„Hull a harmat hűvösen, / a telt hold fehér. / Száz kísértet / ront az éjnek.” Ezen a héten a 138 éve született Kosztolányi Dezső gyönyörű ifjúkori versét ajánljuk.
Kosztolányi Dezső fiatalkori költészete a magyar irodalomban már újítónak, jellegzetesnek számító Ady és Babits költészeti világát, képeit lépte túl, valami egyedit nyújtva. 22 éves volt, amikor első verseskötete megjelent, a Négy fal között című kötetben a misztikus szóvirágok, hangulatábrázolások, félelmek, szenvedélyek megjelenítéseivel az impresszionizmus-szimbolizmus jegyeit követte.
„El kellett jönnie, hogy strófákat írjon a lámpa beteg, sárga és csodálatos világáról, melyből az egész galvanizált túlfokozott, mesterséges, de iszonyúan mélységes mai élet sugárzik. Hogy himnuszt zengjen a városról és a »négy fal« költészetét tanítsa nekünk akik, mint ő, »a zöld mezők selymére félve hágunk, mint úri szőnyegekre a paraszt«. A gyermekkor hihetetlenül gyöngéd rezgéseit hozta; halk szonáták álomhangjait régi szobákból, bólintó öreganyák egyiptomi gráciáját, leheletfinom pasztellek édes, csodálatos bűbáját; – de emésztő, rontó szerelmek idegviharát is, poklotjáró lélek féktelen gyötrődését, a baloldali lator szilaj, szent gőgjét. Kellett nekünk ez a poéta. Akármit mondjanak, ő is kellett – és a kötészetnek e legmaibb alakulásában, a forrongás »jelen pillanatában« éppen ő kellett” – írja Kaffka Margit 1908-ban a Nyugatban.
Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, a Nyugat nemzedékének egyik meghatározó alakja Szabadkán született 1885. március 29-én (virágvasárnap) és Budapesten hunyt el 1936. november 3-án hunyt el Budapesten.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: SZEKEREK A HOLDFÉNYBEN
Látod ott az éjszakán?
Négy szénás-szekér
a holdfénybe
ingva, félve
az útszélre ér.
A sejtelmes éjszakán,
a rejtelmes éjszakán
négy nehéz szekér.
Mint ősrégi babona,
multakról beszél.
Nincs kocsis fenn.
Tudja isten
merre, merre tér
a sejtelmes éjszakán
álom-terhes éjszakán
e sok vén szekér?
A nyomukba borzalom…
Újszölöttjeér
messzehangzón
sír az asszony
s nézi merre tér
a sejtelmes éjszakán
álom-teljes éjszakán
a sötét szekér.
A menyasszony fölzokog,
sír s a könnye vér.
Az ég oly bús.
Mint a koldús
sírva, nyögve kér
s lomposan cammog tovább
a világos éjszakán
a síró szekér.
Hull a harmat hűvösen,
a telt hold fehér.
Száz kísértet
ront az éjnek.
Mér jön erre, mér,
a sejtelmes éjszakán
a szent, selymes éjszakán
négy nehéz szekér?
(1907)
