„Csak egy év óta látom világosan, hogy a megöregedés irtózata hajszol szerelemből szerelembe, dacból dacba, szanatóriumból szanatóriumba. De kezdek már megbocsátani az életnek…” – írja a 146 éve született Ady Endre költő, újságíró, a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja.
„Ő volt az, akiben teljes lett az idő, akinek elébe futottak az előfutárok, aki kimondta a szót, amit ki kellett mondani. Az egész nemzedék köréje csoportosult, így Ady Endre koráról kellene beszélni. Az első pillanattól kezdve, amint feltűnt, egyszerre formát kapott az addig khaotikus irodalmi tudat” – írta róla Szerb Antal (aki 1945-ben ugyanazon a napon halt meg, mint Ady) 1934-ben, úttörő módon kijelölve Ady helyét a magyar irodalomban.
Képeit látomásokká növesztette, új mitológiát teremtett, névjegyévé váltak nagybetűs szimbólumai. Nyelve egyénien eredeti, régies, bibliás, maga alkotta kifejezésekkel. Mindennapi olvasmánya volt a Biblia, szép istenkereső verseket is írt: A Sion-hegy alatt, Az Isten-kereső lárma, Az Úr érkezése. Prózája már-már nyersen őszinte volt, nyíltan vállalta kritikusi énjét, értékrendjét, hazaszeretetét. Ady szívesen tetszelgett a meg nem értett, magányos költő szerepében, olykor még közeli barátait, híveit is megtámadta, pedig a valóságban sok támogatója – igaz, számtalan tehetségtelen utánzója is – akadt.
1877. november 22-én született és 1919. január 27-én halt meg Ady Endre költő, újságíró, a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja.
ADY ENDRE: ÉLETRAJZOM
Kedves szerkesztő uram, ma már tudom: öt vagy hat esztendő óta attól koldulok, hogy az évek életrajzképes alakot formáltak belőlem. Csak egy év óta látom világosan, hogy a megöregedés irtózata hajszol szerelemből szerelembe, dacból dacba, szanatóriumból szanatóriumba. De kezdek már megbocsátani az életnek, igyekszem megbocsátani a magam életét, s kezeimet megmosván, küldöm azt a rövid életrajzot, amelyet kívántál. Már úgyse tagadhatom, tehát 1877. november 22-én születtem a Szilágyságban, az Érmelléken, Érmindszent községben. A gyermekkoromról nem tudok nevezetesebbet mondani, mint hogy koraérett, makacs, rossz kölyök voltam, de úgynevezett iskola-szemefénye. Nagykárolyba vittek gimnáziumba, a derék piaristákhoz[,] a szüleim, családjuk múltjára büszke, kisbirtokos emberek. Ötödik gimnazista koromban Zilahra kerültem, az ősi kálvinista Wesselényi Kollégiumba, melyet ma is igazi alma materemnek tartok. De a szerető alma mater nyolcadikos koromban, pedig első eminens voltam, majdnem elbánt velem, consilium abeundival fenyegetett némely kiderült lumpolások miatt. Nagyon méltatlankodtam. Kalocsára írtam azonnal, hogy én katolikus és jezsuita akarok lenni, s ha a dolog el nem igazodik, talán ma együtt hódítunk Bús Jakab páterrel. Nem így történt, jogásznak mentem Debrecenbe, készülni az apám nagy álmának, a família újrafölemelésének beváltására, a főszolgabíróságra, sőt talán alispánságra Debrecenben. Pesten, még Nagyváradon is neki-nekirugaszkodtam a jog tudományának, a vége az lett, hogy fölcsaptam újságírónak. Nagyváradon már lapot szerkesztettem, de a versírásról akaratosan kezdtem leszokni, s nagy kár, hogy ez mégsem sikerült. Hétéves koromban írtam az első versemet, súlyos ifjúkori bűnöm volt a poézis, lakolnom kellett érette. Nagyváradról egyenesen Párizsba vitt a sorsom, s majdnem kilenc évig éltem éveimet megosztva a pesti redakcióm s a külföldi kóborlás között. De ez már a versekbe – és versekben – élés infernális és mégis szent korszaka volt, a behunyt szemű, gyilkos verekedésé. Kezdetben a Vészi József Budapesti Naplója, azután a Figyelő, a Nyugat s még egy-két lap kölcsönzött pajzsot ehhez a keserves harchoz, mely annyi eredménnyel végződött, hogy kiverekedtem egy nevet. Egy nevet, semmi mást, de ott maradt a porondon minden drága, cifra, pótolhatatlan dísze-rongya az életemnek. Én pedig vándorlok szanatóriumból szanatóriumba, s most véletlenül egy nagy kórház csöndes, virágos szobájában vagyok betegen, honnan is sok egészséget kíván Neked, szerkesztő uram, régi híved,
PF 1913. december 25.
Ady Endre
Forrás: Ady Endre levelezései, 1913. január-1918. december, MEK.OSZK
