„A mit írok vagy legalább írni akarnék, nem csupán politikai történet, de nem is az, mit műveltség-történetnek szoktak nevezni, hanem a nemzet életrajza…” 120 éve, 1903. július 8-án halt meg Badacsonytomajon Pauler Gyula történész, akadémikus, az Országos Levéltár alapító igazgatója.
Pauler Gyula Zágrábban született 1841. május 11-én. Apja Pauler Tivadar, jeles jogtudós, büntetőjogász, akadémikus, vallás- és közoktatási, majd igazságügy-miniszter volt, akit a forradalom Kossuth-kormánya hívott a pesti egyetemre, de aki – ezzel szöges ellentétben – Ferenc József „kedvenc minisztereként” végezte életét. (Róla utcát neveztek el a budai Vár aljában.)
Pauler Gyula jogi tanulmányok után 1863-74-ig mint ügyvéd működött, de már ez alatt is mindinkább történetkutatói tevékenységet fejtett ki. Munkájában Horváth Mihály, a magyar polgári történetírás egyik legnagyobb alakja segítette, s ő ajánlotta 1874-ben vezetőül a Trefort Ágoston által 1874-ben létrehozott új Országos Levéltárhoz. A 33 évesen főlevéltárnokká kinevezett Pauler Gyula németországi tanulmányút után – az ottani tapasztalatokat hasznosítva – építette ki a Magyar Országos Levéltár szervezetét. Az új intézet a Pozsonyban 1756-ban létrehozott úgynevezett Archívum Regni iratait, az 1848-ban megszűnt kormányszervek levéltárait, valamint a minisztériumok régebbi iratanyagát foglalta magába.
Pauler Gyula a magát pozitivizmusnak nevezett történetírói irányzat „hivatalos” magyar képviselője. (Akadémiai székfoglalója is e tárgyban született: „A positivismus hatásáról a történetírásra”.) Tudománytörténeti jelentősége abban áll, hogy az Eötvös József-féle klasszikus liberalizmus igazi eszmei és politikai lényegét a modern, tudományos történetírás módszereivel bebizonyította, súlyos csapást mérve ezzel a feudális történelemszemléletre.
Saját célkitűzései megfeleltek az Akadémia elnökségének és közgyűlésének 1858-ban hozott határozatával, amely szerint a magyar történettudomány szintjét fel kell emelni a fejlettebb európai országok történetírásának színvonalára. Pauler és más „történész-pozitivisták” munkássága rövid idő alatt az egész magyar közgondolkodást gyökeresen megváltoztatta, s olyan új történetírást teremtett meg, amely a 19. század végén már valóban megérdemelte a modern és tudományos jelzőt.
„A magyar nemzet történetét akarom elmondani a XI-XIII. században, abban a korban, a melyben az Árpádházi királyok uralkodtak. Tiz vagy tizenkét nemzedék magyar természetét, állapotát, változásait, viszontagságát: örömét és búját, barátját és ellenségét kellene megismertetnem. A mit írok vagy legalább írni akarnék, nem csupán politikai történet, de nem is az, mit műveltség-történetnek szoktak nevezni, hanem a nemzet életrajza, az említett háromszáz esztendő alatt. Szólok a királyokról, a nélkül, hogy a királyok történetét írnám, mert a nagyobbak, hatalmasabbak tényezők voltak a nemzeti élet folyásában, a gyengébbek pedig abban a homályos korban, mikor még alig ismerünk fel alakot az események zűrzavarában, legalább féligmeddig kidomborodnak, úgy hogy belőlük némi következtetést vonhatunk alattvalóikra, környezetükre.” (Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt I-II.)
A pozitivista iskola szellemében írta meg első nagyobb művét Wesselényi Ferenc nádor és társainak összeesküvése cím alatt két kötetben (1876). Legnagyobb szabású munkája az 1893-ban megjelent, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt című kétkötetes mű. A több mint ezer oldalas, roppant gondosan, az adatokra kényesen ügyelve megírt óriási tanulmányért 1894-ben az MTA nagydíját érdemelte ki. 1900-ban adták ki A magyar nemzet története Szt. Istvánig című ugyancsak nagyívű munkáját.
Azóta sokat haladt a kutatás, számos új tanulmány, kötet született a Pauler által feldolgozott időszakok történelméről, de a pozitivizmussal együtt járó adatfelhalmozás Pauler Gyulánál rendkívüli gondossággal párosult, így műveinek adatai ma is biztonsággal használhatók.
A Magyar Tudományos Akadémiának 1870-ben lett levelező, 1877-ben rendes tagja, s tagja volt az Akadémia által a millenniumi év megállapítására kiküldött bizottságnak. A törvény az ő meghatározását, a 895. évet fogadta el. Az Akadémia őt bízta meg – Szilágyi Sándorral együtt – a honfoglalási forrásmunkákat összegyűjtő munka szerkesztésével, amely A magyar honfoglalás kútfői cím alatt 1900-ban jelent meg.
1903 nyarán szabadságát Badacsonytomajon töltötte, amikor szívinfarktus következtében július 8-án meghalt.
Fia – a tudós Pauler-család harmadik generációjának tagja – Pauler Ákos filozófus, akadémikus a Horthy-korszak egyik legkiemelkedőbb idealista gondolkodója volt. Ma Pauler Gyulát tekintik az Árpád-kori magyar történelemmel kapcsolatos tudományos kutatások megalapozójának.
