A felesleges kilókkal való törődés mindig is része volt az emberiség kultúrájának. A szigorú étrendet követőknek se szeri se száma, így a koplalás korántsem számít új keletű jelenségnek. Lord Byron, IV. György, G.B. Shaw vagy akár Henry James híres volt „őrült” diétáitól.
Megszállottan méregette súlyát
Az önsanyargató hírességek egyik első mintapéldánya Lord Byron (1788-1824) volt, aki kétszersülten, szódavízen, olykor ecetbe áztatott burgonyán tengette egyetemi éveit, és meggyőződéssel vallotta, hogy a nőknek kizárólag homársalátát és pezsgőt szabadna nyilvánosan fogyasztaniuk.
Életmódjával az angol romantikus költő jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a nagyközönség ma már szinte megszállottan követi nyomon a sztárok kilókkal vívott küzdelmeit – állítja Louise Foxcroft történész.
Byron költői oldalát a könnyed légiesség, alkatát azonban – legnagyobb bánatára – sokkal inkább a „hízásra hajlamosság” jellemezte. A brit poétának a mai hírességekhez hasonlóan keményen meg kellett dolgozni alakjáért. A kövérségtől való rettegés olyannyira elhatalmasodott rajta a Cambridge-i Egyetemen folytatott tanulmányai során, hogy drasztikus diétába kezdett: részben karcsúságának megőrzése, részben elméjének frissen tartása végett.
Leginkább kétszersültet, szódavizet és ecetbe áztatott burgonyát evett. Gyapjú alsóruhákba tekerte testét, hogy leizzadja magáról a kilókat, és megszállottan méregette a súlyát. Kiadós étkezéseit jókora adag magnézium-karbonáttal zárta. A London szívében működő Berry Bros Rudd nevű borkereskedés feljegyzései szerint Byron 1806-ban 88 kilogrammot nyomott, öt évvel később azonban már alig érte el az 57 kilogrammot. Az üzletben gyakran megfordultak a kor stílusos, magukra sokat adó férfijai, hogy otthoni mérleg hiányában – amely csak a 20. század elején jelent meg – a bolt függőmérlegén ellenőrizzék a súlyukat.
1816-ban Byron a Genfi-tónál álló, hírhedt Diodati villában vendégeskedett. Ott tartózkodása alatt mindössze egy vékony szelet kenyeret és egy bögre teát fogyasztott reggelire. Zöldségből álló könnyű ebédjét sörrel ízesített egy-két üveg szódavízzel kísérte, esténként pedig egy bögre zöld teát engedélyezett magának, szigorúan tej és cukor nélkül.
Az elkerülhetetlen éhségrohamokat szivarozással nyomta el. Az állandó éhezés miatt 1822-re rettenetes egészségügyi állapotba került, pedig jól tudta, hogy „a betegségek mintegy feléért” éppen a megszállott fogyókúrázás a felelős. A költő jelentős kulturális befolyása miatt sokan aggódni kezdtek, hogy étkezési szokásai is átragadnak a kor fiataljaira. George Beard (1839-1883) amerikai ideggyógyász ezért élesen támadta azt a viktoriánus korban népszerű elképzelést, amely szerint összefüggés van az elégtelen táplálkozás és az agy kifinomultsága között. Az elmélet jegyében ugyanis a „könnyen befolyásolható romantikusok” ecetre és rizsre korlátozták étrendjüket, hogy elérjék az áhított vékony és sápadt küllemet.
„Fiatal lányaink serdülőkoruk felét szinte éhezve töltik” – írta Beard. A helyzetet tovább rontotta Byron nyíltan vállalt meggyőződése, amely szerint „egy nőt sohasem szabadna nyilvánosan enni vagy inni látni, hacsak nem homársalátáról, és pezsgőről van szó: az egyetlen igazán nőies és illendő fogásról”. A költő mindazonáltal lehetetlen elvárásokat támasztott a nőkkel szemben: amikor végett vetett a házas Lady Caroline Lambbel való botrányos viszonyának – az asszony gyakorlatilag „elfogyott” a kapcsolatuk ideje alatt – csípősen megjegyezte, hogy úgy érezte, mintha egy „csontváz üldözte volna őt”.
A dandy ínyenc
Beau Brummel, a régensség korszakának (1811-1820) – ekkor régenshercegként a későbbi IV. György uralkodott Nagy-Britanniában apja, III. György helyett – férfi divatdiktátora nem kevesebb, mint negyvenszer mérette le magát a kereskedésben 1815 és 1822 között. Ez idő alatt 81 kilogrammról 69-re fogyott.
IV. György ifjúkorában dandyként volt ismert, aki eléggé közömbös volt hozzátartozói iránt. Zajos életet élt, igazi ínyenc volt, vagy inkább nagyon is falánk. Miután az étkezésben nem ismert mértéket, hamarosan meghízott. Súlya több mint 138 kilogramm volt, derékbősége elérte a 127 centimétert. Alakja a karikatúrák egyik kedvenc figurájává lett.
1817 elején Nagy-Britanniába látogatott Nyikolaj Pavlovics orosz nagyherceg , a későbbi I. Miklós cár . A régens Brightonban, a királyi pavilonban ( Royal Pavilion) fogadta őt. Az orosz trónörökös tiszteletére adott ebéden nyolcféle leves, 40 előétel, nyolc-nyolc hús- és halétel, 15 féle köret, nyolcféle vadhús és 32 féle desszert szerepelt.
Az anorexia-császárnője
A 19. század másik híres „karcsúsága” a gyönyörű és narcisztikus Elizabeth von Wittelsbach, ismertebb nevén Sissi, az osztrák-magyar császár és király I. Ferenc József felesége volt. Erzsébet császárné és magyar királyné rendkívül szigorú diétát és mozgásban gazdag életmódot írt elő magának, hogy megfeleljen a nagyközönség kritikus tekintetének.
A férjénél jó pár centiméterrel magasabb Sissi mindössze 48 kilogrammot nyomott, és ha a fodrásza által naponta ellenőrzött derékbősége meghaladta a 49,5 centimétert, akkor egy falat ennivalót sem volt hajlandó lenyelni. Megszállottan tornázott: a gyűrűhintán lógva azonban leginkább egy furcsa madárkára emlékeztetett fekete, strucctollból készült ruhájában. Étrendjét gyakorlatilag hánytatók, hashajtók, narancsok alkották, némi erőlevessel vagy saját tehenének egy pohárnyi tejével kiegészítve.
A 19. század folyamán szinte mindenkit magával ragadott a tudatos táplálkozási láz: volt akit a fogyás, volt, akit a hízás iránti vágya vitt rá a szigorú étrendre, orvosi italokra és porokra – olvasható a BBC brit közszolgálati médium internetes oldalán.
Vegetáriánus étrenddel a kilók ellen
Még Friedrich Nietzsche és Henry James is beállt a diétázók sorába: a német filozófus egy hagyományos kalóriaszabályozó diéta, míg az angol író és kritikus az amerikai Horace Fletcher táplálkozási szakértő (1849-1919) által kidolgozott „rágcsáló módszer” híve volt: minden falatot több százszor megrágott, mielőtt lenyelt volna.
George Bernard Shaw drámaíró ideges, félénk és érzékeny huszonöt éves korában áttért a vegetáriánus diétára; „Shelley leszoktatott a kannibalizmusról” – mondogatta később. – „Azután lettem csak vegetáriánus. Shelley nyitotta ki a szememet, tőle tanultam meg, milyen barbár vagyok a táplálkozásban, de a gyakorlatban csak 1880-ban vagy akörül változtathattam életmódomon, amikor Londonban megnyíltak az első vegetáriánus éttermek. Vegetarianizmusom furcsa hatást vált ki kritikusaimból.”
Az 1920-as években Hollywoodban tömegjelenség lett a fogyókúra. Mint azt Gayelord Hauser, Los Angeles-i táplálkozási guru és egyben Greta Garbo szeretője megjegyezte: „Jól fizetett filmsztárjaink többsége állandó rettegésben él amiatt, hogy elveszíti vonzerejét, és ennek következtében a népszerűségét is. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy elhízzanak.” A „megközelíthetetlen” imázs megkövetelte Gabótól a tökéletesség látszatát is, ennek megfelelően szinte betegesen figyelte kilóinak számát. Mindemellett a filmszínésznő hitt is a vegetáriánus étrend szellemiségében, Garbo szerint a húsevés éppolyan megrögzött szenvedély, mint a szeszesital-fogyasztás, vagy a dohányzás.
Eltorzult énkép
Egyetlen fogyókúrás módszer sem volt túl drága vagy túl drasztikus a korszak hírességei számára, ahogy a kedvenceiket utánozni kívánó közönség számára sem. A dollármilliárdokat forgató globális szórakoztatóiparban ma sem áll másképp a helyzet. A drasztikus fogyókúrák utánzása az egyik legfőbb példája annak, hogy a sztárokra mint példaképekre való felnézésnek megvannak a maga hátulütői, ám ezeket hajlamosak lebecsülni az emberek.
Az a torz vagy egészen megszállott gondolkodásmód, amely némelyeknél a hírességekhez fűződő kapcsolatukat jellemzi, állítólag visszavezethető az agy limbikus rendszerére, amely az agytörzs és a hipotalamusz szabályozása alatt álló ösztönös viselkedések felett gyakorol ellenőrzést. Az étel, a szexualitás és a memória mind közrejátszanak ebben a folyamatban: ez a három alappillér ugyanis nagymértékben befolyásolja, hogy miként észleljük a hírességek testének látványát, illetve miként reagálunk arra.
