Móricz Zsigmond író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi magyar realista próza kiemelkedő alakja, a magyar falu és a parasztság ábrázolásának megújítója 75 éve, 1942. szeptember 5-én halt meg.
Móricz a magyar társadalom minden rétegéről analitikusan pontos képet rajzolt, feszes párbeszédek, hiteles, elemző lélekrajz, drámaian izgalmas helyzetek jellemzik műveit.
ADY ENDRE: LEVÉL-FÉLE MÓRICZ ZSIGMONDHOZ
(részlet)
Adassék e levél Móricz Zsigmond úrnak,
Kit most érdemelten, szépen koszoruznak.
Koszorut nem viszek, írás megy helyette,
De ott leszek mégis, míg élek, mellette.
Készűl, mert készítik az én szemfedelem,
De Móricz Zsigmond is megmarad én velem.
Magyar sors-kockákon ez ígyen döntődött,
Mind összekerülünk közös mártir-hősök
S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni,
Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.
(1911)
Móricz Zsigmond Tiszacsécsén, „a boldogság és a béke e kedves szigetén” született 1879. július 2-án. Anyja papkisasszony, apja feltörekvő parasztember volt, akinek csőddel végződő vállalkozásai a családot gyakran a nyomor szintjére juttatták, ám a szülők gyerekeiket nagy gonddal taníttatták. Móricz nagyhírű református kollégiumok (Debrecen, Sárospatak) diákja volt, végül Kisújszálláson érettségizett.
Tanult teológiát, majd jogot Debrecenben, bölcsészetet Budapesten, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be. 1902-től volt helyettes óraadó tanár, majd tisztviselő, 1903 és 1909 között Az Újság gyermekrovatának szerkesztője. A Kisfaludy Társaság megbízásából népdalokat gyűjtött, Szatmár falvait járva bőséges ismereteket szerzett a paraszti élet nyomorúságáról.
Elbeszélései már korábban is jelentek meg vidéki lapokban, de nevére igazán a Nyugatban 1908-ban megjelent Hét krajcár után figyeltek fel. Első novelláskötetét Ady is üdvözölte, akivel barátok és szellemi szövetségesek lettek.
A siker felszabadítóan hatott Móricz alkotókedvére, sorra jelentek meg novellái, regényei (Tragédia, Sárarany, Az Isten háta mögött, A galamb papné, Magyarok, Kerek Ferkó). A kezdetben anekdotikus stílust korán felváltotta műveiben a naturalizmus olykor kíméletlen ábrázolásmódja.
„Nincs itten semmi baj ebben az országban: csak a politika…”
Az első világháborúban haditudósító volt. Üdvözölte az őszirózsás forradalmat, majd a Tanácsköztársaságot, így ennek bukása után állandó zaklatásoknak volt kitéve, írásait egy ideig csak a Nyugat és Az Est-lapok közölték. Ekkorra prózájának hangneme, stílusa is megváltozott, a naturalizmus háttérbe szorult, erősen kritikai szellemű realizmusa viszont megerősödött. Móricz a magyar társadalom minden rétegéről analitikusan pontos képet rajzolt, feszes párbeszédek, hiteles, elemző lélekrajz, drámaian izgalmas helyzetek jellemzik műveit.
Önéletrajzi indíttatású a Légy jó mindhalálig című regénye. Az író kisdiákkorának első nagy élményét, a debreceni kollégiumban töltött négy és fél év emlékét örökíti meg a regényben. A történet kezdete: 1892, színhelye Debrecen, s benne a nemzeti nevelés fellegvárának tartott református kollégium. Nyilas Misi, a regény hőse, egy Tisza menti faluból érkezik ide. Útravalója a gyermeki hit, bizalom és tisztelet az emberek iránt. Hamarosan csalódnia kell: észreveszi, hogy az emberek se nem jók, se nem becsületesek, nincs nyugalom, csak állandó versengés, amelyben a jóság és a becsület: hátrány. Misi balsorsát egy lutricédula ellopása miatti hamis vád teljesíti be. S bár a befejezés látszólag megnyugtató, a mű zárómondatai sejtetik, hogy az átélt csalódás örök nyomot hagy a gyermekben.
Az irodalomtörténet méltán sorolja Móricz gyermekregényét a legsikerültebb kritikai realista művek közé. Nem csupán egy kisfiú története és Debrecen kritikája: szerzője a Tanácsköztársaság bukása utáni személyes válságát transzformálta át egy gyermek sorsába. Nyilas Misi lépteit a szülők – s a szegénység – türelmes jósága vigyázza. Így szélesedik ki a történet az író és a világ szakadatlan összecsapásának regényévé, Móricz legforróbb emberi és művészi hitvallásává. Kétségtelenül a magyar regényirodalom egyik legegyedibb, leginkább társtalan alkotása, amely azonban egyszerre lehet párja A Pál utcai fiúknak vagy Móra Kincskereső kisködmönének és a klasszikus magyar nagyregény remekeinek.
MÓRICZ ZSIGMOND: CSÖND
Éjjel fölrezzenek:
nem sír?
Nappal várok, lesek:
nincs hír?
Mellettem édesem
csak sír.
Gyászújjal csöndre int
a sír…
(1909. február 16.)
Történeti hitelesség látszatát kelti az Erdély trilógiája (Tündérkert / A nagy fejedelem / A nap árnyéka) A mű az Erdély aranykorának záróakkordja, bár tervezett még egy negyedik kötetet is, a Hadak ura címmel, ám ennek megírásától a kiadó érdektelensége eltérítette. Ez is Bethlen Gábor regénye, fejedelemségének hatodik esztendejéről szól, a férfiszenvedélyről, az emberi hűségről és a harci készülődésről.
Az idilli szerelem megható képe a Pillangó című regény. A pillangó a szép és csapodár szerető jelképe – meg a reménytelen szerelemé. Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika elemi erővel fellobbanó, társadalmi konvenciókkal szembeszálló szerelmének története a szerző meghatározása szerint „idill”. Móricz könnyű kézzel, napok alatt írta meg a korántsem idilli helyzetet, amelyben két felfogás áll szöges ellentétben egymással: a nagy alföldi mezőváros peremén boldogulni megtanult öregeké, és a fiataloké. Jóska és Zsuzsika szülei a már kialkudott, érvényes szokáshoz kötődnek, ők akarják megszabni a „ki kivel házasodjék” törvényét, melynek alapja az anyagi biztonság. Minden eszközzel próbálják megakadályozni a fiatalok egybekelését. Jóska és Zsuzsika a szív, a szerelem jogán a lehetséges, a vágyott világ fölépítésére törekednek. A boldogságért azonban nemcsak szüleikkel, hanem egymással, egymásért is meg kell küzdeniük.
Az önsorsrontó dzsentri, a megújulni nem tudó középosztály képét rögzítik regényei, az Úri muri, a Forró mezők, a Rokonok, míg a sokrétegű paraszti világ elevenedik meg a Barbárok és A boldog ember lapjain.
„Csupa rokon, csupa rokon az egész világ. Mindenfelé csak rokonok. Mindenkinek van egy szegény rokona, akit el lehet helyezni, azok aztán, ha már benne vannak az állásban, semmit se csinálnak, se gondolatuk, se ötletük, se szorgalmuk tovább nincs… Én halálos ellensége vagyok a rokonoknak. Ez a rákfenéje az egész magyar életnek… Mióta itt ülök ebben a székben, csak ez a bajom. Egész szépen lehetne gazdálkodni, ha az a sok rokon nem volna. S mindenki rokon, s mindenkinek van rokona. Hát mondd, az én fejem, az sem káptalan…” (Móricz Zsigmond: Rokonok)
„Az asszonykérdés pedig a Janka probléma. Íme, kilenc éve meghalt, és nincs több asszonyesetem. Soha más nő nem érdekelte »elszánt poéta ceruzámat«, csak a vele való élethalálharc. Ő levonta a konzekvenciákat; én tovább vívódom vele. Ő tett íróvá, s ő tart ma is.”
Móricz 1929 decemberében Babits mellett a Nyugat szerkesztője, a prózarovat gondozója lett. Lelkesen vetette bele magát a munkába, megszervezte a Nyugat-barátok Körét, könyvsorozatot tervezett, felkarolta az autodidakta tehetségeket. 1933-ban azonban szakított a lappal, és az ekkor induló népi írók mozgalmának egyik fő alakja lett, 1939-től ő szerkesztette a Kelet Népét. 1937-ben felbomlott a színésznő Simonyi Máriával kötött második házassága (első felesége, Holics Janka 1925-ben öngyilkos lett).
MÓRICZ ZSIGMOND: ÉN
(részlet)
Nem terem élet, nem terem öröm,
nem terem virág, sem gyümölcs,
sem nyugalom, sem boldogság:
csak tragédiák.
Sűrű indákkal össze-visszafonva
bugyborékos fertő, kénes sűrű sár
pompás bűn-rózsák dagadoznak:
szörny tragédiák.
Móricz 1936 őszén a Ferenc József hídon találkozik Littkei Erzsébettel, egy fiatal lánnyal, aki öngyilkosságra készül. Magához veszi, majd örökbe fogadja, megmenti az életnek és a magyar irodalomnak. A volt lelenc és lágymányosi prolilány megrázó élettörténete szolgáltatja a nyersanyagot előbb a Csibe-novellákhoz, később, 1940-ben az Árvácska című regényhez. Ennek a könyvnek – amint Móricz vallotta – „a legeslegkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel”. A vérlázító tények azonban túlmutatnak önmagukon: a húszas-harmincas évek fordulójának alföldi tanyavilágában kallódó kis Állami Árvácska sorsában Móricz a tisztaság és jóság kiszolgáltatottságának példázatát írja meg. Nyomor-naturalizmusba vesző dokumentumregény helyett lírai pátoszú művet alkotott, amelyet „csak égre kiáltva lehet elsikoltatni, mint a világ lelkiismeretének bűnbánó zsoltárait”.
„Az állatnak növények kellenek, a növénynek kapa, a kapa végire ember. Azért boldog a tanya, mert ott mindig mindenki le van foglalva reggeltől estig, aki akar, annak van munkája a tanyán; akinek munkája van, annak kenyere van, bora van, jókedve van, boldog.” (Móricz Zsigmond: Árvácska)
„Hiába, a gyom, a dudva, a fű, paréj, az a földnek az édes gyermeke. Amit beletesznek, a búza, az árpa, a köles, meg kivált a káposzta, efféle, az csak igazán mostoha. Mit kell ahhoz dolgozni, hogy ezek a mostoha gyerekek meg tudjanak élni.” (Móricz Zsigmond: Rózsa Sándor)
Utolsó éveit Leányfalun töltötte, itt születtek a Rózsa Sándorról szóló trilógiájának darabjai. Móricz Zsigmond Rózsa Sándora a magyar irodalom egyik legtökéletesebben megformált paraszti alakja, a megtaposott, elnémított nép legjobb tulajdonságainak megtestesítője, a népi vágyak összesítője egy személyben, valóságos mesehős bátor igazságtevő, hibátlan férfi, gáncstalan gavallér. Ezért számíthat mindig a nép támogatására, ha másra nem, hát cinkos hallgatására. És ezért szólnak róla népdalok, ezért dicsőítik minden tettét, eszményítik alakját. Lelkesítő, ihlető népi hős, s az író mesélő kedve is talán ebben a regényben bontakozik ki a legszebben. Varázslatosan örökíti meg a természetet, csodálatosan szép színekkel festett tájakon, vad nádasokban, végeláthatatlan mezőkön bonyolódik az izgalmas, eseményekben, kalandokban gazdag cselekmény. S minden alakját utolérhetetlen művészettel mintázza meg, a hős betyárvezért éppúgy, mint az esett szegényparasztot, a furfangos polgárparasztot éppúgy, mint a finomkodó urat vagy a bárdolatlan dzsentrit.
Az író 1942 augusztusában agyvérzést kapott, kórházba került, szeptember 5-én halt meg Budapesten. Regényeiből, novelláiból számos filmfeldolgozás és színpadi átirat született, két kötetben megjelent naplói fontos irodalomtörténeti dokumentumok. Nevét viseli a nyíregyházi színház és egy irodalmi ösztöndíj, amelyet fiatal pályakezdő irodalmárok támogatására hoztak létre. 2012-ben Leányfalu önkormányzata a település egykori lakójának posztumusz díszpolgári címet adományozott.
