135 éve, 1890. június 18-án született Ferenczy Béni kétszeres Kossuth-díjas szobrász, éremművész, grafikus és ikertestvére, az ugyancsak Kossuth-díjas Ferenczy Noémi gobelinművész, a hazai kárpitművészet megújítója.
Ferenczy Béni és Ferenczy Noémi 1890. június 18-án született Szentendrén. Apjuk Ferenczy Károly, a nagybányai művésztelep vezető egyénisége volt, de anyjuk, Fialka Olga is festőművészként volt ismert, s festő lett öt évvel idősebb bátyjuk, Valér is.
Ferenczy Béni 1907-től Iványi-Grünwald Béla és Réti István tanítványa volt a nagybányai festőiskolában. 1908-tól hat éven át a firenzei Scuola Liberán, a müncheni Akadémián és Párizsban képezte magát. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején tagja volt a Múzeumi és Művészeti Direktóriumnak, ezért a Kommün bukása után emigrált. Több mint két évtizedig élt külföldön: Nagybányán, Pozsonyban, Bécsben és Berlinben, 1932 és 1935 között Moszkvában.
1938-ban, az Anschluss után hazatért, a második világháború alatt feleségével zsidókat mentettek, amiért 1990-ben a Jad Vasem posztumusz a Világ Igaza címmel tüntette ki őket.
1945 és 1950 között a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, 1948-ban megkapta a Kossuth-díjat. Egy évvel később a dogmatikus kultúrpolitika kényszernyugdíjazta, ezután könyvillusztrálásból tartotta fenn magát. 1956 novemberében szélütés miatt jobb oldala megbénult, elvesztette beszédképességét, de megtanult bal kézzel festeni és mintázni. 1956-ban érdemes, 1958-ban kiváló művész lett, 1965-ben másodszor is megkapta a Kossuth-díjat.
Ferenczy Béni pályája kezdetén kísérletező művész volt, közel állt hozzá a kubizmus és a szecesszió, szobrászatában később a letisztult, klasszicista stílus volt a meghatározó. Szobrai, kisplasztikái kiegyensúlyozottak, erőteljesek, az archaikus görög szobrok világára emlékeztetnek.
Alkotásai az emberi testszerkezet hangsúlyozására és a mértani idomok kidomborítására épülnek, portréi lírai hangulatot árasztanak, dinamikus szobrai szerkezetileg szigorúan felépítettek. Fiatal férfi című 1919-es lírai faszobra kontraposztos beállítású, portréin (Wilde János, Noémi) a személyiség jellegzetességeit hangsúlyozta. 1923-as Térdelő férfi című plasztikáján a törzsi művészet és az expresszionizmus hatása érződik. 1928-ban ő készítette el a festő Egon Schiele bécsi síremlékét.
Moszkvában akvarelleket és plaketteket készített, köztük a konstruktivista Pjatiletkát (Ötéves terv). Bécsi korszakában női és fiúaktokat mintázott, Szerelmespár című alkotása a dinamikus egyensúlyt testesíti meg, amely életművének egyik csúcsa. A téma régóta foglalkoztatta, domborműveken és kisplasztikákban több változatban oldotta meg és foglalkozott vele 1948 után is. A teljességet azonban ebben a szoborban érte el. A szilárdan álló két figura szinte templomi fenségű architektúrája az egymáshoz tartozásnak és egymásra utaltságnak, az egymást féltésnek és egymásért aggódásnak szobrászatunkban példa nélkül álló megfogalmazása.
Grafikáin főként feleségét ábrázolja, köztéri szobra Gyulán a Petőfi-emlékmű, utolsó, balkezes művei közül kiemelkedik az Aranykor.
Ferenczy Béni 1967. június 2-án Budapesten halt meg. Összegyűjtött tanulmányai Írás és kép címmel jelentek meg, tiszteletére róla nevezték el az Országos Érembiennále nagydíját.
Ferenczy Noémi a modern magyar gobelinművészet megteremtője. Testvéréhez hasonlóan gyakran megfordult a nagybányai művésztelepen, a művészettel apja műtermében kezdett ismerkedni. 1911-ben Párizsba ment, a Manufacture des Gobelins-ben tanulta ki a falikárpitszövés technikáját, de jórészt autodidakta volt. Kartonra tervezett festményeit maga szőtte növényi festékkel saját maga által színezett gyapjúfonalakból.
Kárpitjai igen erősen dekoratív hatásúak, síkszerűek, képein egyformán fontos a figura és a természet. Első nagyméretű munkája és korai, részletező stílusának fő alkotása az 1913-ban készült Teremtés és a Menekülés Egyiptomba (1917).
Első kiállítása 1916-ban az Ernst Múzeumban volt (apjával és testvéreivel közösen állított ki), ahol hét gobelinje mellett rajzait és festményeit is bemutatta.
A Tanácsköztársaság idején – ikertestvéréhez hasonlóan – ő is tevékeny szerepet vállalt, munkásmozgalmi kötődése egész pályáján érződött. Neki is emigrálnia kellett, több mint egy évtizeden át Erdélyben, majd Bécsben dolgozott.
Eltávolodott a gobelin klasszikus hagyományaitól, Raffaello és Rubens kartonjainak stílusától, művészete középpontjába a dolgozó ember került (Ásó ember, Fahordó nő, Gereblyéző, Zsindelyező). Ezek a művei egyalakosak, egyszerű színek, világos formák jellemzik őket. Később fejeket is készített (Parasztfej kaszával, Szövő nő), majd lírai tájakat jelenített meg: Tavasz, Erdő. 1924-ben a bécsi Nemzetközi Kiállításra egyedüli magyarként őt hívták meg, az 1937-es párizsi világkiállításon is szerepelt.
1932-ben Budapesten telepedett le, nemzetközi sikerei révén művei Európa számos múzeumába eljutottak. Más iparművészeti ágakkal: kerámiával, üvegfestéssel, hímzéssel is kísérletezett.
Ferenczy Noémi nemcsak tervezte, hanem maga is szőtte munkáit. Szemlélete nagybányai gyökerű. A lírai természetlátásnak, az ember és természet bensőséges kapcsolatának örökségét vitte tovább, amelyet édesapjának, a nagybányai iskola vezető mesterének, Ferenczy Károlynak festészete közvetített számára. Húszas években készített munkáin a dolgozó ember monumentális ábrázolását adta, 1935-45 között a tájábrázolás foglalkoztatta.
Kései alkotásain szakított a teljes felület kitöltésével, szűkebb képteret, semleges hátteret alkalmazott, s dekoratív elrendezéssel hangsúlyozta kárpitjai műfaji tisztaságát. Felvonulás című műve reliefhatásra épül, azonos jellegű figurái szabályos rendben sorakoznak egymás mellett és fölött. Stílusa ekkor már Bernáth Aurélhoz és Szőnyi Istvánhoz közelített.
Ferenczy Noémi 1945-től tanított a Magyar Iparművészeti Főiskolán, 1948-ban Kossuth-díjat, 1952-ben érdemes művész címet kapott; 1957. december 20-án halt meg Budapesten.
A Ferenczy család alkotásainak jó része ma a szentendrei Ferenczy Múzeumban látható.
