szívesen odaadná az életét a szerelemért, ennélfogva a szerelem többet ér az életnél…” (Henryk Sienkiewicz: A kislovag)
A trilógia megírása után Sienkiewicz ismét útra kelt, bejárta szinte egész Nyugat-Európát, s még Egyiptomba és Zanzibárba is eljutott. 1892-ben Odesszában megismerkedett Maria Romanowskával, akit 1893-ban feleségül is vett. Házasságuk azonban nem volt tartós, három év múlva elváltak.
1895-ben Sienkiewicz ismét nagy mű írásába kezdett, s egy évvel később az olvasók kezébe kerülhetett a Quo vadis?, amellyel írója hamarosan világhírűvé vált. Ez is történelmi regény, ám a szerző ezúttal nem a lengyel történelem dicső és kevésbé dicső korszakaiba, hanem Néró császár és a véres keresztényüldözések idejébe kalauzolja olvasóit. Fordulatos cselekmény, izgalmas szerelmi szál, hiteles korrajz jellemzi a regényt, amely a filmesek fantáziáját is megmozgatta, többször is vászonra vitték, legutóbb Jerzy Kawalerowicz rendezett belőle nagy sikerű filmet.
„A Quo vadis? egyszerre áhítatos keresztény, sőt pontosabban katolikus vallásos mű, hiteles korkép, izgalmas szerelmi történet, és igazi romantikus hősök szemléletes képsorozata. Sienkiewicz ízig-vérig romantikus – akárcsak Walter Scott, Victor Hugo vagy Jókai Mór -, a hiteles és szemléletes korábrázolás mellett a hősök ugyancsak eltúlzottak. De túlzásaikban is egy-egy típus hiteles képletei” – írja Hegedüs Géza a regényről.
A Quo vadis? sikere után ismét történelmi témát, a lengyeleknek a német Lovagrend felett aratott győzelmét dolgozta fel az 1900-ban megjelent Kereszteslovagok című regényében. Ugyanebben az évben írói pályájának 30. évfordulóján fényes ünnepséget rendeztek tiszteletére, s a nemzet nevében neki ajándékozták Oblegorek falut, ahol ősei éltek. 1905-ben nemzetközi szinten is elismerték munkásságát, neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat.
Az 1905-ös polgári forradalom felháborította, ellenérzését az Örvény című politikai pamfletjében fogalmazta meg. Az 1910-es évek elején új témát talált magának, ifjúsági kalandregényt írt Sivatagon és vadonban címmel. Az I. világháború kitörésekor Svájcba, Vevey-be költözött, s részt vett a Háború lengyel áldozatait segítő bizottság megszervezésében. Újabb regény írásába is kezdett, ám a napóleoni háborúk idején játszódó Légiók végül befejezetlen maradt, mivel Sienkiewicz 1916. november 15-én svájci otthonában meghalt. Hamvait hat évvel a háború befejezése után hazaszállították Lengyelországba.
