101 éve, 1910. szeptember 22-én született Faludy György; az öt évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas költő, műfordító, a magyar irodalom egyik legszínesebb alakja.
Faludy György Budapesten született 1910-ben, jómódú, polgári értelmiségi családban. Elemista kora óta írónak készült, más pálya soha nem is érdekelte. Középiskolai tanulmányait a budapesti Evangélikus Főgimnáziumban végezte, majd tanult a bécsi, a berlini, a párizsi és a grazi egyetemen tanult, kiválóan beszélt németül és franciául.
1934-től a liberális Magyar Hírlapban jelentek meg először Heine- és Villon-fordításai, illetve átköltései. Ezekbe a művekbe saját lényét, politikáról és a világról vallott nézeteit, érzéseit is megfogalmazta. Három évvel később a sikert tapasztalva a Villon-balladákat is szerette volna kötetben kiadni, de egyetlen kiadó sem vállalta szabadszájúsága miatt. Faludy ekkor kölcsönökből saját kiadásban jelentette meg munkáját, aminek akkora sikere lett, hogy szinte pillanatok alatt elfogyott. 1938-ban jelent meg saját verseskötete A pompeji strázsa címmel. Ekkortájt az egyébként a függetlenségét, saját integritását szigorúan őrző költő a Szép Szó köréhez csatlakozott, bár ez is leginkább a József Attilához fűződő barátsága miatt alakult így.
Felismerve, merre tart a lassan fasizálódó ország, 1938-ban Franciaországba emigrált, a Franciaország német megszállása után Marokkóba menekült, ahonnan 1941-ben áthajózott az Egyesült Államokba, 1942 és 1945 között az amerikai hadsereg katonája volt. Itthon maradt húgát a nyilasok később a Dunába lőtték a fasiszták. A II. világháború befejezése után hazatért, és a Népszava napilapnál helyezkedett el. 1950 júniusában koholt vádak alapján letartóztatták, és három évre elítélték, a recski munkatáborba került kényszermunkára. Más eszköze nem lévén, rabtársaival tanultatta meg versei nagy részét, amelyeket később kötetben is megjelentetett. A tábor felszámolása után, 1953-ban kiszabadult, és műfordításaiból élt, majd az 1956-os forradalom után ismét az emigrációt választotta. 1957 és 1963 között Londonban élt, ahol az Irodalmi Újság főszerkesztője volt, ez idő alatt megírta recski élményeit; a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit, eredetileg angolul (My Happy Days in Hell, 1962). A mű magyarul szamizdatban jelent meg először 1987-ben.
Élt Firenzében és Máltán, majd 1967-ben Torontóba költözött. Több kanadai és amerikai egyetemen oktatott, közben az Ötágú Síp című irodalmi folyóirat és a chicagói Szivárvány című lap szerkesztője volt. 1972-ben a torontói egyetem díszdoktorává avatták. 1975-ben a quèbeci Bishop University-n tartott előadásokat. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Az 1989-es rendszerváltás után visszatelepült Magyarországra, 2006. szeptember 1-jén bekövetkezett haláláig kihasználva a média erejét többször is hallatta hangját.
Megjlelent kötete is megjelent: Börtönversek 1950-1953, 200 szonett, Erotikus versek, Jegyzetek az esőerdőből (napló), Jegyzetek a kor margójára (publicisztika), Rabelais: Pantagruel, középkori francia vidámságok könyve (műfordítás).
A Három Hét Galériában ma Turek Miklós Faludy estje tekinthető meg Nádel Kornél grafikáival körülvéve.
Fontosabb díjak, elismerések:
1991 – A Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje
1993 – a Soros Alapítvány Életműdíja
1993 – Nagy Imre-emlékplakett
1993 – Budapest díszpolgára
1994 – Kossuth-díj
1997 – a MÚOSZ örökös tagja
1998 – Pulitzer-emlékdíj
2000 – Aranytoll
2001 – Don Quijote-díj
2002 – Obersovszky-emlékplakett
2002 – Gundel Művészeti-díj
2002 – A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal
2006 – A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje
