„Terheinket nem az élet rakja ránk, hanem mi szedjük útközben magunkra.” 95 éve, 1930. augusztus 27-én született Galgóczi Erzsébet, a Vidravas és az Egymásra nézve szerzője. A Kossuth-díjas írónő műveiben és életében egyaránt az igazságkeresés határozta meg pályáját.
Galgóczi Erzsébet egyszerre volt író, közéleti személyiség és erkölcsi példakép. Ahogyan egyik méltatója fogalmazott: „nemcsak irodalmi, hanem erkölcsi jelenség is volt, aki belekiáltotta az emberek arcába az igazságot.”
Az irodalom és a valóság metszéspontján
1930. augusztus 27-én született Győr-Ménfőcsanakon, egy sokgyermekes középparaszti családban. Már kamaszként írt verseket, ám tanulmányai hamar félbeszakadtak: az ELTE bölcsészkarát rövid idő után otthagyta, és esztergályosként dolgozott a gyárban. Első sikere 1950-ben érkezett, amikor egy pályázatra beküldött elbeszélésével első díjat nyert. Ez indította el az írói pályán, majd a Színművészeti Főiskola dramaturg szakán folytatta tanulmányait.
1953-ban jelent meg első kötete Egy kosár hazai címmel. Már ekkor érzékenyen reagált a parasztságot sújtó intézkedésekre, amelyeket saját családján is megtapasztalt. Galgóczi számára hamar világossá vált, hogy az irodalom nemcsak történetmesélés, hanem társadalmi igazságtalanságok feltárásának eszköze is. Szociográfiái, riportjai és regényei mind ezt a szemléletet tükrözik.
Írói és filmes sikerek
Az 1960-as évektől sorra jelentek meg regényei, amelyekért több alkalommal József Attila-díjat kapott. Műveit a film és a televízió is felfedezte: Félúton című regényéből film készült, novelláiból tévéjátékok születtek. A színház is vonzotta, darabjait Kecskeméten és Győrben mutatták be. 1978-ban realista prózaírói munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki.
Galgóczi számára az igazság kimondása mindig küzdelemmel járt. Írásaiban nemcsak társadalmi, hanem személyes tabukat is érintett. Leszbikus identitása vissza-visszatért műveiben, legemlékezetesebben a Törvényen kívül és belül című regényében, amelyből Makk Károly Egymásra nézve című filmje készült. A két nő szerelmét bemutató film Cannes-ban a kritikusok különdíját nyerte el.
„– Miféle világ ez? – háborgott Karolina. – Egy osztályvezető főorvost csak úgy elvihet az ÁVH? És ez olyan természetes, hogy ezen viccelődni lehet…? Bizony isten, a háború alatt sem éreztem ilyen rosszul magam, mint most! Persze, féltem a bombázástól, féltem az ostromtól, de attól nem kellett félnem, hogy ha a férjem később jön haza a munkahelyéről, a belügyi szervek vagy a nyilasok vitték el!… Hacsak nem voltam zsidó vagy illegális kommunista, a rendszer nyílt ellensége!… De mi nem vagyunk a rendszer ellensége! Vagy igen…? Ki tudja, ma éjjel kit visznek el? Ki se lehet számítani!” (Galgóczi Erzsébet: Vidravas)
A Vidravas és a cenzúra
1984-ben látott napvilágot a Vidravas, amely az írónő legviharosabb fogadtatású műve lett. A cenzúra több részt töröltetett, az utolsó fejezetet ki kellett hagynia. A könyv hatalmas vitát kavart, és per is fenyegette, ám végül elcsitultak a támadások.
Galgóczi Erzsébet egész életében törékeny egészséggel küzdött, és 1989. május 20-án, szülőfalujában érte a halál. Hagyatékából Győr-Ménfőcsanakon, a Bezerédj-kastélyban emlékszoba őrzi életét és munkásságát. Háromszor kapott József Attila-díjat, 1962-ben, 1969-ben és 1975-ben; 1978-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
Több éven át Gobbi Hilda színésznő társa volt, akihez mély kapcsolat fűzte. A nőkhöz való vonzódását az ötvenes–hatvanas években – a kor szigorú társadalmi normái miatt – még „betegségként” emlegette, ám a hetvenes évektől egyre nyíltabban vállalta identitását. A mássággal küzdő nő alakja több művében is visszatér, legerőteljesebben a Törvényen belül (1980) című kisregényében. Ebből Makk Károly rendezett filmet Egymásra nézve címmel 1982-ben. A történet kényes témája miatt a női főszerepeket egyetlen magyar színésznő sem vállalta el, így végül lengyel művészek formálták meg a két tragikus sorsú karaktert.
