Joseph Pulitzer szerint „a világon a legnagyobb morális hatóerő a nyilvánosság”, szabad sajtó nélkül nem létezhet igazi demokrácia. 110 éve, 1911. október 29-én halt meg Pulitzer József, avagy Joseph Pulitzer magyar származású amerikai sajtómágnás, az újságíróknak adható legrangosabb szakmai kitüntetés, a Pulitzer-díj alapítója.
Pulitzer József 1847. április 10-én született Makón elszegényedett kereskedőcsaládban és Budapesten végezte tanulmányait. Ő maga nem a hivatal, hanem a katonai pálya iránt vonzódott – hiába. Gyenge egészsége, rossz szeme miatt sorra elutasította az osztrák hadsereg, a francia idegenlégió és az angol gyarmati hadsereg. Tizenhat évesen hajófűtőként vándorolt ki Amerikába, ahol még éppen részt vehetett a polgárháború utolsó szakaszában. Lőporfüstöt azonban itt sem szagolt és az elsők között kapta meg az obsitot. Számos mesterséget kipróbált, volt sikertelen öszvérápoló, bálnavadász és temetőgondnok, végül újságírónak állt.
A St. Louis-i német nyelvű Westliche Posthoz szegődött el, a közönség hamar megkedvelte színes, érdekes írásait. Idővel egyre nagyobb részesedést vásárolt az újságban, végül tulajdonos lett. Fokozatosan felvásárolta és egyesítette a város lapjait, s 1878-ban már a tulajdonában lévő Post-Dispatch volt a környék legolvasottabb lapja. 1869-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot, nem sokkal később pedig Missouri állam parlamentjébe választották. Liberális-republikánus képviselőként azzal tűnt ki, hogy egy szóváltást követően az ülésteremben rálőtt vitapartnerére – mivel azonban a dolog a Vadnyugaton történt, megúszta pénzbírsággal. A párt összeomlása után demokrata lett és halála végéig az is maradt.
St. Louisból 1883-ban távozott, mert nem volt hajlandó pisztolypárbajt vívni azzal a kollégájával, aki lelőtte lapjának vezércikk-íróját. A szemét és életét féltő Pulitzer a fenyegetések és a közmegvetés elől New Yorkba költözött. Itt megvásárolta a csőd szélén tántorgó The World című újságot és a város legnépszerűbb és legjövedelmezőbb sajtótermékévé tette. A The World egyszerre volt népszerű tömeglap és minőségi elitújság, amelyben mindenki megtalálhatta, amit keresett. Volt benne oknyomozó újságírás, önreklám, magas színvonalú politikai vezércikk, botrány és szenzáció egyaránt, sőt 1883-tól képregényeket is közölt. Megesett, hogy egyik újságírónője felvétette magát a helyi kórházba, hogy aztán leleplező cikket közölhessen az ott uralkodó tűrhetetlen állapotokról. Ugyanakkor az érdeklődés fokozása érdekében 1889-ben Verne nyomán meghirdették a 80 nap alatt a Föld körül versenyt – a győztes végül 72 nap alatt teljesítette a távot.
„Nem lehet igazi szabadság ott, ahol a polgárok megélhetése a kormány kegyétől függ, a kormányzás pedig egyetlen ember szeszélyének, óhajának, előítéletének vagy tudatlanságának van kiszolgáltatva.” (Wisinger István: Pulitzer)
Pulitzer hevesen és olykor tisztességtelen eszközökkel küzdött a Hearst-birodalom lapjaival, a nem túl nemes verseny eredménye lett a „sárga” sajtó – a név onnan ered, hogy a lapokat a jobb eladhatóság érdekében feltűnő sárga papírra nyomtatták. A szenzációkra vadászó két sajtómágnás árban és minőségben is sorra egymás alá kínált, sokak szerint döntő szerepük volt az 1898-as spanyol-amerikai háború kirobbantásában.
Pulitzer 1904 májusában, egy újságíróiskola felállítását támogató írásában fogalmazta meg hitvallását:
„Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel, vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes, és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz.” (Wisinger István: Pulitzer)
Pulitzer romló látása és gyöngülő egészsége miatt 1887-től fokozatosan visszavonult újságjainak napi szerkesztésétől, de megtartotta az irányítást. Élete végére szinte teljesen megvakult, megtépázott idegrendszere a legkisebb zajt sem tudta elviselni. Előbb csak egy nagy ház belsejébe húzódott vissza, majd egy hajóra költözött és itt élt 1911. október 29-én bekövetkezett haláláig. Magyarságát soha nem tagadta meg, egyszer haza is látogatott.
Ő volt az amerikai Kongresszus első magyar származású tagja, nevét emléktábla őrzi a New York jelképének számító Szabadság-szobor alján: az ő kezdeményezésére indult sikeres gyűjtés a talapzat költségeinek fedezésére. Hatalmas vagyonának nagy részét is jótékonysági célokra adományozta.
Pulitzerben tisztelik az amerikai modern hírlapírás atyját, aki azt vallotta: „a sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a közszolgálatiság”. Alapelve volt a pontosság, a megbízhatóság és a függetlenség – anyagi és politikai értelemben egyaránt.
Pulitzer szerint „a világon a legnagyobb morális hatóerő a nyilvánosság”, szabad sajtó nélkül nem létezhet igazi demokrácia. Éppen ezért végrendeletében kétmillió dollárt hagyott a New York-i Columbia egyetem újságírói karának megszervezésére, mivel a zsurnalizmust nem csak szakmának, hanem hivatásnak tekintette.
Az általa létrehozott alapítvány kamataiból osztják 1917 óta minden évben a Pulitzer-díjakat, az újságírók legnagyobb és legirigyeltebb kitüntetéseit – Magyarországon 1991 óta ítélik oda a Joseph Pulitzer Emlékdíjakat. Az érmékkel pénz is jár, de az összeg eltörpül az erkölcsi érték mellett, hiszen a kitüntettek között olyan nagyságok szerepelnek, mint John Steinbeck, Ernest Hemingway vagy John F. Kennedy.
