50 éve, 1967. október 17-én mutatták be a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalom jelképévé vált Hair című musicalt.
A szexuális forradalom és a vietnami háború idején született darab hatalmas felzúdulást keltve masírozott be a köztudatba, dalai a háborúellenes mozgalom himnuszaivá váltak, s rengeteg tabu is megdőlt a hosszú hajú New York-i hippiknek köszönhetően. A Hair egy korszak, egy életérzés, egy generáció, kiáltványa. Mindenidők talán legismertebb és legkultikusabb musicalje.
Az egymás iránti tisztelet, szeretet és megértés – ez mozgatja azt a New York-i társaságot, akik a társadalomból kivonulva képzelik el az életüket. Vajon meg lehet ezt csinálni egy háború kellős közepén? A műfajteremtő rock-musical forgatókönyvét és dalszövegeit a magyar származású James Rado és Gerome Ragni írta, a zenét Galt MacDermot szolgáltatta.
A vietnámi háború ellen-propaganda darabjaként is ismert alkotás, bár bizonyos értelmezések szerint tipikusan 20. századi amerikai történet, magjában és mondanivalójában nagyon is mainak és univerzálisnak tekinthető. Az előadás miközben szigorúan betartja az eredeti darab diktálta rendezői és dramaturgiai lépéseket, szinte észrevétlenül szövi át ezeken a jelen társadalmi-, politikai problémáit, a személyes és kollektív történelem feldolgozásának lehetőségeit.
A szerény kezdetek helyszíne a felújítás alatt álló Public Theater volt, ahol hat hétig játszhatták a darabot, aztán 45 előadás következett egy 53. utcai lepukkant diszkóban. A szexualitást, a kábítószereket és a háborúellenességet nyíltan tárgyaló musical híre futótűzként terjedt, főként hogy az első felvonás végére egy meztelen jelenetet is beiktattak.
1968 tavaszán már a Broadwayn kapott helyet a 13 dallal kibővített és újrarendezett Hair, a szereplők között az ifjú Keith Carradine és Diane Keaton is feltűnt. Az ellenkultúra jelképévé vált darab 1873 előadást élt meg, s további kilenc amerikai nagyvárosban és Londonban is bemutatták. A betétdalok közül az Aquarius és a Let The Sunshine In egybegyúrt változatát 1969-ben a Fifth Dimension együttes vette fel, a lemez Grammy-díjat kapott és hetekig vezette a slágerlistát.
Persze a hosszú haj, a szabadszájúság és a társadalmi konvenciók semmibe vétele a (kis)polgári Amerikát már közel sem lelkesítette annyira, így a színészeknek több alkalommal is komoly atrocitásokkal kellett szembe nézniük. Az előadásokat bombafenyegetések zavarták meg, sőt, még a bíróság is közbeszólt: Massachusetts államban 1970-ben betiltották az előadást, a döntést végül a legfelsőbb bíróság változtatta meg.
A Hair sikerét azonban semmi nem törhette meg, így egyenes út vezetett a színes, szélesvásznú filmváltozathoz. A Milos Forman rendezte művet 1979-ben kezdték vetíteni, „a törzs” legfontosabb tagjait Treat Williams (Berger), John Savage (Claude), Beverly D’Angelo (Sheila) keltették életre.
A film és a musical azonban több helyen is eltér: a filmben Berger a csapat vezére, a darabban Claude, aki nem Oklahomából származik, hanem maga is New York-i lázadó. Sheila a darabban filmes tanulmányokat folytat, a moziban viszont egy gazdag család „fogságából” szabadulva csatlakozik hippikhez. A legnagyobb (és sokak számára legfelháborítóbb) eltérés azonban mégiscsak az, hogy a darabban nem Berger, hanem Claude hal meg a vietnami háborúban.
