„Mi egyéb az élet, mint egy csomó kínálkozó, izgalmas bolondság? Ne szalasszunk el egyetlenegyet se!” 170 éve született George Bernard Shaw Nobel-díjas drámaíró maró humorával, szellemes műveivel nemcsak a színházat, hanem a társadalmi gondolkodást is megújította.
A drámaíró, aki sosem hagyta békén a világot
(George Bernard Shaw: Pygmalion)
Százhetven éve, 1856. július 26-án született Dublinban George Bernard Shaw ír származású Nobel-díjas drámaíró, esszéista és kritikus, aki a 20. századi világirodalom egyik legélesebb elméjű alkotója volt. Műveiben nem egyszerűen történeteket mesélt: a színpad számára a társadalmi kérdések, az erkölcsi dilemmák és az emberi képmutatás vizsgálatának terepe volt. Szellemessége, ironikus humora és provokatív gondolkodása ma is ugyanolyan elevennek hat, mint saját korában.
Schöpflin Aladár találóan írta róla: „A legszellemesebb csúfolódó… aki mindenre úgy rá tud világítani, hogy a ruha is leválik róla.” Shaw valóban egész életében megkérdőjelezte a megszokott igazságokat, legyen szó politikáról, vallásról, társadalmi előítéletekről vagy éppen a szerelemről.
Elszegényedett protestáns családban nőtt fel Dublinban. Édesapja sikertelen gabonakereskedő volt, a családot zenetanárként dolgozó édesanyja tartotta el. Shaw tizenhat évesen otthagyta az iskolát, hivatalnokként dolgozott, de szabadidejében könyvtárakat, képtárakat és hangversenyeket látogatott. A British Museum olvasótermében töltött hosszú évek alatt képezte magát, így vált autodidakta műveltségű íróvá.
1876-ban Londonba költözött, ahol hosszú ideig nélkülözésben élt. Első regényeit sorra visszautasították a kiadók, ezért kritikusként kezdett dolgozni. Zenéről, irodalomról és színházról írt cikkei már ekkor híressé tették pengeéles stílusát. A viktoriánus színház modorosságát kíméletlenül ostorozta, miközben egy új, gondolkodó színház eszményét hirdette.
Politikai nézeteit a Fabianus Társaság tagjaként is képviselte. Hitt abban, hogy a társadalom békés reformokkal alakítható át, s ezt az elképzelést esszéiben és drámáiban is következetesen képviselte.
A Pygmalion – a szavak erejéről
Shaw legismertebb műve kétségtelenül a Pygmalion (1913), amely egy egyszerű virágáruslány és egy nyelvész professzor különös történetén keresztül mutatja meg, milyen erő rejlik a nyelvben, a műveltségben és az önazonosságban. A nyelvészprofesszor fél év alatt tökéletes dámát farag a kis virágáruslányból, de a mulatságos történetből keserű tanulságot kell levonnunk: vagyon nélkül nem mehet semmire. A siker a romantikus történetnek, a szellemes párbeszédeknek köszönhető. A régi közönség elvárta, hogy a történet boldog egymásra találással végződjék, és a darab film-változata ilyen befejezéssel készült.
„Nyilván a nő is a maga életét akarja élni, a férfi is. És mindegyik a maga útjára akarja rángatni a másikat. Az egyik északnak akar menni, a másik délnek, az eredmény az, hogy mind a ketten megindulnak keletnek, ahol semmi keresnivalójuk.”
A darab nem romantikus mese, hanem éles társadalomkritika: azt vizsgálja, vajon az ember sorsát valóban a származása határozza-e meg, vagy képes új életet teremteni önmagának.
A műből később világhírű musical, a My Fair Lady született, amely Shaw gondolatait milliókhoz juttatta el.
Politikai ABC – szatíra és társadalomkritika
Kevésbé ismert, de ma is meglepően időszerű kötete a Politikai ABC, amely aforizmákban, rövid esszékben és ironikus megjegyzésekben vizsgálja a politika, a demokrácia és a közélet működését. Shaw itt is azt bizonyítja, hogy a humor nem pusztán szórakoztatás, hanem a gondolkodás egyik legerősebb fegyvere.
„Változás nélkül nincs haladás; és aki nem képes megváltoztatni gondolkodását, az semmit sem tud megváltoztatni.”
G. B. Shaw könyve a modern demokráciák és diktatúrák működésének minden fontosabb területére elkalauzolja az olvasót. Feltárja e társadalmak jellegzetességeit: jót és rosszat egyaránt. Mindezt fergeteges stílusban, lenyűgöző anekdotákkal, káprázatos okfejtésekkel, szellemes megállapításokkal tarkítva. A Politikai ábécé segít abban, hogy átlássuk és megértsük környezetünket, a társadalom életét és helyünket a társadalomban.
„Intellektuális és erkölcsi szempontból hazugokra és kontárokra fel lehet osztani az embereket; de aki azt következteti, hogy a kontár mindig kontárkodik és a hazug mindig hazudik, az politikailag ártalmas.”
Drámái ma is élnek a színpadon
Életműve több mint ötven színművet ölel fel. A Szent Johanna, az Ember és felsőbbrendű ember, Barbara őrnagy, Az orvos dilemmája, a Candida vagy a Warrenné mestersége egyaránt azt bizonyítják, hogy Shaw számára a dráma mindig a társadalom tükre volt. Hősei nem fekete-fehér alakok, hanem gondolkodó emberek, akiknek döntései erkölcsi kérdéseket vetnek fel.
Magyarországon is hamar népszerű lett: darabjait már a 20. század elején bemutatták, népszerűségükhöz nagyban hozzájárult Hevesi Sándor, aki nemcsak fordította műveit, hanem személyes kapcsolatban is állt az íróval.
Nobel-díjasként sem vette komolyan a kitüntetéseket
Shaw egész életében távol tartotta magát a hivatalos elismerésektől. Visszautasította a lordi címet és a Becsületrendet is. Az 1925-ös irodalmi Nobel-díjat csak hosszas rábeszélés után fogadta el, a pénzjutalmat pedig egy angol–svéd irodalmi alap javára ajánlotta fel.
Szellemes megjegyzései legendássá váltak. Kilencvenéves korában ironikusan így fogalmazott:
„Restellem, hogy még mindig élek, amikor minden tisztességes korombeli ember öngyilkos lett.”
Élete végéig aktív maradt: írt, vitázott, levelezett, kertészkedett és rendíthetetlenül hitt abban, hogy az emberi gondolkodás képes jobbá tenni a világot. Ahogy Schöpflin Aladár jellemezte:
„Ez a három betű körülbelül a legnagyobb szellemi hatalmat jelenti, amely ma irodalmi eszközökkel közli magát. George Bernard Shaw. Milliók nézik és olvassák darabjait, befogadják eszméit, vitatkoznak vele, ünneplik és haragusznak rá. Ő az, aki megosztja maga körül a közvéleményt, magával ragadja azokat, akik képesek vele menni, eltaszítja azokat, akik nem hisznek benne, de még azokat is megosztja, akik hívei és bámulói, mert folyton enigmákat ad nekik, amelyeket mindegyikük másképp fejt meg. Micsoda G. B. S.? Vígjátékíró? Szatirikus? Prédikátor? Publicista? Moralista? Költő? Pamfletista? Hívő ember? Szkeptikus? Bohóc? Bölcs? Egyik sem és mindegyik. Pillanatról pillanatra változtatja színét, lehetetlen őt egy jelszóba vagy egy formába foglalni. Néha elhisszük neki, amit maga mondott, hogy csak azért ír színdarabokat, mert a színpad a legjobb szószék, eszméi terjesztésének leghathatósabb eszköze.”
1950. november 2-án, 94 éves korában hunyt el egy kerékpáros baleset szövődményei következtében. Színművei azonban ma is újra és újra megszólalnak a világ színpadain, bizonyítva, hogy George Bernard Shaw nem csupán korának egyik legnagyobb drámaírója volt, hanem az európai szellemi élet egyik maradandó alakja.
