„Megállt egy ember: aki egykor voltam… / Távolodik… s a semmiségbe vész… / Magamba hulltam vissza, mint a bicska, / mit bekattantott egy nagy, durva kéz…” 140 éve, 1882. június 22-én született Somlyó Zoltán költő, újságíró, műfordító, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső jó barátja.
„Viharvert fejét láttam egy aranyozott barokk oszlophoz támasztva, sápadt arcát, kék állát, melyet sohasem lehetett egészen megborotválni, a száj bíborvonalát és a két szem haragos szurokfényét, vad fekete haját, fekete lakkcipőjét, fekete ruháját, meggyszín mellényét, melynek művészi kivágásán az ingmelle ragyogott. Ez a csodálatos ember Somlyó Zoltán volt, a költő…” (Kosztolányi Dezső)
SOMLYÓ ZOLTÁN: ORCHIDEA
Vállaid közé fúrom a fejem.
Orchideás álmot ölelek rád,
én, a te orchideás haramiád.
Párnás öklöd derekam vájja;
ingatag melled dalol velem…
Én a te nevedet énekelem.
A pamlag egy nagy orchideafelhő,
rája hullottunk mi, két gyönge virág.
Egy szent orchidea most a világ.
Öled, ajkad: orchideaerdő;
én vagyok rajta a vaksötét út,
amely az erdőn kigyózva fut.
Átrobog rajtam az illatos láz,
a kebled egy világgá száguldó utat
a roskadozásig beorchideáz.
Talán nincs a magyar irodalomnak még egy olyan hullámzó teljesítményű személyisége, mint Somlyó Zoltán. Verseiben esetenként Kosztolányi művészi magaslatai csillannak meg, hogy azután aláhulljanak a banalitások mélységeibe. Igazán soha nem sikerült betörnie a Nyugatosok közé. Pályáját kettétörte a Tanácsköztársaság eszméiben való csalódás és a véget nem érő éhezés és szegénység. Az „átkozott költő” jelzőt maga ragasztotta önmagára, s még tetszelgett is ebben a szerepben, de valóban jellemzően írja le egész pályafutását.
A Zala megyei Alsódomborúban Schwartz Simon dombóvári nagykereskedő fiaként látta meg a napvilágot, de családi nevét csak tizennyolc éves koráig viselte. Apja mániákus, kegyetlen ember volt. Iskoláit Nagykanizsán, Csáktornyán, majd Székesfehérváron járta. Tanárai állítólag megbuktatták a magyar érettségin, mert Szendrei Júliáról tiszteletlenül beszélt.
Érettségi vizsgái előtt kezdett publikálni a Zala című lapban, de öröme nem tartott sokáig, mert apja naplopónak tartotta, és semmibe nézte minden szellemi törekvését, sőt támogatását is megvonta tőle.
1901-ben érkezett Budapestre és az elkövetkező három és fél évtized során alig tudott megválni tőle. A Magyarország című lapnál címszalagokat kezdett írni, de a verselést nem hagyta abba. Első kötete 1902-ben jelent meg Dalok a piros kendőtől a hatcsattos czipőig címmel, mely visszhangtalan maradt. 1903 és 1906 között katonaként szolgált, majd a szülői házban akart letelepedni, de apja újra elüldözte. Kalandos szerelmi és becsületbeli ügyek után a Magyar Nemzet munkatársa lett.
Feleségül vette a Magyar Színház egyik statiszta színésznőjét, de választása miatt elveszítette állását az újságnál és házassága is két hónap után tönkre ment.
Tömegszállásokon húzta meg magát, pincékben aludt krumpliszsákokon, majd a Rákóczi úti sírkőtárban, utcai padokon rendőrök elöl menekülve. Közben kuplékat írt, melyeket az Üllői úti kávéházaktól az Andrássy úti kabarékig mindenhol énekeltek. 1908-ban Laszky Ármin vette pártfogásába és a Szabadság című nagyváradi lapnál kapott állást. Jó tollú újságírónak bizonyult. Barátságot kötött Juhász Gyulával, Emőd Tamással, Rozsnyay Kálmánnal. Jó helyét azonban a szerkesztő feleségével történt affér miatt elveszítette.
SOMLYÓ ZOLTÁN: CSÖNDES VERS
Én nem tudom: már nem oly messzi nézek,
mint azelőtt… S csak körbe kopogok…
Nem izgulok szenzációs hirekre,
nem érdekel, hogy a világ forog…
Ebéd után félbarna kapucíner,
azt is ízetlen szörpölöm, hamar.
S már az sem fontos, hogy préselt és pöttyös
legyen melléje a Kuba-szivar…
Nem bőszit fel, ha nincs lakbérre pénzem,
s hogy nem fizetik arannyal dalom.
Utálatosan csöndes lettem. Rosszul
járna velem most egy forradalom.
Megállt egy ember: aki egykor voltam…
Távolodik… s a semmiségbe vész…
Magamba hulltam vissza, mint a bicska,
mit bekattantott egy nagy, durva kéz…
Következő állomása a Szeged és Vidéke, ahol már igazi sikerei voltak. Azonban vérző gyomorfekélye támadt, s mire felépült, betöltötték a helyét a lapnál. Mégis Szeged életének legfontosabb állomása, hiszen itt jelent meg első jelentős kötete, a Dél van. Ekkor fedezte fel Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes. 1910-ben visszatért Budapestre, s robbanásszerűen megszaporodtak írásai. 1911-ben megjelent Az átkozott költő című legsikeresebb kötete, mely egymás után két kiadást ért meg.
Életének legharmonikusabb éveit a Bácskai Hírlapnál töltötte, műfordítással is ekkor kezdett foglalkozni.
Az első világháború idején nősült, választottja Major Henrik neves karikaturista lánya volt, de a kérészéletű házasság nem sok jót hozott.
1918-ban jelentette meg Maupassant A szép fiú című regényének fordítását, országos sikerrel. A Tanácsköztársaság idején lelkesen vett részt az eseményekben, de a bukás után nem érte semmilyen hivatalos megtorlás.
1920-ban újra megházasodott: Bolgár Margitot, egy balatonboglári bádogosmester lányát vette feleségül. Még ugyanebben az évben megszületett egyetlen fiúgyermeke, György. Nagy nyomorban tengették életüket, írásai csak kisebb lapokban jelentek meg.
1921-től sikerült újra visszatérnie az irodalmi életbe. 1922-ben egy erotikus versgyűjteményt publikált saját kiadásban A férfi versei címmel. Életében 1924-ben jelent meg utolsó új, önálló kötete, a Szűz Miléva és egy regénye, a Tangó Milonga hercegnő. 1925-ben újra nősült, s ezúttal a Karinthy gyerekek nevelőnőjét, egy bécsi vendéglős lányát vette el. 1928-ban meghalt kislánya, majd kiújultak gyomorproblémái, így anyagi forrásai is megcsappantak. Mély válságba került, melyből már soha nem lábalt ki teljesen. 1934-ben csak havi 4-5 verset tudott lapoknál elhelyezni, mely még kenyérre sem volt elegendő. 1937. január 7-én hunyt el Kruspér utcai lakásában.
„Költő volt, csak költő, semmi több. Költő volt – valódi költő – nem kevesebb” – írta róla halála után Karinthy Frigyes, a megértő barát.
