Iványi-Grünwald Béla festő, a nagybányai művésztelep egyik alapító tagja egyike volt a magyar festészet sorsfordító személyiségeinek.
„Születtem 1867 május 6-án Somogy-Somban. Művészeti tanulmányaimat Budapesten a mintarajztanodában (állami festőiskola) kezdtem Székely Bertalannál. Innét Münchenbe mentem az akadémiára, ahol Prof. Hackel tanítványa voltam egy évig. Utána Párisba mentem és beiratkoztam a Julian iskolába. Páris után visszatértem Münchenbe, hol műtermet béreltem és ott dolgoztam több évig. Voltam Egyptomban, Tunisban, egy évet mint ösztöndíjas Rómában töltöttem az akkori „Fraknói magyar ház”-ban.
A művész műterme 1912-ben (Nagyítható kép) Egyik megalapítója és tanára voltam a nagybányai kolóniának és iskolának. Innen kiválva Kecskemétre mentem, a város akkori vezetőségének meghívására. Itt ugyancsak a kolónia vezetője és tanára voltam több éven keresztül. Később véglegesen Pestre költöztem.” (Forrás: Iványi-Grünwald: Tizenkilenc kép, 1932)
Neve eredetileg Grünwald Béla volt, a Somogy megyei Somogy-Som faluban született 1867. május 6-án. A hétgyermekes családot a bérelt földön gazdálkodó apa tartotta el. A falusi élet, a tanyavilág egész életre szóló élményt jelentett a gyermek Grünwald Béla számára. Apja gazdatiszt volt, ő maga a pusztán nőtt fel. A festészetről először a Zichyek juhászától hallott, aki a cári udvarból hazalátogató Zichy Mihályról mesélt neki. ványi-Grünwald saját visszaemlékezései szerint a festő bátyja, Gróf Zichy Antal ösztönözte őt a rajzolásra, látva tehetségét. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten végezte, majd Székely Bertalannál és Lotz Károlynál tanult a Mintarajziskolában. 1886-tól a müncheni akadémiára járt, de a gipszfejek rajzolása nem kötötte le, ezért Párizsba ment, ahol a Julian Akadémián tanult.
A magyar művésznövendékek számára a hazai képzés csak a kiegyezés után, 1871-ben indult meg az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképzőben. A rajziskola első tervezetét még Eötvös József dolgozta ki, de csak Pauler Tivadar kultuszminisztersége idején nyitotta meg kapuit. A hazai művészképzés egyre sürgetőbb elindulását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nagy érdeklődésre tekintettel a következő miniszternek, Trefort Ágostonnak hamarosan új épületről kellett az iskola számára gondoskodnia. Az iskola az 1876–1877-es tanévre készült el az Andrássy úton, az 1861-ben alakult Országos Magyar Képzőművészeti Társulat székháza mellett. A millenniumi évben, a Hősök terén felépült „új” Műcsarnok megnyitásáig ez lett a hazai közönség legkedveltebb kiállítóhelye. A XIX. századi magyar festészet két fontos pillére az id. Markó Károly fémjelezte romantikus tájképfestészet és a müncheni indíttatású történelmi festészet. Legszebb éke pedig a Párizsban élő Munkácsy Mihály művészete volt, amely minden ifjú festő számára a művészi siker ígéretével kecsegtetett. A század második felében született művésznemzedéknek ezekkel a „terhekkel” is meg kellett küzdenie. A fiatal nemzedék München és Párizs pezsgő művészeti közegében kereste saját ideáját, művészi stílusát. Ide tartozott Iványi-Grünwald Béla is, aki egyike volt a magyar festészet sorsfordító személyiségeinek.
1887 őszén Csók Istvánnal – akit Münchenben ismert meg, és aki szintén növendéke volt egy ideig Hackl professzornak – Párizsba utazott. Velük érkezett a francia fővárosba Ferenczy Károly is. 1893-ban kritikai realista modorban készítette A nihilisták sorsot húznak című, sötét tónusú képét. A millenniumra festett, IV. Béla visszatér a tatárjárás után című nagyméretű festményén a természeti benyomások mögött a figurális részletek már háttérbe szorulnak.
Hollósy Simont követve a nagybányai művésztelep alapító tagja, majd Hollósy 1902-es távozása után vezető tanára lett. A mozgalmas erdélyi táj mellett festői motívumokat kínáltak a bányászok, favágók, juhászok és cigányok is, itt festette a legszebb magyar tájképek közé sorolt Itatást és Tavaszi kirándulást. E korszak művészete csúcspontja, Holdfelkelte, Bércek között, Nagybányai táj a Gutinnal, Ruhaszárítás című vásznain az impresszionizmus eszköztárát használja. 1898-ban megnősült, családi életét is megfestette: Otthon, Lugasban. Az Isten kardja második variánsa a Lipótvárosi Kaszinó díját nyerte, a pénzből 1902-ben Tuniszba utazott.
1904-ben elnyerte a Fraknói-díjat és családjával egy évre Rómába ment, de ott készült művei nem arattak sikert. Az Iványi előnevet először 1906-os Nemzeti Szalon-béli kiállításán használta. Ezután stilizáló, dekoratív képeket festett, némileg a szecesszió és Gauguin nyomán – eme irányzat képviselőit neósoknak nevezték.
A Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) első kiállításán, 1909-ben Tavasz (Vendégség) című képével szerepelt, ennek stilizáltsága jelzi eltávolodását Nagybányától. 1911-ben el is hagyta Nagybányát, tíz évig a kecskeméti művésztelepet vezette, tanítványai között volt Kassák Lajos, Kmetty János és Uitz Béla is. A kecskeméti Kaszinó homlokzatára tervezett faliképe nem valósult meg, de fontos vászna a Kecskeméti kofák hóbuckák közt.
1914-ben Velencében járt, itt főleg Tintoretto hatott rá, ezután fordult az aktábrázolás felé: a Fürdő nőt 1915-ben festette, a Tavasz ébredése című képéért állami kis aranyérmet kapott. A Tanácsköztársaság bukása után őt is támadások érték, ezért Budapestre költözött, de nyarait a Balatonnál töltötte. Itt ismét megváltozott forma- és színvilága, Gémeskút, Este a Balatonnál című képein a tó fényből épülő vízióit festette meg. Más tájképein érződik a – Munkácsy és Paál László hagyományaira építő – reálisabb megközelítés. 1926-ban a Hortobágyon dolgozott, az út porát jeleníti meg Hazatérő tehenek című vásznán.
1929-es Dull Mihály elítélése című, Jókai-novella alapján készült nagy kompozíciója a debreceni egyetem aulájában látható. Utolsó éveiben gyengébb műveket, csendéleteket és cigány tárgyú képeket alkotott, ezeket hamisították is. 1940. szeptember 24-én Budapesten bekövetkezett halála után Petrovics Elek rendezte meg az Ernst-múzeumban hátrahagyott képeinek kiállítását.
A nagybányai művésztelep alapító mesterei között az ő festészete követte legrugalmasabban mozgalmas korának stílusváltásait. Iványi Grünwald életműve három alkotói korszakra osztható: Nagybánya realista, pleinair jellegű képeit dekoratív, szecessziós, stilizáló kísérletek követték, végül az 1920-as években az alföldi festők hatását művészetébe ötvöző impresszionista festő lett. Igen termékeny volt, sok alkotása elveszett, elpusztult vagy lappang, jelentőségét oktató és művészetszervező tevékenysége is mutatja. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 1930-ban megkapta a barcelonai világkiállítás aranyérmét és a Corvin-koszorút.
