„Emlékezetes napja maradt életemnek ez a nap, mert nagy változásokat okozott bennem. De ez a nap senki életéből nem hiányzik.” Kétszáz éve, 1812. február 7-én született a Portsmouth melletti Landportban Charles Dickens, a XIX. század legnépszerűbb angol írója.
A társadalom legaljáról jött, noha gyerekként jómódban élt, sokat olvasott, különösen a pikareszk regényeket szerette. Azonban amikor Charles Dickens tizenkét éves lett, apja, a tengerészeti pénztár kistisztviselője, bár hadiflotta pénztárnokaként jól keresett, eladósodott és börtönbe került.
A kis Charles Dickens egy fénymáz műhelyben kezdett dolgozni. Gyermekkori élményei, a látott nyomor visszatérő elemeivé váltak regényeinek. Heti hat shillingből tartotta el magát és támogatta családját. Dickens 12 évesen már címeket írt egy cipőkenőcsgyárban, s az iskolát csak apja szabadulása után folytathatta. Emiatt viszont anyjával került szembe, aki azt akarta, hogy dolgozzon tovább.
Liberális eszmék, szolíd élet
Pár évvel később a család anyagi helyzete egy örökségnek köszönhetően ismét jobbra fordult, elhagyhatták az adósok börtönét, de Dickens anyja nem vette őt egyből ki a műhelyből, amit a fiú soha nem bocsátott meg neki. Tizenöt évesen egy ügyvéd írnoka lett, majd bírósági tárgyalásokról s parlamenti ülésekről tudósított, járta az országot a választási kampányok időszakában – ekkor szerezte jogi ismereteit, s utálta meg az igazságszolgáltatást és a parlamentet. Politikai nézeteit az 1830-as évek reformmozgalmai és egy liberális lapnál szerzett tapasztalatai alakították. Megkérte egy Mary Beadnell nevű polgárlány kezét, de mert megbízhatatlannak és túl fiatalnak tartották, kosarat kapott. Első szerelmének alakja több könyvében felismerhető.
„Ezen a világon semmi jó nem történik úgy, hogy pár ember az elején ne hahotázna rajta.”
1832-ben színésznek állt, majd álnéven karcolatokat írt, amelyek 1836-ban kötetbe gyűjtve is megjelentek. Egy karikatúra-sorozathoz írt kísérőszövegeiből született a Pickwick klub első része. A folytatásos mű igen népszerűvé tette, s alkalmat adott arra, hogy a társadalom bajait és az intézmények rossz működését szatirikusan mutassa be. Ez időtől sokat keresett, de jövedelme elúszott a tőzsdén.
Dickens egy havilap szerkesztője lett, s abban látott napvilágot folytatásokban a Twist Olivér, amelyben a társadalom erkölcsi gondjait, a bűnözők világát, a dologházat mutatta be. 1836-ban megnősült, feleségül vette Catherine Thompson Hogarth-ot, és a biztos családi hátteret kialakítva elkezdte a Nicholas Nicklebyt. Ellátogatott az Egyesült Államokba, ahol nagy ovációval fogadták, de zokon vették, hogy kiállt a szerzői jogok védelmében. Később kiábrándultan írt az ottani közönségességről és ügyeskedésekről.
„Ha az éves bevételed 20 font, és az éves kiadásod 19 font, az eredmény: boldogság.”
A népszerűség útján
1846-ban megalapította a kor vezető liberális lapját, a Daily Newst, de vállalkozásaival nem volt szerencséje. Annál inkább az irodalomban: Karácsonyi ének című kisregényével új műfajt alkotott, s mivel népszerűsége az egekbe szökött, később is minden év végén hasonló írásokat adott ki.
E
lső folyamatosan készült műve A Dombey és fia, ebben kora erkölcsi és vallási dilemmáit fogalmazta meg. Ezután következett a részben önéletrajzi ihletésű Copperfield Dávid.
Ő maga főművének a háromkötetes Copperfield Dávidot tartotta, amely – mint tudjuk – némileg önéletrajz. És az útra visszatekintő szemében megszépül minden egykori nehézség, noha elmond minden szomorúságot. Legszebb része a gyermek-és kora ifjúkorról szóló első kötet. Sokan sorolták már ezt a kötetet az irodalom legszebb olvasmányai közé. És a mindig szemléletes Dickens talán ebben a regényében formálta meg a legemlékezetesebb alakokat, jókat is, rossz-szívűeket is.
Későbbi regényei sötétebb tónusúak, az Örökösök, a Nehéz idők, a Kis Dorrit a kortárs Anglia átfogó, sivár és zord képét adták. Ezek szerkezete feszesebb, alakjai összetettebbek, szatírája élesebb, humora keserűbb, „happy endjei” halkabbak. Valójában Dickens a világirodalom legnaivabb lángelméje. Hisz az erény megigazulásában és a bűn bűnhődésében
1855-ben Maria Beadnell újra felbukkant életében, s nyilvánvalóvá vált házasságának válsága. Három évvel később Dickens és felesége – akitől tíz gyermeke született az évek során – szétköltöztek. A válás akkoriban skandalum számba ment volna, és Dickens haláláig gondoskodott a feleségéről. A válás óriási botránnyá dagadt, holott az új kapcsolat akkor titokban maradt, arra csak 1930-ra derült fény. Dickens ettől függetlenül a londoni társaság kedvence maradt. Amatőr színész is volt, nyilvános felolvasóestjein óriási sikereket aratott, vagy félezerszer lépett fel.
1859-ben megírta A két város meséje című történelmi tárgyú munkáját, majd Szép remények című utolsó nagyszabású regényét. Ebben ismét saját ifjúkorából merített, s bár ifjú hősét nagy együttérzéssel rajzolta meg, kiábrándultan készített leltárt az őt körülvevő világról. A Közös barátunk című, utolsó befejezett műve társadalomkritikája minden addiginál élesebb, de már nem tartozik az életmű fő vonulatába.
„Semmiféle megbánás nem teheti jóvá az elmulasztott lehetőségeket.”
Dickens 1867-68-ban Amerikában is felolvasókörutat tartott, remekül kihasználva színészi adottságait, de a fellépések kimerítették, s írói munkája háttérbe szorult. Egy előadóestjén összeesett, s haza kellett térnie. 1870 márciusában elbúcsúzott londoni közönségétől, június 8-án munka közben rosszul lett, s másnap a Chatham melletti házában meghalt.
A jó győz a rossz felett
Dickens regényei teljes képet adnak a korabeli Angliáról, bemutatva a nagyvárosi életet, a nyomort, az adósok börtönét, a dologházakat, az alvilágot. Kiváló megfigyelő volt, képzeletének teremtő ereje főleg groteszkül felnagyított komikus jellemeiben nyilvánul meg.
Műveit humanista szentimentalizmus hatja át, történeteit epizódok sora alkotja, inkább remekül megírt figurái emlékezetesek. Alakjai többnyire szélsőségesen jók vagy rosszak, inkább emberi magatartásformák esszenciái, és nem is változnak a történet folyamán, mégis hihetőek. Műveiben eszmények érvényesülnek, romantikus módon a jó győz a rossz felett, noha helyzetei realisták, sőt naturalisták. Regényeivel, amelyeknek helyszíne többnyire London, ő hozta létre az angol nagyváros mítoszát.
Könyveiben a nőknek és a szerelemnek ritkán jut szerep, s bár ezt első szerelmének kudarcával szokták magyarázni, könnyen lehet, hogy az író csupán Viktória királynő prűd birodalmának illemét követte. Mi ma már álszeméremnek érezzük az erotikának azt a teljes hiányát, amely jellemzi a kor egész angol irodalmát s benne Dickensét is. Mintha az emberekre nem volna jellemző, hogy kétneműek, a szerelmet alig-alig lehet megkülönböztetni a testvéri szeretettől.
Tulajdonképpen ő fedezte fel az irodalom és általa az olvasók számára a nyomort, a külvárosokat, a kispolgári otthonokat, az érző szívű szegény embereket, az elhagyott gyermekeket, az ostoba és embertelen iskolákat, lelencházakat, árvaházakat, ő fedezte fel a keserves életű gyermekeket, és mindezek körében a különcebbnél különcebb bogaras alakokat. Közben olyan szemérmes volt, ahogy azt elvárta a hivatalosan képmutató angol polgárság Viktória királynő évtizedeiben, a gyarmatosító világbirodalom fénykorában. Még az annyira önéletrajzi jellegű Copperfield Dávidban – ahol a hős kétszer is megnősül – sem vehetjük tudomásul, hogy ezeknek az oly szemléletesen látható férfi- és nőalakoknak testük is van. De hát éppen ezért adták oda az aggodalmas régebbi szülők már gyermekeiknek is, akiket riadtan óvtak, nehogy megtudják azt, amit valójában nagyon is sejtettek, vagy éppen tudtak.
