„…nem elég egyszerűen oktatni az embereket; azt is meg kéne tanítani nekik, hogyan hasznosítsák a tudásukat.” 110 éve született Alberto Moravia, a múlt századi olasz irodalom egyik legnagyobb hatású alakja.
Alberto Moravia 1907. november 27-énszületett Alberto Pincherle néven, apja keresett építész volt. Kilencéves korában csontjait megtámadta a tuberkulózis, öt évig szanatóriumba kényszerült, ahol mindent elolvasott Freudtól Joyce-ig. Első verseskötete már tizenhárom éves korában megjelent, első regénye A közönyösök címmel 1929-ben látott napvilágot és azonnal híressé tette. A mű alapgondolata, hogy a régi polgári eszmék letűntek és a polgári világ alkalmatlan a tragédiákra. Ezután folyóiratokat szerkesztett, élt Párizsban, Kínában, Görögországban, hazájából a második világháború alatt el kellett menekülnie a csak a felszabadulás után térhetett haza. Ekkor már házas ember volt, 1941-ben vette el Elsa Morante írónőt.
Moravia módszere az általa tudományosnak nevezett realizmus volt, amely a valóságból leszűrhető tények, gondolatok filozófiailag általánosítható illusztrálását tartja szem előtt. Regényeiben, alkotásaiban (mint például a Boldogtalan szeretők és az Elhibázott becsvágyak) nagy hangsúlyt kapott a szexualitás ábrázolása, hőseinek legnagyobb kudarca, hogy képtelenek tartós érzelmi kapcsolatokat teremteni.
Az engedetlenség, A megalkuvó és A megvetés című regényeiben a fasizmus alatti és a háború utáni olasz társadalom mély és valósághű képét adta tömör, szókimondó, erotikával fűszerezve. Az embert reménytelenül elidegenedettnek, magányosnak látta, aki mégis „mindennek a középpontja és célja”.
Római elbeszélései és a belőlük regénnyé terebélyesedő Egy asszony meg a lánya ugyanakkor szeretetteljesen ábrázolta az egyszerű emberek hétköznapjait, a köztük meglévő szolidaritást. Ahogy a gazdag életmű valamennyi Moravia-hőse, az asszony meg a lánya, Cesira és az ő baljósan esendő, szépséges Rosettája sem csak a háborúvég zűrzavarából kivezető utat keresi feketézők, állativá aljasult emberek, jóhiszemű tévelygők, parasztok, nácik és fasiszták, katonák és martalócok ijesztő nyüzsgésében, hanem egyúttal az élhető és átélhető emberi életet, a szabályt, a mintát is a városok, a falvak valóságos és a hagyomány, az értékek képletes pusztulásának közepette. A regényt többször meg is filmesítették, 1960-as filmváltozata hozta meg a kiugrást a fiatal Sofia Loren számára.
„Bizony, az élet szokások tömege, és maga a becsület is szokás; ha pedig egyszer ezek a szokások megváltoznak, pokollá válik az élet, mi meg féktelen ördögökké, akik sem saját magukat, sem embertársaikat nem becsülik többé semmire.” (Alberto Moravia: Egy asszony meg a lánya)
Loren nagy vetélytársa, Gina Lollobrigida A római lány főszerepében domborított 1954-ben, Moravia-írások alapján Bertolucci, Bolognini, Damiani is készített sikeres filmeket. Az 1947-ben megjelent A római lány-ban Moravia több kérdést is felvet. Vajon miért züllik utcalánnyá Adriana, aki gyarlóságában is csupa érzés, csupa szép emberi tulajdonság? Mert anyja a maga elrontott életének egész keserűségével erre neveli? Mert csalódik első nagy szerelmében, s úgy érzi, számára örökre elérhetetlen az egész valójával sóvárgott családi élet? Mert észreveszi a kiáltó ellentétet a gazdagok ragyogó világa s a maga szegényes élete között? Mert úgy érzi, könnyebb az élet az utcán, mint a varrógép mellett? Vagy egyszerűen a lelke mélyén lappangó rossz hajlamoknak enged? Moravia regénye azért kitűnő, mert nem egyetlen okkal magyarázza hőse bukását: aprólékos gonddal elemzi, hogy roncsolja egy fiatal lélek rostjait a bűnös társadalom ezerféle mérge.
1952-ben a Vatikán indexre tette műveit, ám ez hírnevének és olvasottságának csak jót tett. A hatvanas évektől (például Az unalomban) visszatért a jól ismert polgári világ ábrázolásához, bár hősei már az egyszerűbb néprétegek felé tájékozódva próbálnak kitörni elszigeteltségükből.
Moravia 1978-as Lázadás című regényében egy csodaszép és mindenre elszánt fiatal lány, Desideria mondja el megvilágosodásának történetét. Egy bizonyos belső hangról mesél, melynek hatására a lopástól, a prostitúciótól, az orgiáktól, de még az emberrablástól vagy a vérfertőzéstől sem riad vissza. Ez az emberi társadalom alapértékeit kikezdő lázadás eleinte csak mint terv él a lány bensőjében, idővel azonban nekilát a megvalósításnak is…
Pokol, egyes szám első személyben, Támadás a cenzorok ellen, A gyilkos ideológia, Moravia belső forradalma – ilyen és ehhez hasonló főcímek jelentek meg Moravia regényéről a korabeli sajtóban. A kitüntetett figyelem nem ok nélküli, hiszen a Lázadás Moravia legmozgalmasabb, legszókimondóbb és legmegosztóbb regénye. Az írótól megszokott igényes irodalmi nyelvet ugyanis durva, obszcén kifejezések tarkítják, és a formabontó stílus heves érzelmeket váltott ki a mélyen vallásos, puritán olasz olvasóközönségből. A regényre a megjelenést követő időszakban kritikák özöne zúdult: az „új hullám” támogatói harsányan ünnepelték, a konzervatívabbak értetlenkedtek. A Lázadás igazi botránykönyv, mely senkit sem hagy közömbösen, és még ma, több mint harminc év távlatából is mély érzéseket vált ki az olvasóból.
Az olasz kulturális életben mindig eseményt jelentettek Moravia kritikái, tanulmányai és publicisztikai munkái, évtizedeken keresztül írt riportokat a legnagyobb lapoknak. Politikus alkat volt, sohasem titkolta rokonszenvét az Olasz Kommunista Párt iránt, 1983-ban párton kívüli függetlenként, de a párt listáján választották meg az Európai Parlament képviselőjévé.
1990. szeptember 26-án római lakásán agyvérzés és szívbénulás következtében érte a halál.
