Pietro Mascagni operaszerzőnek és karmesternek egyfelvonásos operája, a Parasztbecsület (Cavalleria rusticana) egy csapásra világhírnevet szerzett, noha a naturalizmus, mint zenei irányzat nem sokáig virágzott.
Pietro Mascagni, a neves operaszerző és karmester 1863. december 7-én született Livornóban. Egyszerű szülők gyermekeként csak mecénás támogatásával volt képes folytatni zenei tanulmányait a milanói konzervatóriumon. Így sem végezte el az előírt éveket, hanem elszegődött egy vándortársulathoz és azzal karmesterként barangolta be hazáját. Később Cerignolában telepedett le, ahol zongoratanítással foglalkozott és a városi zenekar dirigense lett.
Mascagni Cerignolában komponálta egyfelvonásos operáját, a Parasztbecsületet (Cavalleria rusticana), amellyel egy csapásra világhírnevet szerzett. A naturalisztikus ábrázolásmódú verista színházi törekvéseket követő opera első előadása Rómában volt 1890-ben, s azóta állandó repertoár darabja a világ szinte összes operaházának, függetlenül attól, hogy a verizmus, mint zenei stílusirányzat már régen túlhaladottá vált. Későbbi műveiben (mint például a Fritz barát, a Silvano, az Iris, vagy a Nerone) azonban nem volt képes hasonló színvonalon megjeleníteni az új irányzatot és ezzel sikerét öregbíteni. A Parasztbecsület kivételével operái rutinos, itt-ott színes alkotások, de nélkülözik a valódi drámai erőt és az invenciót.
Színpadi művein kívül Mascagni egy gyászmisét (1900), egy szimfónikus költeményt (1923), egy kantátát (1898) és néhány zongoradarabot írt, többnyire érdektelen műveket. Mint kamester ellenben évről évre nagyobb sikereket aratott a világ különböző országaiban. Budapesten 1928-ban, Szegeden 1935-ben ünnepelték lelkesen mint dirigenst. Pietro Mascagni 1945. augusztus 2-án hunyt el Rómában.
A francia irodalomban fogant naturalizmus helyet keresett magának az operaszínpadon és két egyfelvonásos alakjában találta meg: egyik a Parasztbecsület (Mascagni), a másik pedig a Bajazzo (Leoncavallo) volt. Mindkét zeneszerző 1890 táján nyújtotta be kompozícióját pályázaton, s mindkettő máról holnapra világhírű lett az egyfelvonásos révén. Jóllehet a kritikusok és a zenetörténészek többsége azóta is elítéli mindkét művet, paradox módon hatalmas népszerűségük mégsem korlátozódik olasz borbélysegédekre és laikus zenerajongókra.
Az új irányzat, a verizmus lényegében nem volt egyéb, mint a naturalisztikus színpadi és zenei ábrázolás olaszos formája. A kor jelszava az „igazság” (verismo) volt és a verista dráma az élethű realizmust tűzte ki céljául – kiváltképpen zenei változatában. A Parasztbecsület Turidduját a vérbosszú – vendetta – jegyében szúrja le a szerelmi háromszög féltékeny harmadikja. A Bajazzók Caniója pedig a színpadi cirkusz – és az operaközönség – szeme láttára szúrja le féltékenyégből a feleségét és annak szeretőjét.
A naturalizmus, mint zenei irányzat azonban nem soká virágzott, s Mascagni maga is elismerte bukását. A Parasztbecsület és a Bajazzók azonban egy évszázaddal keletkezése után is változatlanul népszerű és kasszasiker mindenütt a világon.
