Kétszázötven éve, 1761. október 2-án hunyt el Mikes Kelemen író, műfordító, a 18. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja.
Pontos születési idejét nem ismerjük, valószínűleg 1690 augusztusában láthatta meg a napvilágot Zágonban, régi székely nemesi családban. Bár családja református volt, ő már gyermekként a katolikus hitre tért és ebben nevelkedett. A kolozsvári jezsuitáknál tanult, 1707-ben egyik nagybátyja ajánlására II. Rákóczi Ferenc udvarába került, előbb apródként élt, majd bejáró lett. Mikes itt mélyítette el tudományos, művészi ismereteit és a francia irodalommal is megismerkedett.
1711 elejére a szabadságharc nehéz helyzetbe került, ezért Rákóczi külföldre utazott, hogy az orosz segítségről tárgyaljon. Távollétében kötötték meg a szatmári békét, így a fejedelem száműzetésben maradt, majd az 1715-ös pozsonyi országgyűlés őt és társait, így Mikest is fő- és jószágvesztésre ítélte. Mikes hűséggel követte Rákóczit Lengyelországba, majd Franciaországba, végül 1717-ben a török szultán meghívására Törökországba utaztak. Gallipoliban szálltak partra, s reménykedve figyelték az európai események alakulását, de ismét csalódniuk kellett. Az osztrák-török háború a Porta vereségével fejeződött be, hazatérésük reménye végleg szertefoszlott. 1720 tavaszán a szultán Rodostót jelölte ki szálláshelyükül, Mikes az elkövetkező 41 évet – egy rövid időszaktól eltekintve – ott töltötte, örökös honvágyban. Édesanyja mindent elkövetett, hogy fia hazatérhessen, neki csak folyamodnia kellett volna az amnesztiáért, ám nem akarta elhagyni a fejedelmet. Később – Rákóczi és III. Károly halála után – pedig már hiába kérvényezte Mária Teréziánál hazatérését, a királynő elutasította.
„Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont!”
A hontalanság eleinte tűrhetőbb volt; a kolostori rendtartás mellett is, melyet a fejedelem a magyar telepen megkövetelt, eleinte hangosabb volt az élet, míg többen voltak; némi társas életről is lehetett szó, míg asszonyok is voltak a száműzöttek közt, néhány előkelőbb bujdosó felesége.
Mikes időtöltés és emlékeztető gyanánt kezdett 1717-től naplót írni, mégpedig a franciáknál akkor igen divatos levélformában. Az 1758-ig született 207 levél címzettje, az „édes néném” fiktív nőalak volt.A bujdosók életéről, keserves mindennapjairól, személyes sorsának alakulásáról, gazdag lelkivilágáról érzékletes képet festett leveleiben.
Rákóczi 1735-ben bekövetkezett halála után a fejedelem fia, Rákóczi József udvartartásába tartozott, az ő halála után kezdődött Mikes második rodostói korszaka. Reménye a hazatérésre már teljesen szertefoszlott, bujdosótársai sorra kihaltak mellőle. Unalmát francia vallási tárgyú és szépirodalmi művek átdolgozásával űzte el, ezek közül talán legismertebb a Mulatságos napok, amelyet egy rokokó novellafüzérből szerkesztett össze.
„Éppen akkor vettem a kéd kedves levelét, amikor lóra kellett ülnöm. Megmondjam kédnek, hogy hová mentünk? Ahhoz a világiképpen való szerencsés és boldog kalmakányhoz, aki a császár leányával hál, amikor lehet. De annyiban nem irigylem szerencséjit, mert azt mondják, hogy nem szép.”
Mikor az 1741. évi hazakéredzkedés sem járt sikerrel, Mikes hívő emberként beletörődésével tűrte sorsát. Az unalmát könyvírással, francia vallási és szépirodalmi művek átdolgozásával űzte el. 1758-ban ő lett a magyar kolónia vezetője, básbugja, utolsó levele is ebben az időben keletkezettm, de egymásután temette el bujdosó társait, míg 1758. október 22-étől, Zay Zsigmond báró halála után egyedül maradt. 1759-ben engedélyt kapott arra, hogy családtagjaival és Huszár József báróval levelezhessen, kézirataiból is hazaküldött egyet. 1761. október 2-án Rodostóban halt meg, pestisben.
Levelei kalandos úton jutottak Magyarországra, 1794-ben Szombathelyen nyomtatásban is megjelentek. Igazán azonban csak a 19. század második felében, Toldy Ferenc támogatásával kaptak nagyobb figyelmet, a Törökországi levelek 1861-es második kiadása már a magyar irodalom nagyjai közé emelte Mikest.
„Kedves néném, öt esztendeje, hogy leveledet nem vettem, igazán mondván öt holnapja. Nem sok -é a’? Azelőtt gyakrabban írtunk egymásnak. Mitől van az? Talám attól, hogy vénülünk? De a’ héjával bétöltöm a kéd akaratját, és a törökök szokását végig leírom.”
Legismertebb műve a Törökországi levelek, amely egy személyes levelekből felépített regény két főszereplővel: a leveleket író rodostói száműzött (aki teljesen nem azonosítható Mikes életrajzi alakjával), valamint a teljesen fiktív címzett, a Konstantinápoly mellett lakó P…. E…. grófné. A Törökországi levelek ugyan hosszú éveken át készült, de érződik rajta az író tudatossága – nem ötletszerűen, egymástól függetlenül követik egymást az egyes darabok. Igen sok történelmi, kortörténeti érdekesség is van e levelekben, II. Rákóczi Ferencről, Bercsényiről, a száműzött kurucok kolóniájáról, a török diplomáciáról. Az utolsó levelet azzal a tudattal írta, hogy ezzel bevégzi és lezárja a művet. Hiszen ámennel végzi. A mű 207 levélből álló sorozat, az első levél 1717. október 10-én, az utolsó 1758. december 20-án kelt.
A levelek írása közben magyarra fordította azokat az olvasmányokat, melyek megtetszett neki. E fordítások áradatából kiemelkedik az akkor divatos, azóta elfeledett korabeli francia írónőnek, Mme Gomez-nak novellás könyve, amelyet Mulatságos napok címen tolmácsolt. Máig is mintaképe az eleven, életteljes prózafordításnak, és tanúság egy hajdani irodalmi ízlésről.
(Cultura.hu, MTI)
