„Egy ember típusba sorolása a vége az embernek, az elítélése.” Nobel-díjat is elnyert mesterműve, a Zsivago doktor miatt a szovjet rendszer és a nép árulójának kiáltottak ki a 60 éve elhunyt Borisz Paszternakot.
„De mi hát a történelem? Annak a sokszázados munkának a rendszerbe foglalása, amely a halálnak, a halál majdani legyőzésének következetes megismerésére irányul. Ez a célja a matematikai végtelen és az elektromágneses hullámok felfedezésének, ezért írják a szimfóniákat. Ebben az irányban csak bizonyos lendülettel lehet előrehaladni. Ezekhez a felfedezésekhez lelki felszerelés kell. Az Evangéliumban megvannak hozzá a kellékek.” (Borisz Paszternak: Zsivago doktor)
60 éve hunyt el az idén 130 éve született Borisz Paszternak Nobel-díjas orosz költő, író, a Zsivago doktor című regény szerzője. Borisz Leonyidovics Paszternak (Борис Леонидович Пастернак) 1890. február 10-én született. Moszkvai művész-értelmiségi családból származott, apja festőművész, a képzőművészetek professzora, anyja tehetséges zongoraművésznő volt. Otthonukban gyakran vendégeskedtek világhírű művészek, megfordult náluk mások mellett Tolsztoj, Gorkij, Rilke, Rahmanyinov is.
A gyermek Borisz először a képzőművészetek iránt érdeklődött, apja vezette be a festészet műhelytitkaiba. Kamaszként már anyja és a neves zeneszerző, Szkrjabin hatására zenei pályára készült, zeneelméletet és zeneszerzést is tanult a moszkvai konzervatóriumban. Tizenkilenc évesen aztán hátat fordított a művészeteknek, történelem-filozófia szakra iratkozott be a moszkvai egyetemre, majd a németországi Marburg egyetemén hallgatott filozófiát. Közben verseket írt, amelyek először egy antológiában jelentek meg.
Kezdetben a szimbolizmus ragadta magával, 1913-as első kötete, az Iker a felhőkben is ezt a hatást tükrözte. Nem sokkal ezután a Centrifuga futurista csoporthoz csatlakozott, ekkor kezdődött barátsága Majakovszkijjal. A futuristák között a legmérsékeltebbekhez tartozott, elvetett minden túlzást, s lassan, fokozatosan kialakította a hagyományokból és a forradalmi újításokból ötvöződő, egyéni hangú költészetét.
BORISZ PARSZTERNÁK: A SZÉL
(Jurij Zsivago versei)
Én meghaltam már, de te élsz.
Jajongva ront a szél a házra,
az erdőre, zokogva rázza.
Nem külön támad a fenyőkre,
egyszerre ing-reng az egész
a láthatárral egybekötve,
ahogy árboc-sor billeg és
bukdos a parti víztükörbe.
Nem azért, mert olyan vitéz,
nem is csak céltalan dühöngve,
hanem hogy vigaszul nehéz
szavait bölcsődalba öntse.
Az első világháború idején, minthogy a katonai szolgálatra egészségi okokból alkalmatlan volt, egy uráli vegyi üzemben dolgozott, majd az 1917-es bolsevik forradalom után a szovjet oktatásügyi népbiztosság könyvtárában kapott állást. 1921-ben szülei és testvérei Németországba távoztak, ám Paszternak nem tartott velük. A következő évben megjelent a forradalom alatt keletkezett verseinek gyűjteménye Nővérem, az élet címmel, ezzel népszerű és elismert költő lett.
Noha üdvözölte és ünnepelte a forradalmat, annak politikai tartalmát sohasem értette meg, egész lelkialkatában liberális polgári értelmiségi maradt, aki mindenkor távol tartotta magát a nyílt politikai állásfoglalástól. A húszas években egyre inkább a történelmi tematika, s a próza felé orientálódott, előbb Luvers gyermekkora című művével, majd Menlevél című önéletrajzi regényével. A harmincas évek első felében – noha ekkor már érezhető volt a sztálinizmus nyomasztó légköre – még elismert és méltányolt alkotó maradt. 1934-ben az Írószövetség megalakulásakor Buharin a szovjet költők élvonalába sorolta, 1935-ben az antifasiszta írók párizsi kongresszusán a hivatalos küldöttség tagja volt. 1936-tól azonban egyre több támadás érte, amiért úgymond eltért a szocialista realizmus és a pártos költészet normáitól. Paszternak bezárkózott, jobbára műfordítással foglalkozott. A második világháború alatt, 1943-ban ismét kötete jelent meg, irodalmi esteket tartott a katonáknak, s hazafias verseket írt.
A világháború befejeződése után tíz évig írta az addigi életművét összegző, a tolsztoji, turgenyevi hagyományokat folytató Zsivago doktor című nagyregényét. Műve 1903-tól 1929-ig követi a főhős, egy tipikus orosz értelmiségi életét, aki egyszerre orvos és költő, a test és a lélek bajainak gyógyítója. (A műből 1965-ben Doktor Zsivágó címmel nagy sikerű amerikai film készült, Omar Shariffal a főszerepben.)
A hatalmas ívű regény kéziratát az író 1956-ban elküldte a Novij Mir folyóirat szerkesztőségébe, de ott visszautasították, mert “rágalmazó módon ábrázolja az Októberi Forradalmat, a forradalmárokat és a Szovjetunió társadalmi rendszerét”. Paszternak regénye nem csak egy rendkívüli szerelem krónikája; a nagy ívű mesterműben színes sorsok, szerelmek és családi események fonódnak össze a világtörténelem eseményeivel. Zsivago doktor jelképes hős: az októberi forradalom utáni történelem elszakítja a családjától, megfosztja szerelmétől, és ellehetetleníti teremtő munkára hivatott életét. Ám a főhős mind a világrengető események közepette, mind az embert próbáló mindennapok során megőrzi azt a képességét, hogy különbséget tud tenni jó és rossz között.Az ő embersége, független szelleme, szelíd, mégis konok egyéniségének vonzereje lehet e klasszikus remekmű sikerének máig tartó titka.
Anna Pasternak, az író unokahúga 2017-ben megjelent Lara – Zsivago doktor eltitkolt szerelme című könyve szerint a regénybeli szerelmi háromszög Paszternak saját élményein alapult: javában nős volt, amikor találkozott a nála húsz évvel fiatalabb Olga Ivinszkajával, akivel szeretők lettek, de az író nem akarta feleségét, Zinajdát elhagyni, a két nő között őrlődött. Olga megjárta a Gulágot is, ahonnan 1953-ban szabadult, és amikor a Paszternak házaspár Moszkvából Peregyelkinóba költözött, Olga is utánuk ment. Az író naponta többször is meglátogatta: a “nagy házban” élt feleségével, a “kis házban” lakott a szeretője, aki kéziratait gépelte és nem hivatalos irodalmi ügynöke lett.
„Ezért olyan félelmetes az élet. Mivel taglózza le az embert, villámmal, mennydörgéssel? Dehogy, sunyi pillantásokkal, suttogó rágalommal. Csupa fondorlat és kétértelműség. Csak egy kis kilógó szál, mint a pókhálóban, meghúzta, és neki már vége is, nem bír kivergődni a hálóból, csak még jobban belegabalyodik. És az aljas és gyenge uralkodik az erősön.” (Borisz Paszternak: Zsivago doktor)
A művet Paszternak ezután átadta egy olasz ismerősének, aki kijuttatta Olaszországba, ahol az 1957-ben előbb olasz, majd orosz nyelven is megjelent. 1958-ban már 18 nyelvre fordították le, és a svéd akadémia abban az évben Paszternaknak ítélte az irodalmi Nobel-díjat. A döntést követően a Szovjetunióban rágalomhadjárat indult az író ellen, akit a szovjet rendszer és a nép árulójának kiáltottak ki. Ő ezek után a svéd akadémia elnökének írt táviratában lemondott a díjról, de helyzetén ez nem sokat változtatott: kizárták a szovjet írószövetségből, megfosztották megélhetésétől, kiutasítását követelték.
Paszternak nyílt levélben fordult Hruscsov pártfőtitkárhoz, kifejtve, hogy hazájának elhagyása a halállal volna számára egyenlő, így végül maradhatott, ám ettől kezdve a rákkal és szívbajjal küszködve, visszavonultan élt peregyelkinói otthonában, egészen 1960. május 30-án bekövetkezett haláláig. Paszternakot a hosszú elhallgatás után 1987-ben a szovjet írószövetség posztumusz visszafogadta tagjai közé, megindult teljes rehabilitációja, s 1988-ban a Szovjetunióban is megjelent a Zsivago doktor. 1989-ben a svéd akadémia törölte az író elutasítását, és a díjat ünnepélyes keretek között átadták fiának.
